Régészetről, rockzenéről, a magyar faluról, s arról, hogy az író élete csupa nyaralás és szórakozás tudhattunk meg műhelytitkokat Háy János író és Katona Zoltán újságíró kora esti beszélgetéséből a Művelődési Ház Koncerttermében, amit A Könyv Éve Székelyudvarhelyen programsorozat részeként szerveztek meg szombat este.

A szerző felvételei

A könnyed hangulatú beszélgetésben olyan témák is felütötték fejüket, mint a rendszerváltás utáni élet és értelmiség hiányosságai, a kötődés és azonosulás problémái, az idő, és hogy meg lehet-e még szólalni úgy, hogy az jelentsen is valamit.

Az író is régész

Amint képbe került a hallgatóság az író életpályájával, Katona Zoltán felvetette, úgy tudja, régésznek készült. „Volt egy elképzelésem, hogy a Hettita Birodalom még ki nem ásott részét, én fogom kiásni, de ez az elmélet hamar elbukott” – nevettette meg a közönséget Háy.

Háy János Vámosmikolán született, régóta Budapesten él. Író, de volt tanár, szerkesztő, sőt rockzenekarban is zenélt. Maga illusztrálja könyveit, fest. 1982 óta publikál, 1989-ben jelent meg az első verseskötete. Számos novelláskötet, regény és dráma után 2019-ben jelent meg a Kik vagytok ti? című alternatív irodalomtankönyve. Legújabb regénye Mamikám címmel augusztus 26-án jelent meg.

„Végülis az írásban az a fantasztikus dolog, hogy az a világ, ami a papíron megképződik, az korábban nem volt, és hirtelen ott lesz, és ott épül, és ott mutatkozik meg. Amikor ír az ember, akkor valójában tényleg olyan, mint egy régész.” Így kerül kapcsolatba annak a feltárása, amit a régiek alkottak azzal, amit ma alkot a szerző, vagy maga a szöveg. Mert hiába van elképzelése róla, hogy milyen ívben halad majd, a szöveget a saját belső lendülete alakítja, ezt pedig az író kíváncsisága működteti – vázolta fel az elméletét Háy. „Amikor jó könyveket olvasunk, akkor valójában azt olvassuk, hogy az a kolléga milyen iszonyú kíváncsisággal akarta feltárni azt a világot.” 

Tűpontos látlelet a magyar faluról

Munkáiból visszaköszön a ’60-70-es évek magyar falujának hangulata, hiszen az írónak meg kell tudnia teremteni az otthonosságot, ezért abban mozog jól, amit már ismer, neki ez a magyar falu, illetve Budapest. Azt gondolja, hogy minden regénynek „dobbantania” kell valahonnan, és ahhoz, hogy hiteles legyen, az a minimum, hogy tűpontos.

Nem hisz a valóság tükröződésében, a szövegek teremtett világok, és amikor azt érzi az olvasó, hogy ez a valóság, az csupán a valóság illúziója az emberi sorstörténeteken keresztül.

Ülök és nézek magam elé

Megtudjuk, hogy nagyon sokat dolgozik, termékeny írónak számít. És azt is, hogy maga az írás a kisebbik része az írói munkának, nagyobb része a gondolkodás, ami nem látszik. Így a gyerekei szerint apa mindig nyaral, és ha dolgozik is, csak kedvtelésből. „Rengeteget dolgozom, de nem látszik rajtam. És ez családon belül egyébként probléma volt. Képzeld el, most ülök és nézek magam elé. A gyerek azt hiszi, hogy apám egy idióta.”

Amikor az ember író lesz, akkor ebből már nincs kiszállás, valami mozi belül elindul. És az író akkor érzi magát tehetségesnek, ha éppen ír.

Aztán szó esett a Kik vagytok ti? alternatív irodalomtankönyvről is, ami a magyar írókat az irodalom szerves részeként mutatja meg, mint ami él és mozgásban van, amihez lehet viszonyulni, dialógusba lehet kerülni velük, hiszen azok az igazán jó dolgok, amik bele tudnak keveredni az életünkbe.

Majd A cégvezető regénye kapcsán megjegyezte, hogy tényleg nincs jó véleménye a endszerváltásról, úgy érzi, hiányzik egy értékként lefektetett nemzeti minimum, nincsenek pártállástól független közös kincseink, nem tudjuk hogyan viszonyuljunk az elcsatolt részekhez vagy akár a népi kultúrához. Ha lenne ilyen értelmiségi hátország, akkor nem történhetne meg, hogy az SzDSz összefekszik azzal a párttal, ami korábban a diktatúrát működtette.

Drámái kapcsán felmerült, hogy érdekli az emberi sorsban való elbukás témája. Azt látja, hogy általában az ember azért ragad meg egy sorsot vagy egy jellemet, amikor az kritikus helyzetbe került, mert akkor igazán megfogható, hogy milyen az emberi minőség. Úgy gondolja, hogy a kommunikáció alapja az esendőség, hiszen ez a leglényegesebb tulajdonságunk, mindannyian törtékenyek vagyunk. Én is félek, izgulok és mindannyian így vagyunk, az esendőség köt össze minket, azért merünk egymáshoz szólni, mert tudjuk, mindannyian esendők vagyunk.”

Szó esett még a rockzenei karrierjéről, a lázadó dorombvirtuózitásáról a néhány nappal ezelőtt megjelent Mamikám című regényéről, és hogy foglalkoztatja az idő témája, az hogy ezen keresztül, hogy látunk a világra. „Tele van a van a világ hamis beszéddel, és az a kérdés számomra, hogy meg lehet-e még szólalni autentikusan. És ha én azt gondolom, hogy autentikusan szólalok meg, valóban igaz-e, vagy hazudok magamnak. Ebben az is benne van, hogy írjak vagy ne írjak.”