Az Európai Bizottság alelnöke lesz Románia biztosjelöltje

Az emberekért, készségekért és képzésért felelős alelnöki posztot kapja Románia jelöltje, Roxana Mînzatu az Európai Bizottságban –jelentette be kedden Brüsszelben a testület elnöke, Ursula von der Leyen.

Tájékoztatása szerint Roxana Mînzatu az oktatásért, a kultúráért, a színvonalas foglalkoztatásért és a szociális jogokért felel majd. „Főként az uniós szakképzési politikákat és a szociális jogok európai pillérét fogja irányítani. Azokra a területekre fog összpontosítani, amelyek elengedhetetlenek társadalmunk egyesítéséhez” – jelentette ki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság elnöke.

A német politikus elmondta, hogy az új összetételű Bizottság karcsúbb lesz, összekapcsolt posztokkal, és nem egy, hanem hat ügyvezető alelnökkel fog működni. Közölte azt is, hogy 11 nő van a testületben, ami negyvenszázalékos arányt jelent.

Von der Leyen korábban paritást akart elérni a 27 biztosból álló csapatban. A sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a tagállamok eredeti javaslatai alapján a testületnek csupán a 22 százaléka lett volna nő. „Ez teljesen elfogadhatatlan volt” – szögezte le.

Elmondta, hogy az új Európai Bizottság hat ügyvezető alelnöke közül négy nő és két férfi, hármat közülük a vasfüggöny leomlása után csatlakozó tagállamok jelöltek, egy balti, egy észak-európai és egy kelet-európai ország. „Ám mindannyiuk közös célja az, hogy Európát erősebbé tegyük” – jelentette ki.

Roxana Mînzatun kívül az Európai Bizottság alelnöke lesz a spanyol Teresa Ribera (tiszta, igazságos és versenyképes átmenet), a finn Henna Virkkunen (technológiai függetlenség, biztonság és demokrácia), a francia Stéphane Séjourné (jólét és ipari stratégia), az észt Kaja Kallas (külügyi főképviselő) és az olasz Raffaele Fitto (kohézió és reformok).

Agerpres
Kiemelt kép: Roxana Mînzatun hivatalok Facebook-oldala