Az utcabajnokságra mondd, emlékszel még?

Nagy Pál, Toth Tímea, és Józsa Csongor, fotók: GÁL ELŐD

Június 26. és 30. között egy ikonikus régi udvarhelyi eseményt, az utcabajnokságot élesztené újra az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Civil Kurázsi Egyesület.

Utóbbi részéről Nagy Pál – aki a 2000-es évek utcabajnokságait még UFF-elnökként szervezte – már amikor kiderült, hogy a játék éve lesz a 2023-as Székelyudvarhelyen – látott lehetőséget abban, hogy ilyen módon is megpróbálhatják kimozdítani a gyerekeket a gépek elől, ezért megkereste egykori szervezőtársait, Józsa Csongort és Vass Imrét, illetve a korábban általa is elnökölt Udvarhelyi Fiatal Fórum jelenlegi elnökét, Toth Tímeát, és naná, hogy mind benne voltak a bajnokság leporolásában.

Te emlékszel?

Én még hátulgombolósban jártam, amikor ezt utoljára megszervezték, mondja Toth Timi, aki persze, mindez ellenére rögtön igent mondott, és a szervezet archívumából előkeresett néhány régi dokumentumot: a régi tornákat hirdető plakátot, papírokat, amire az eredményeket körmölték le. Ezek némelyike még írógéppel íródott, már az idő megszínezte őket, vagy éppen a plakátfelelős, ugyanis a 2000-es bajnokságot hirdető plakáton az UFF logója még kézzel van kifestve. Nagy Pál éppen erre a lelkesedésre várt, és ezért a folytonosságért is érdemes csinálni, és az UFF-al csinálni, mert „Timi elő tud venni ilyen dokumentumokat”, és például azt a Puskás Ferenc által aláírt labdát, ami már évtizedek óta az UFF-iroda egyik relikviája.

Még én is hátulgombolósban jártam, amikor az első megszervezték, mondja Csongi – aki maga is játszott utcabajnokságon –, hiszen nem ők álmodták meg a 90-es évek végén, már akkor is egy nagyon népszerű eseményt vittek tovább. Most ugyanez a cél.

Tóth Timinek az tapasztalata, hogy azokat a rendezvények, amelyek egykor menők voltak, de közben kimentek a divatból, ismét divatossá lehet tenni, úgyhogy most divatossá tennék a szabadtéri sportolást. És „kellemeset a hasznossal” alapon ez még szervezetük önkéntes toborzásában is segíthet, hiszen az érdekelt korosztályok 1-2-3 éven belül már UFF-osok lehetnek.

Kik ezek?

Két korosztályban lehet majd benevezni, a hatodikosok én náluk kisebbek számára külön, a hetedikesek és nyolcadiksok számára külön bajnokságot hirdetnek.

Mivel a szervezők nem szeretnék, hogy az SZFC U12es csapata legyőzne mindenkit, és úgy gondolják, hogy a baráti körök egyébként is eleget fociznak együtt, lakhelyek szerinti csoportosulásokat várnak csapatokként, például egy utca lakóit, vagy egy negyed lakói együtt, attól függően mennyien gyűlnek össze a környékről. Nagy Pál már biztatja is a fiát, hogy toborozzon egy csereháti csapatot.

A csapatok maximálisan 12 főből állhatnak, és 6+1, azaz a kapus és hat mezőnyjátékos játssza a 2-szer 20 perces mérkőzéseket. A szervezők lányok jelentkezését is várják, ugyanezen csapatokba, nem hoznak létre számukra külön kategóriát. „2000-ben is voltak női csapattagok, és azóta a női foci csak fejlődött” – jegyzi meg Nagy Pál. 

Egy-két kakukktojást a helyszínt illetően megengednek majd, és annak ellenére, hogy ez elsősorban udvarhelyi és elsősorban utcabajnokság lesz, ha egy szentléleki gyerek részt venne az egyik csapatban, megkeresik rá a megoldást. A jelentkezők minimális létszámát négy csapatban határozták meg, ennyi kell tehát ahhoz, hogy megrendezzék a versenyt, aminek programját a csapatok jelentkezése után fogják összeállítani attól függően, hogy hány csapat együttes össze. Jelentkezni személyesen az UFF Kossuth utca 20. alatt található irodájában, vagy az alábbi űrlapot kitöltve lehetséges. A gyerekek részvételéhez szülői beleegyezés szükséges – jegyzik meg a szervezők.

Nevezési díjat nem kell fizetni – hangsúlyozza Nagy Pál, egy nyertes pályázatból finanszírozzák az eseményt, nevetve hozzáteszi, ha vannak cégvezetők, akik még emlékeznek az újjáélesztett bajnokság „ősére”, nosztalgiáznának, és még támogatnák is a rendezvényt, a szervezők szívesen látják őket. Sőt, a „régieknek” egy nosztaligameccset is megszerveznének, de erről is majd később pontosítanak, előbb tisztázódjanak az igények.

A szervezők bíznak abban, hogy lesz rá érdeklődés, de azért nem bízzák a véletlenre. A fiatalokat direkten is megpróbálják majd szólítani a hét folyamán az UFF önkéntesei az utcai sportpályákon, és a tornatanárokat, edzőket is megkeresik a toborzás érdekében.