Kalandjaink az udvarhelyi egészségügy bugyraiban, ahol május elseje alkalmával elveszett az asszony betegszabadsága.

Múlt csütörtökön az asszony megcsúszott a ház előtti lépcsőn, és a hátával ráesett a lépcsőfokokra. Próbáltuk felemelni, de úgy üvöltött fájdalmában, hogy a gerincsérülése miatt nem mertük megmozdítani, a mentősökre bíztuk, hogy merevítve összeszedjék és elvigyék.

A történet első részét és az 112-es sürgősségi hívószámos panaszainkat egy külön anyagban írom le, most onnan mesélem csak, hogy a mentő elvitte az asszonyt a kórházba.

A sürgősségin jól ellátták. Szakmailag nem értek hozzá, de emberileg minden rendben volt. Semmi panaszunk nem lehet, azon kívül, hogy engem 4-5 órát várakoztattak egy töksötét váróteremben, egy hatalmas oxigénpalack társaságában. De az asszonnyal jól bántak, mindent kivizsgáltak. Ultrahangos vizsgálatot nem tudtak végezni, mert nem volt szakemberük, de végeztek helyette CT-t. Találtak egy törött csigolyát, és csúnya zúzódásokat, amelyeket ki kell heverni.

Azt mondták, a papírokkal menjünk el a családorvoshoz betegszabadságért. Másnap az asszony még rosszabbul volt, mint a baleset napján, egész nap csak feküdt és nyögött. A vécéig nem tudott elmenni egyedül. Nemcsak a fájdalom kínozta, hanem szédült is, ahányszor felemeltem, hogy a vécére kicipeljem, többször is közel állt az ájuláshoz, olyan szenvedő arca volt, mint szülés után.

Én mentem el a családorvoshoz a betegszabadságért. Négy napra tudott csak egyelőre betegszabadságot írni Mondta, hogy menjek vissza hétfőn, hogy hosszabbítsa meg. Hétfőn visszamentem, még mindig én, mert az asszony még nem volt mozgásképes. Ezúttal két papírt kaptam: a három napnyi hosszabbítás két adagba oszlott, egy nap ment áprilisra, két nap májusra.

Mert ilyen a rendszer.

Ennyit tudott adni a családorvos, összesen hét napot. A többiért az ortopéd szakorvoshoz kell fordulnunk, mondta, ahhoz, aki a sürgősségin megvizsgálta a baleset után. Nagyon kedves és együttérző volt, ellátott tanácsokkal, hogy tudjuk meg, mikor rendel a szakorvos, és hogy menjünk a poliklinikára a hosszabításért.

Hétfőn délben, mikor hazaértem a családorvostól, az asszony felhívta a kórházat, és kérte az ortopédiát, hogy megtudja, mikor rendel az az orvos, és időpontot kérjen hozzá. A telefonközpontos nem tudta kapcsolni az ortopédiát, mert csak 9 és 11 között lehet őket zavarni. Ez gyakori nálunk a polin, hogy egy-egy rendelőt csak naponta két-két óráig lehet elérni, és mindeniket egyéni program szerint, ez nagyon cuki. Még cukibb, mikor a megadott két órában sem veszik fel a telefont, de most erre nem térek ki. A rövid munkaprogram miatt másnapra halasztódott az időpontfoglalás. De annyit megtudtunk a telefonközpontos hölgytől, hogy az általunk óhajtott doktor csütörtökön rendel.

Azt sajnos nem mondta, hogy ezen a csütörtökön

nem fog rendelni, mert ünneplik a munkát.

Ez csak másnap, kedden derült ki, amikor az asszony felhívta a megadott időpontban az ortopédiát, és kiderült, hogy csütörtökre nem lehet időpontot foglalni, mert hosszú hétvége van a kórházban május elseje miatt, és hogy a dokink nem rendel ezen a héten, csak jövő héten. Erre kérdezte az asszony, hogy mit csináljon. Felvetődött, hogy tudnak esetleg visszamenőleg betegszabadságot adni, de aztán kiderült, hogy csak akkor működik ez a visszamenőleges szabadságadás, ha rögzítés van. Csakhogy ebben az esetben nem volt rögzítés, mert azt mondták, a törött csigolyát nem tudják rögzíteni, nem tudnak semmit csinálni vele. Nem gipszelik a gerincet.

Erre az asszony felhívta az ortopédia osztályt a kórházban, és kérte az orvost. Az orvos azt mondta, hogy az asszony nincs hozzá kötve attól, hogy ő vizsgálta meg a sürgősségin, és bármelyik ortopéd orvoshoz mehet betegszabadságért. Megerősítette, hogy nem tudnak visszamenőleg betegszabadságot adni, ha nincs rögzítés. Azt is mondta, hogy jó lenne minél hamarabb menni az ortopédiára, mert szerdától nem lesznek. Mondta ezt kedden délelőtt.

Nem járó betegként az asszony visszahívta a járóbeteg-rendelőt (a poliklinikát). Kérdezte az asszisztensnőtől, hogy másnap (szerdán, május elsején) rendelnek-e. Nem rendelnek, jött a válasz, csak aznap, s utána csak jövő kedden. Erre kérdezte, hogy aznap tudnák-e fogadni. Az asszisztensnő, aki nagyon kedves volt, azt mondta, hogy megpróbálhat bemenni, és egy várólistára felírják, de nem biztos, hogy sorra kerül. Mondta, hogy megkérdi az orvost, hogy ha ilyen állapotban van, hogy nem nagyon tud járni és ülni, ne menjen be hiába ott várakozni.

Az orvos határozottan kijelentette, hogy ne is próbálkozzon, mert biztosan nem fér be. Azt is mondták, hogy jövő keddre sincs időpont. Kérdezte az asszony, hogy akkor mit tegyen, erre azt mondta az asszisztensnő, hogy nagyon sajnálja, nem tud tanácsot adni. Ő nem tudja felülírni az orvos szavát.

Sajnálja, de nem segíthet.

Erre az asszony tehetetlen dühében elsírta magát. Aztán nekem is elsírta magát, és az az egész nap a sírás, a düh és a rendszer iránti undor hangulatában telt.

Még azt is megkérdezte tőle az asszisztensnő, hogy neki hogyhogy nincsenek szabad napjai most az ünnepek alkalmával? Hát úgy, hogy nincsenek. Nem mindenkinek van minivakációja. Lesznek emberek ebben az országban, akik betegen dolgozni fognak, míg az orvosok, a politikusok, és még sokan mások minivakációznak.

Megpróbálta az asszony megérdeklődni, hol rendel az orvosa magánban, hátha ott meg tudja hosszabbítani a betegszabadságát. A magánklinikát felhívva kiderült, hogy az orvosnak ott nem szabad betegszabadságot adnia, csak a kórházban, a polin.

Most az asszonynak van egy programálása a polira jövő csütörtökre. És péntektől van egy munkakötelezettsége, amit nagy valószínűséggel nem fog tudni teljesíteni. Vagy ha tud is valamennyire, csak hatalmas fájdalmak árán. Reggel leült a számítógéphez, nyögött, és belevágott a munkába. Hogy meddig fogja bírni, nem tudom, és én itt le is adom az anyagom szerkesztésre.

Tudom, hogy közhely, de ilyenkor mindig feltör az emberből a düh: miért fizetünk mi ekkora egészségügyi biztosítást, ha nem kapunk érte szinte semmit?

Ötévente vagy tízévente egyszer van szükséged erre,

és akkor sem működik a rendszer. Másfelől pedig látod, hogy mindenkinek a mindenkije feji az egészségbiztosítási rendszert, minden létező és nem létező szolgáltatást elszámoltatnak vele, akik közel állnak a tűzhöz.

És van egy másik közhely kérdés is, ami ilyenkor felmerül. Nem akarok minden orvost egy kalap alá venni, de a kérdést nem tudom másképp megfogalmazni: miért kap egy orvos akkora fizetést és minivakációt, ha nem teljesíti a minivakáció előtti kötelességét? Most komolyan: mibe került volna egy aláírást és egy pecsétet nyomni arra a vacak papírra, mielőtt elmegy szabadságra, ha tudja, hogy ő a városban az egyetlen, aki ezt megteheti?

Persze, tudom, hogy az orvosok is túlterheltek, tudom, hogy ők is csak emberek, de akkor ki a hibás, hogy a nőm betegen dolgozni fog? A rendszer?

A rendszert most nem szabad szidni,

mert választási kampány van, és ilyenkor nem szabad megkérdezni ismét kormányzásra készülő örökös érdekképviseleti szervezetünket, hogy miért kúrták szét az egészségügyi rendszert, vagy miért kúrták szét az összes rendszert ebben az országban.

Hogy miért van az, hogy egy olyan betegnek, akinek tíz nap vagy két hét kell ahhoz, hogy felépüljön, három-négy naponként szotyogtatják a szabadságot. Vagy hogy miért lenne köteles mozgásképtelen állapotban órákig várakoznia egy rendelő ajtaja előtt a polin, ha egyáltalán kapna időpontot. Amit nem kap.

Hogy miért van az, hogy régen akár két hetet is fel tudott írni a családorvos, de most már csak egy hetet tud, azt is csak két adagban három papírra.

Ilyen kérdéseket most nem szabad feltenni, mert azok rontják a választási kedvet, és szembemennek az „Együtt győzni fogunk” választási szlogennel. Ilyenkor nem szabad felvetni, hogy ez az Együtt, ez csak a választásig tart, mert utána ismét különválunk, ők tovább dőzsölnek, mi pedig tovább szívunk.

Hogy ki a hibás, nem tudom. Hogy ki az áldozat, azt igen. Itt nyög mellettem minden egyes mozdulatnál, és itt morog tehetetlen dühében, hogy ismét megszívatták.

A cikk megjelenését a Journalismfund Europe támogatta: