Az összeomlott Tamási bentlakása – percről percre

18 óra 25 perc

1 perc néma csenddel adóztak Sipos Dávid emlékének. Elmondták a Miatyánkot, majd távozott a tömeg. Dávid önarcképe is ki van állítva. A gyerekek kint álltak az előcsarnokban, hogy letegyék a virágot bent.

18 óra 15 perc

18 óra: Kollégánk szerint sokan összegyűltek a művelődési házban rendezett megemlékezésen: sor van az előcsarnokban, bent a városvezetés és az iskola vezetősége. Mindenki feketében, fehér virággal, csendben. Egyesek sírnak, a hangulat fagyos.

16 óra 10 perc: Ötven felkészült, lelkisegély-nyújtó önkéntes várja a telefonos vagy internetes megkeresést a 0754.800.808-as teelfonszámon vagy itt.

15 óra 45 perc: A marosvásárhelyi ítélőtáblai ügyészség vette át a nyomozást a bentlakás-épületnél történt falomlás ügyében, írja az Agerpres. Gianina Oreviceanu szóvivő szerint az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával vizsgálódnak. Mint hozzátette, egyelőre csak egy „minimális helyszínelésre” kerülhetett sor, de amint biztonságossá teszik a helyszínt, folytatják a vizsgálatot.

15 óra 35 perc: Az Antena3 televíziónak nyilatkozott a Gimi bentlakás összeomlása során elhunyt Sipos Dávid szobatársa, László Barna, aki elmondása szerint a baleset előtt 3 perccel hagyta el a szobát. Erről bővebben itt olvashatsz.

15 óra: Elcsíptük Ligia Decát a kórház előtt, miután megbeszélésen vett részt a helyi és megyei elöljárókkal, valamint a római-katolikus érsekkel, majd gyertyát gyújtott a bentlakás előtt. Hogy mit mondott, itt tudod elolvasni.

14 óra 56 perc: A székelyudvarhelyi bentlakás épületét nem ellenőrizték földrengésbiztonság szempontjából – jelentette ki kedden Ligia Deca tanügyminiszter. (Agerpres)

14 óra 20 perc: Marcel Ciolacu miniszterelnök Slatinán kijelentette, hogy kivétel nélkül mindenki meg fog fizetni, aki felelőssé tehető a tragikus kimenetelű székelyudvarhelyi épületomlásért, írja az Agerpres.

Laczkó György igazgató, Kovács Gergely érsek jönnek le a gimnázium lépcsőjén a találkozót követően.

14 óra 10 perc: Hargita megye prefektusa 2023. december 19-én reggelre operatív ülést hívott össze a helyzet kezeléséért felelős intézmények képviselőivel, amelynek keretein belül több intézkedést hoztak. Hogy miket, azt ide kattintva tudod elolvasni.

13 óra 20 perc: Az Antena3-nak sikerült megszólaltatniuk László Szilveszter Sándort, aki a bentlakás körüli ásatásokkal megbízott végrehajtó cég, a Lareno-Fa Kft. vezetőjét. Kiderült, a cég nem végezett előzetes felméréseket.

Az Agerpres szerint kihallgatják a cég tulajdonosát. 

13 óra 12 perc: Magyarországi és hazai politikusok, egyháziak is részvétetüket fejezték ki.

Gálfi Árpád polgármester hivatalosan kedd délelőtt, 11 óra 45 perckor fejezte ki részvétét a gyászoló családdal, mindaddig csak a haláleset bejelentése előtt posztolt a balesetről általánosságban.

12 óra 58 perc: Javult az egészségi állapota a megsérült három diáklány közül kettőnek, a harmadik azonban változatlanul válságos helyzetben van – tájékoztatott kedden Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. (Agerpres)

12 óra 45 perc: Elmaradnak a Palló karácsony előtti hétre tervezett koncertjei. December 19-én, kedden 18 órától lett volna egy kiállítása az iskolának a művelődési házban, ennek idejében emlékeznek meg Sipos Dávid-Gáborról, a 18-ai balesetben elhunyt fiúról egy-egy szál virággal róva le kegyeletüket.

Bővebb infó itt.

11 óra 20 perc: Zörgő Noémi és a jegyző jöttek ki a teremből, az építésfelügyelettel van jelenleg tanácskozás, egy bizottságot fognak kinevezni, amely megállapítja, hogy mely részei veszélyesek az épületnek, hova lehet bemenni és mit lehet kezdeni vele.

11 óra 15 perc: Úgy tűnik, az iskolában a tanítást felfüggesztették, ennek ellenére vannak diákok az épületben, mindenki feketében, fagyos a hangulat. A város iskolapszichológusai is gyülekeznek a helyszínen, 11 órára összehívta őket a Román Pszichológiai Kollégium.

11 óra: A Palló igazgatóját, Gergely Gábor Zoltánt az utcán csípte el munkatársunk, miközben a Patkó fele igyekezett, azt nyilatkozta az esetről, hogy belső ügy. Amikor mondtuk neki, hogy az, hogy ezt hogyan kezelik, társadalmi ügy, azt válaszolta, hogy nem a mi iskolánkban történt, no comment. Mindeközben a Tamási Áron Gimnázium aligazgatója, Bekő Melinda Erzsébet közleményében ez áll: “Iskolapszichológusokból illetve más segítő szakemberekből egy krízisintervenciós csoport állt össze. Rövidesen közzétesszük a neveket és az elérhetőségeket is az osztályfőnökökön és osztálytanítókon keresztül.”

A Tamási Áron Gimnáziumban egy szakmai beszélgetés zajlott, állítólag az építésfelügyelet volt a helyszínen, a megbeszélésen ott volt a városvezetés is, Gálfi Árpád polgármester, Zörgő Noémi sajtőszóvívó, Venczel Attila jegyző, Ölvedi Zsolt alpolgármester, illetve Várday Zsolt építész is. Jelenleg a Baróti Szabó Dávid teremben zajlik egy újabb megbeszélés, ahova munkatársunkat nem engedték be, azt mondták, hogy csak az M1-et engedik be a terembe, ennek ellenére munkatársunk ott várakozik a folyosón. 

10 óra 36 perc: Elmaradnak a karácsonyi vásár szórakoztató műsorai és a szilveszteri tűzijáték az eset miatt. Bővebb infó itt. 

10 óra 24 perc: portálunknak a Marosvásárhelyi Klinikai Sürgősségi Kórház sajtószóvívője, Mariana Moldovan-Negoiță elmondta, hogy a hétfő este megsérült lány állapota továbbra is kritikus. A lány intubálva van, nincs eszméleténél, hemodinamikailag instabil, a kórház gyermekosztályán tartják megfigyelés alatt.

9 óra 48 perc: Egymást váltják gyertyagyújtásnál az osztályok. Csendes, szomorú tömeg van a Tamási Áron Gimnázium előtt a reggeli órákban.

És nem csak. A virágüzlet előtt is csoportosan veszik a virágot. Csendben, feketében.

9 óra 46 perc: A romániai és magyarországi sajtó is figyelemmel követi a Székelyudvarhelyen történt hétfői, december 19-ei tragikus balesetet, amelynek során beomlott a Tamási Áron Gimnázium bentlakása, és egy fiatal fiú életét vesztette.

Ligia Deca oktatási miniszter egy sajtótájékoztatón reagált az udvarhelyi eseményekre, az ügyben Adrian Veștea fejlesztési miniszter is megszólalt, arról beszélt, hogy meg kell találniuk az összeomlott épületrész felújításának módját.

A Digi24 és az EduPedu információi szerint a bentlakás épülete szerepelt a földrengésveszélyes épületek listáján, de mivel nem vetették alá technikai szakvizsgálatnak, nem volt besorolva egyetlen omlásveszélyes kategóriába sem, ezért nem volt számon tartva a Polgármesteri Hivatalnál sem.

Az ügyben Klaus Iohannis államfő és Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetője is megszólaltak. 

A részletes cikket itt találod.

Hétfőn, december 18-án 16 óra körül összeomlott a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának a teteje. A keresés majdnem 19 óráig tartott, mindenkit kihoztak. Az utolsóként kimentett fiút hiába próbálták újraéleszteni, elhunyt. Ambrus doktor szerint a kisfiú túl sokáig volt a romok alatt, szétnyomta a törmelék, a tüdeje tele volt homokkal, porral, le sem tudták dugni a tubust a lélegeztetéshez. Három lány kórházban van, egyikük súlyosan sérült, válságos állapotban van.

A keddi eseményekről gyorshírekben tájékoztatunk, ezeket összesítve ebben az anyagban tudod majd olvasni.