A Nincs mese! nemcsak egy beszélgetéssorozat címe, amelyen Kelemen Hunorral végigkörutazták Erdélyt, hanem annak is a metaforája, hogy az RMDSZ lassan lemond saját hangjáról, és kiürül, ha nem fogalmaz meg új, erkölcsi-politikai tartalmat magának. fotó: Pál Edit Éva

Ez a cikk a szerző 2024-es parlamenti választásokkal és általában a választásokkal kapcsolatos gondolatait és szempontjait közvetíti.

Az elején egy rövid történelmi visszatekintéssel indít, Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című portrékötete gondolataiból válogatva. Ez a könyv ébresztette rá arra, hogy döntéseinkben, választásainkban mennyire fontos az erdélyi magyarság elmúlt száz év történelmének és meghatározó kultúraalakító személyiségeinek akár felszínes ismerete is. Egyébként – amint a könyvből kiderül – a kettő szétválaszthatatlan.

I.

 Az 1921-es földreform egyszerűen elkobozta annak a 260 magyar és osztrák nagybirtokosnak a földjét, aki nem vette föl a román állampolgárságot. Elkobozták a magyar oktatási és kulturális közintézmények, alapítványok földvagyonát, kisajátították a székely közbirtokosságok legelőinek és erdeinek zömét, fölszámolták a magyar tannyelvű állami iskolákat, főiskolákat és egyetemet; a felekezeti iskolák fenntartása a hívek költségén történt.

Később, az 1970-es és 1980-as években a Román Kommunista Párt arra törekedett, hogy minél szűkebb, lehetőleg csak folklórszintre csökkentse a nemzetiségi kultúra szerkezetét. Ilyen körülmények között mindenki valami nehezen azonosítható, politikailag nem leírható kontroll alatt vegetált.

Egyre hangsúlyosabbá vált a Székelyföld lelki és politikai elszakadása Belső-Erdélytől és a Partiumtól, valamint a kivándorlás.

Az anyaországgal való viszonyról leginkább azt lehet elmondani, hogy az MSZMP vezetőségének Erdély-politikája konjunkturális volt, és ilyenként lepleződött le, bármennyire fölhasznált őszinte és érzelmes, akkor még zömmel „demokratikus” kultúrnacionalista értelmiségieket.

Nagyvonalakban és nagyon leegyszerűsítve ilyen körülmények közt találta az 1989-es fordulat a romániai magyarságot.

II.

A nemzetiségi önérvényesítés és érdekharc logikája az erők egyesítését kívánta, függetlenül a szereplők politikai hitétől, így jött létre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.

Az RMDSZ parlamenti tevékenységét, valamint a román törvényhozás hangulatát az 1990–1992. közötti időszakban Zonda Attila közíró, volt parlamenti képviselő Bársonyszékek és hangulatok című könyve (Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 1998.) szemlélteti. A szerző parlamenti jegyzetgyűjteménye igazi kordokumentum és rávilágít arra, hogy 1989 után is a szociálnacionalizmus és a vasgárdista ideológiák számos eleme tovább élt.

Van benne egy rész, amelyet különösen irányadónak tartok: „(…) állítom, hogy bizonyosságot nyert ezúton is: a mutatósabb, kevésbé önuralmat igénylő, tetszetősebb és népszerűbb – ha úgy tetszik, divatosabb – radikalizmus, nem járható út a kitűzött cél érdekében, ebben a politikai közegben, melyben élünk, dolgozunk, politizálunk és eredményeket szeretnénk elérni” (85. oldal).

Nagyjából ebben a szellemben telt el a RMDSZ utóbbi 34 éves tevékenysége.

III.

 Az idei helyhatósági választások eredményeiből sok mindenre következtethetünk. Az egyik következtetés, hogy az RMDSZ komoly erőtartalékokkal rendelkezik, képes megszólítani és sorai közé vonzani jól felkészült, eddig politikailag nem aktív embereket. Ugyanakkor, az RMDSZ erdélyi magyar politikai ellenfelei csak kevés számú választót tudnak megszólítani, és nem tudják ellátni a romániai magyarságon belül a politikai ellenzék szerepét.

IV.

Összességében elmondható, hogy a magyar politikai pártok vagy szervezetek az egész Kárpát-medencében súlyos krízisben vannak.

A Fidesz szakított a kezdeti liberális, majd kereszténydemokrata ideológiájával, jelenleg egy nemzeti radikális vonalat képvisel, amelyet valamiért illiberálisnak mondanak, és ez a határon túli magyarság számára több problémát vet fel, mint amennyit megold.

A „régi” magyarországi ellenzéket elmosta a Tisza Párt, ez világosan kiderült az európai parlamenti választások eredményeiből, valamint az összes közvélemény-kutatásból. De a Tisza Párt körül sincs minden rendben. Akit érdekel a Magyar Péter-jelenség annak ajánlom Csigó Péter háromrészes (A Magyarcoin születése: tulipánmánia az ellenzéki táborban, Alulértékelési spirál: a pénzcsere korlátai a kormánypárti oldalon, Elhozza a rendszerváltást az ellenzékváltás?) cikksorozatát a Mércén.

Ilyen körülmények között az egyetlen politikai alakulat, amely nyíltan felvállalja és felvállalhatja a romániai magyarság érdekképviseletét, és reális esélye van bejutni a román parlamentbe, az az RMDSZ.

A történelmi román pártok már rég egyértelművé tették az álláspontjukat a nemzeti kisebbségi kérdésben, és ez az álláspont az 1990-es alkotmányozási vitáktól napjainkig nem sokat változott, mondhatni érdemben semmit. Lényege az, hogy a nemzeti kisebbségek problémái, célkitűzései, amelyeket egykor az autonómia gyűjtőnéven fogalmaztak meg, nem prioritás a többségi nemzet számára, mivel a román társadalom is éppen elég nehézséggel küszködik, és nem létezik olyan nemzetközi nyomás sem, amely hatására ezen állásponton változtatni kellene. Ilyenformán, a kisebbségi jogok csakis az Alkotmány keretei között érvényesíthetőek, és minden egyéb törekvés államellenes cselekedetnek minősül, amelyet a felelősen gondolkodó román politikus köteles elítélni.

V.

Az elmúlt 34 évben az RMDSZ több politikai hibát követett el, ezekre a sajtó egy része rávilágított, de ezekre a jelzésekre a politikum nem tartotta érdemesnek reagálni, vagy csak nagyon ritkán, és akkor is tagadva, minimalizálva.

Egy viszont biztos, és ezt azok a vezető román vagy külföldi elemzők se kérdőjelezik meg, akik a legkevesebb szimpátiával tekintenek a romániai magyarságra mint politikai közösségre: az RMDSZ fennállása óta érdemben hozzájárult Románia politikai stabilitásához és retorikájában egy mérsékelt, nyugat-európai értékrendet hirdetett. Egyébként, erre kapott és kap felhatalmazást periodikusan a választóitól, és semmiképen nem arra hogy pillanatnyi érdekszövetségekért feltételes módba tegye, relativizálja  azokat értékeket, amelyek a Szövetség alapját képezik.

VI.

 Az RMDSZ  országos és helyi vezetői korántsem voltak mentesek a hatalom okozta visszatetsző, arrogáns viselkedésmintáktól. Viszont ez nem kizárólag az RMDSZ-re jellemző, ahogy kiderül Theodor Paleologu Despre patologia puterii című rádióműsorából. Mind közül a kritikus sajtóval és újságírókkal való ellenséges bánásmód és a civil szervezetek ellenségként való beállítása a legvisszatetszőbb. Ezt a témát járja körül Egyed Ufó Zoltán több újságcikke.

Tisztázni kell, hogy politikai ellenzék hiányában a kritikus és az oknyomozó újságcikkek létfontosságúak a romániai magyarság demokratikus társadalomfejlődéséhez! A független újságírás pozitív szerepe a romániai társadalom esetében ma már nem kérdőjelezhető meg, tekintettel a világszínvonalú román oknyomozó anyagok hatására elindult közbeszédre, vitákra és nem ritkán törvényes eljárásokra. Amit én hiányoltam, az legalább egy utalás arra, hogy az elmúlt három évtizedben voltak azért pozitív példák, amikor az érdekvédelmi szervezet helyi vagy központi képviselői tényleg a közösséget szolgálták, vagy az ő munkájuk eredményeképpen egy közösség épült, szépült.

Ugyanakkor, különbséget kell tenni az RMDSZ szerepét illetően a tömbmagyarság és a szórványmagyarság helyzetében. Sokszor én is hajlamos vagyok azt képzelni, hogy mindenütt udvarhelyi körülmények között lehet magyarként élni, gyakorlatilag korlátlan kulturális jogokkal és magyar közigazgatással, városnapokkal, igazi magyar acsarkodásokkal, pletykákkal stb. Ezért hívják fel gyakran szórványban élő ismerősök a figyelmet, hogy nekik teljesen mást jelent az RMDSZ parlamenti jelenléte, és az az egy-két önkormányzati tanácsos akit be tudnak juttatni, mert ez azt jelenti hogy még léteznek és tényezők a közösségeik életében.

VII.

Ne legyenek senkinek kételyei: a kormányzati pénzekre minden pártnak szüksége van, nem csak az RMDSZ-nek, ez a fő magyarázata az ádáz küzdelemnek a hatalomért. A parlamenti pártok előnye azokkal szemben, akik nem érik el a bejutási küszöböt, hogy sokkal jobb esélyekkel indulhatnak az ország ügyeit érintő közvitákon és a közpénzek elosztásáért.

Kormányzati tényezőként működni pedig azért jó, mert egy nemzeti kisebbség, ha nem a hatalom mellett politizál, nem ér el semmit a kitűzött céljából.

Az, gondolom, mindenkinek világos, hogy az RMDSZ-t minden alkalommal meghívták hogy kormányozzon együtt, más többséget szerezni nem tudó „nagy” román pártokkal a parlamenti többség érdekében, mert olyan (még) nem volt, hogy a szövetséget bízza meg az államfő kormányalakítással. Ilyenformán, kormányalakítás esetén is csatlakozott egy meglevő kormányprogramhoz, és ehhez alkupozíciója függvényében hozzáadott a saját programjából anélkül, hogy teljes politikai felelősséget vállalna a többi, domináns pártok eredménytelenségéért. Ha sikerül megint kormányközelbe kerülni, ugyanígy fog történni. Összehasonlítva azon periódusok megvalósításait, amikor kormányon volt, azokkal, amikor nem, az a következtetés, hogy kormányon egyértelműen többet tudott elérni a romániai magyarság érdekében, mint amikor egy volt az ellenzéki pártok közül.

VIII.

A báránybőrbe bújtatott farkas metaforát érteni vélem, tiszteletben is tartom mint véleményt, csak egy kicsit túlzás, szerintem. Első látásra valóban anakronisztikus az, ahogy  az RMDSZ hirtelen az államot kezdi szidni, amelynek vezetésében aktív szerepet vállalt, de a fentiek tükrében talán mégse annyira érthetetlen az ellentmondás.

A kampányszövegek logikai törésein és illusztrációin túl sokkal problematikusabbnak látom azt, ahogyan az RMDSZ lassan lemond saját hangjáról, arról hogy kialakítsa, megfogalmazza és érthetően kommunikálja elképzeléseit a világot érintő égető kérdésekről (környezetvédelem, migráció, szekularizáció, európai érdek- és értékszövetség válsága stb.), a romániai magyarság specifikus problémáiról és mindenféle kritika nélkül átveszi a magyarországi kormánypárt paneljeit. Ufó cikkei számomra egyértelműen azt jelzik, hogy a szövetség politikájának vonzereje előbb-utóbb elvész, csakúgy, mint az anyaországi pártoké, ha nem lesz új, erkölcsi-politikai tartalma, még akkor is, ha az összes megmaradt romániai magyar média a propaganda szolgálatába szegődik.

 IX.

Választások idején a képlet viszonylag egyszerű: demokráciákban az államhatalmak közül a parlament az, amelyik elsőbbséget élvez a másik kettő, végrehajtói és bírói hatalommal szemben, mivel a döntéseket a parlament hozza. A parlament a döntésekhez a felhatalmazást a választóktól kapja. Innen egyenesen következik, hogy az országot és az állampolgárok életét érintő döntéseket csak a parlamentbe bejutó pártok befolyásolhatják.

Az elnökválasztás első fordulóján kiderült, hogy a felvállaltan rasszista-etnicista, nyugatellenes, és a Vasgárda ideológiáját hirdető jelöltek a szavazatok közel 40 százalékát tudhatják maguknak jelentős, 52 százalékos részvétel mellett. Ilyen mértékű támogatottsága soha nem volt a szélsőségeknek az 1990 utáni Romániában. Őket a mérsékelt, jobb- illetve baloldali pártok jelöltjei együtt sem érik utol, nemhogy külön-külön. Ezekből az eredményekből már lehet következtetni a parlamenti választások valószínű kimenetelére, amelyen a pártok mérkőznek meg.

 X.

A jogállam liberális értelmezése azt jelenti, hogy a többség nem akarhat bármit, és hiába övé a többség a parlamentben, a kisebbségek érdekeit is figyelembe kell vennie.

Én nem mondhatom meg senkinek, hogyan éljen, vagy ne éljen a szavazati jogával, de valószínűleg a reménytelenség unalma nem a megfelelő hozzáállás. TGM szerint a szabadság része az is, hogy tudjuk: mi között választunk. Szabadon. Ehhez nemcsak szabad akaratra, szabad fantáziára is szükségünk van.