Miközben újabb háború tört ki az elmúlt hetekben, nem lankad az orosz-ukrán háború sem. Az oroszok újra erődített védelemnek futnak neki, a lőszerellátásra hatással lesz az izraeli konfliktus – vagy így, vagy úgy –, a belgák az orosz pénzt Ukrajna javára fordítják, és valaki a mi kárunkra vitézkedik a Balti-tengeren.

Egész fontos fejlemények történtek az elmúlt hetek során a világpolitikai térképen. Annak ellenére, hogy az oroszok sikeresen alakították ki a védelmi vonalakat, és lehetett arra számítani, hogy sikerrel fogják lassítani az ukránokat, most mégis újra támadnak. A tavaly Vuhledárnál tapasztalt orosz vezetői türelmetlenség idén ősszel is előtört – és nem csak a türelmetlenség, hanem a helyzet rossz felmérése, illetve az emberi élet iránt tanúsított teljes érdektelenség. Ugyan szeretik mostanában hangoztatni azt mondani, hogy 

„ezek az oroszok nem azok az oroszok”, 

de azt tapasztaljuk, hogy ugyanannyira tartja a mostani orosz katonai és politikai vezetés az emberi életet, mint a szovjet és a cári vezetők: semennyire. Mindez annak ellenére, hogy a mai orosz társadalom ugyanúgy elöregedő társadalom, mint ami tapasztalható Európa országaiban. Emellett pedig az orosz gazdaság, főleg a gyártás, is nagyon igényelné az emberanyagot.

Ez a még folyó offenzíva Avgyijivkánál zajlik, méghozzá úgy, hogy azt az orosz katonai bloggerek is kritizálják, pedig Putyin figyelmeztetései után láthatóan visszavettek a kritikákból. Avgyijivka régóta bosszantja az oroszokat, hiszen Donyeck megye része, amelyet az oroszok a magukénak hisznek – minden nap, amíg nincs a kontrolljuk alatt, emlékeztető, hogy mennyire elszámolták az inváziót. Illetve az orosz megszállás alatt levő Donyeck várostól 20 kilométerre fekszik, így kényelmetlenül közel vannak az ukrán erők hozzá. 

De nem csak az inváziót, ugyanitt 2017-ben már feltartóztatták az orosz sereget az ukránok, ekkor a 2014-2015-es háborús fázis óta nem látott intenzitású harcok folytak. Így hát talán jobban érthető, hogy ez a korábban Udvarhely méretű város (a háború előtt nagyjából 30 ezer lakosa volt), már évek óta fel volt készülve arra, hogy egy nap újra jönnek az oroszok, és annak megfelelően meg is volt erősítve. Erre idén október 6-a óta újra fittyet hányva olyan tüzérségi és légitámadás indult, amelyből lehetett tudni, hogy támadási hullám jön. És jött is, előbb főleg tankok formájában, amelyet jelentős veszteségek kísértek előbb mindkét oldalon – aztán egyre kevesebb lett a támadó orosz vas a hullámban, egyre több az ember, és egyre több az orosz veszteség is. Egész addig, hogy október huszadikán egyetlen nap alatt 1380 embert vesztettek az oroszok, ami hatalmas szám, és az eddigi csúcsok között van. Ezt 120 páncélozott jármű és 55 harckocsi (tank) kíséri, ami ugyancsak elképesztő. Ráadásul ez már eleve többnapos folytonos veszteségek után történt, amely eléggé rímel a tavalyi vuhledari támadásokra. Eléggé fejjel a falnak futás esete forog fenn.

Ráadásul ezt még tetézi, 

hogy a kezdeti hangos híradások óta csendben adták át az ukrán védőknek az amerikai ATACMS ballisztikus rakétákat, így az oroszokat meglepetésszerűen érte a bevetésük az október 16-17 közötti éjszakán, távol a HIMARS megszokott hatósugarán kívül. És igen, hadd ismételjük el, ez már be volt jelentve hangosan régebb, elég időt hagyva az oroszoknak, hogy visszavonják az érzékenyebb célpontokat, de ők ezt nem tették meg. Így hát az elfoglalt Bergyanszk és Luhanszk városokhoz közeli kifutókon sokmillió dolláros helikopterek semmisültek meg. Ezek a Kamov Ka-52-es helikopterek nem kis szerepet játszottak abban, hogy az ukrán offenzíva lassabban haladt a reméltnél. 

Ha valakiben felmerül, hogy hogyan lehet ballisztikus rakétákkal hatékonyan megsemmisíteni több helikoptert, 

jogos a kérdés, a válasz pedig az, hogy a kazettás robbanófejes változat végezte el a munkát. Nem könnyű képekből megszámolni, hogy mennyi hozható helyre a sérült gépekből, de az a becslés, hogy a 12-18 megsérült gépből 9 biztosan nem fog már többé felszállni. Így ez a nap az orosz légierő legrosszabb napja az invázió kezdete óta. 

A támadás arra is emlékezteti az oroszokat, hogy mennyit is ér a légvédelmük az amerikaiak több évtizedes fegyvereivel szemben. Elméletileg az Sz-400-as légvédelmi rendszernek meg kell tudni birkóznia a kihívással, de nincs is elég belőle, és több olyan dokumentált eset van, amikor elváráson alul teljesítettek – habár ez nagyban múlik a személyzettől is, a régi szovjet fegyverek ukrán kézben egész jól teljesítenek. 

Arra is fordítsunk néhány szót, hogy nemrég még az ATACMS kapcsán (is) az volt a mondás, hogy az oroszok eszkalálni fognak, ha ukrán kézbe jut ilyen fegyver – ha nem egyenesen az atomfegyverhez nyúlnak. Ehelyett pontosan az történt, ami eddig mindig, az oroszok, jelen esetben maga Putyin, igyekeznek kicsinyíteni a lépés jelentőségét, azt magyarázva, hogy nem ér ám az annyit.

A veszteségek aszimmetriájáról itt van egy, vizuális bizonyítékokra alapozott gyűjtés. A piros orosz, a kék ukrán veszteség. Látható a jelentős különbség.

A front más részein is zajlik az élet, az ukránok a Fekete-tengeren át is végeznek még rajtaütéseket, és az orosz határon keresztül is folytatnak műveleteket – továbbra is orosz állampolgárok. Ugyanis ügyel arra az ukrán fegyveres erők vezetése, hogy ukrán állampolgárokat ne küldjön ezekre a rajtaütésekre, elkerülendő a kívántnál nagyobb figyelmet. 

Mintha emiatt kialakult volna egyfajta egyensúly is:

az oroszok tudják, hogy bizonyos méretnél nem tudnak nagyobbra nőni ezek a támadások, így csak minimális erőkkel védik a határt, és olyan nagyon nem fáj a szívük a veszteségekért. A hónap elején Bahmutnál is folytak a harcok, érdekes módon az ukránok itt tartják a legharcedzettebb csapataikat, és ők sem rotálják ki őket – ami általában annak a jele lenne, hogy nincs elég ember, de a szakértők, köztük az itt linkelt Tom Cooper, szerint ez itt nem áll fenn, az ukránoknak (legalábbis egyelőre) van elég emberük, inkább felszerelésre lenne szükség.

Rövid időre (legalábbis eddigi tudomásunk szerint) az ukránok megelőzték az oroszokat a kilőtt tüzérségi muníció számában. Nagy szó ez, hiszen az oroszoknak a mennyiségben volt eddig hatalmas előnyük. Ugyanakkor várhatóan ez nem fog örökké fennmaradni, mert sem az ukrán, sem a nyugati termelés nem tartja a lépést a fogyasztással, és az eddigi készletek kezdenek kimerülni. 

Az orosz oldalon is szükség van külsős muníció behozatalára, 

Észak-Korea pedig rendelkezik készletekkel és a nemzetközi kapcsolatok olyan szintű hiányával, hogy hajlandó legyen beszállni az üzletbe. Az izraeli konfliktusnak lehet olyan hozadéka, hogy Izrael is lefoglal 155 mm-es lövedékeket, így kevesebb jut Ukrajnának – de azon dolgozik a Biden-adminisztráció, hogy összekösse a két ügyet. 

Eddig a gyártás nem pörgött fel jelentősen, többek között azért, mert a gyártók tartottak attól, hogy a jelentős beruházást hirtelen fegyverszünet követheti, és akkor a kárral maradnak. Most viszont extra garanciát jelent az új konfliktus, hogy lesz igény a lőszerre – nem csak a két konfliktusban, hanem az országok ezután a készletekre is oda fognak figyelni. A just-in-time, azaz „éppen időben” elv hasznos az iparban, de nem való háborúba. Azért jegyezzük meg, hogy tavaly február óta folyton érkeznek a jóslatok, hogy már mindjárt kifogynak az ukránok a lőszerből, de ez eddig sosem történt meg

Újabb orosz támadás várható a Kupjanszk-Liman szakaszon, 

északon, Harkivhoz közel. Hogy miért, az jó kérdés, lévén, hogy az ukrán védelem itt is felkészülten várja a támadókat, és nagyon valószínűtlen, hogy eredményt tudnának elérni. Viszont sikerrel fogják emelni az orosz veszteségek számát, amely a britek szerint október 22-én már 190.000 állandó veszteségnél (halálesetek és maradandóan sérült) és 240-290 ezer gyógyíthatóan megsérültnél jár. Ráadásul ebben nincs benne a Wagner vesztesége és az ő börtönből verbuváltjainak adata sem. Ezek olyan számok, amelyek maradandó pszichikai nyomot fognak hagyni az orosz népben, és nem Putyin javára.

Az oroszok továbbra is őszintén beszélnek, hiába akarják az oroszpártiak védelmükbe venni őket: az elfoglalt Zaporizzsja régió vezetője, Jevgenyij Balicki arról beszélt egy interjúban, hogy a Balti államokat újra orosz fennhatóság alá kéne venni, természetesen fegyverrel. Nos, tudták a baltiak, hogy miért kell ott és akkor belépni az EU-ba és a NATO-ba, amíg volt rá egy rövid ideig lehetőség. Ehhez hasonlóan az orosozk nem mondtak le Ukrajna többi részéről sem, és a jövőben sem fognak. Hamarosan várhatóan tűzszünetet és békét fognak szajkózni, de 30 éves tapasztalat mutatja, hogy 

az egyetlen okuk az oroszoknak a tűzszünetre az, hogy felkészüljenek egy újabb támadásra. 

Nem először és nem másodszor nézzük ezt végig, ideje lenne nem bedőlni újra ugyanannak a cselnek.

Belgium okos trükkel fordítja az orosz pénzt az ukránok javára. A háború elején az orosz tartalékok úgy felét, nagyságrendileg 300 milliárd eurót zároltak nyugati országok, ennek nagy része a belgáknál található. Egy ideje folyik a vita, hogy hogyan lehetne áthidalni azt a problémát, hogy míg a Nyugat fizeti Ukrajna fenntartását, addig az orosz vagyon sértetlenül fekszik a nyugati bankokban. Elvenni a pénzt ugyan egyszerű megoldás lenne, de jogi és üzleti akadályai vannak. A belga modell a következő: az orosz vagyont kezelő céget adóztatják meg, és csak a nyereségre. Az így befolyó összeget pedig egy Ukrajnának szánt alapba csatornázzák. Jó eséllyel más országok is ezt a modellt fogják alkalmazni köztes megoldásként, ha a következő időszakban nem lehetetleníti el bírósági végzés vagy egyéb procedúra.

És végül nemrég kiderült, hogy a Balti-tenger alatt egy finn-észt gázvezetéket szabotáltak. A kár nem jelentős, nem veszélyezteti az ellátást, de erős üzenetértékű. A hatóságok nyomozni kezdtek, és egyelőre Kína felé mutatnak a szálak: hongkongi zászló alatt hajózó, elég vicces nevű ÚjÚj Jegesmedve (NewNew Polar Bear) hajó járt arra abban az időben. Játékban van még a  Szevmorput atommeghajtású orosz teherhajó is. Válaszként a NATO fokozza a tengeri őrjáratait.

Az ENSZ újabb bizonyítékokat talált arra, 

hogy az oroszok háborús bűnöket követnek el: civilek elleni válogatás nélküli támadások, kínzások az elfoglalt területeken, amelyeket gyakran kísér halál, erőszaktevések és gyermekek deportálása (ebben a most publikált anyagban 31 gyerek). Mint a szovjet időkben. Ukrán oldalról 3 esetről van tudomás, mindegyik esetben az oroszokkal kollaboráló személyek ellen sérültek az emberi jogok, feltehetően kínzás.  Mivel az oroszok nem működnek együtt az ENSZ-szel, a dokumentált orosz esetek kis szelete lehet annak, ami az elfoglalt területeken zajlik nap mint nap. Nem ugyanúgy viselkedik a két oldal. 

Amint azt a brit Aiden Aslin is megjegyzi a BBC Hardtalk műsorában, ukrán oldalon is történnek háborús bűnök (ahogy az előfordul minden háborúban), de az orosz oldal szisztematikusan használja ezeket. Aslin nem hallomásból beszél, az ukránok oldalán harcolt, Mariupolnál fogságba esett, és az oroszok kínozták, illetve halálra is ítélték. Egy nagyobb fogolycsere során menekült meg. Mivel videót készített közvetlenül fogságba esése előtt, ezért látható volt, hogy milyen állapotba került a fogság következtében. Tapasztalatairól könyvet is írt. Amiről egyelőre viszonylagl kevés szó esik, az a nemi erőszak. A szovjetek a második világháború után olyan ipari szinten hajtották végre, ahogyan talán senki. A lengyeleket különösen kegyetlenül sújtotta, angolul tudóknak itt az angol Wikipédia külön erről írt cikke, illetve ez a lengyel videó, amelynek ugyancsak van angol felirata, amely egészen megdöbbentő. Hogy csak egy részletet emeljünk ki, a tömeges erőszak következtében olyan nemibetegség-járvány keletkezett, amely még a születésszámokat is láthatóan visszavetette. Annak ellenére, hogy a nemi erőszak fegyverként kezelése nem újkeletű, egészen 1998-ig kellett ahhoz várni, hogy a nemzetközi jogba bekerüljön úgy, mint a népirtás eszköze. Ha az orosz hadsereg ma úgy látja el a katonáit, annyira tartja az életüket, úgy fosztogat, mint a szovjet hadsereg, akkor így az 1956-os megemlékezés után néhány nappal végiggondolhatjuk, hogy ma mi történik a szomszédban.

Kiemelt kép: José Pablo Domínguez/Unsplash