Az első percekben lerohanta a Steauát a VSK

Fotó: GÁL ELŐD

Évek után először játszhatott Andrei Mihalcea, az egykori Székelyudvarhelyi KC válogatott szélsője tétmeccset egykori sikerei helyszínén, a székelyudvarhelyi sportcsarnokban, hiszen a Városi Sportklub ellenfele, Mihalcea jelenlegi csapata, a Bukaresti Steaua volt a Bölények Ligája 21. fordulójában.

Akárcsak az udvarhelyi lányok délelőtt, Sipos Lóránt tanítványai is nekirontottak ellenfelüknek a mérkőzés első perceiben, és két góllal is sikerült ellépniük annak is köszönhetően, hogy a túloldalon Orbán hárította a vendégek átlövéseit. Hatalmas iramban folyt a találkozó, egyik csapat sem játszott arra, hogy megkímélje az energiáit a meccs második felére, folyamatosan jöttek a gólok, egyik és másik oldalon is.

Egy gólra kapaszkodtak fel a bukarestiek, de jó darabig nem sikerült elvenniük a hazaiak lépéselőnyét, a félidő derekán fordult meg a helyzet, ekkor vette át először a vezetést a Steaua.
Ez nem törte meg az udvarhelyieket, akik épségüket és mezüket sem kímélve tartották a lépést a vendégekkel. Amikor először lépett el két góllal a bukaresti együttes, időt kért Sipos. És jól is tette, a játékot elindító sípszó után Fedila átlövésével ismét 1 volt a két csapat között. Aztán egyenlíteniük is sikerült a hazaiaknak a frissen beálló Varró Lajos védéseinek és Fekete Róbert átlövésgóljainak köszönhetően.

A félidő végén elkezdett akadozni az udvarhelyi támadógépezet, több labdát is eladtak a hazaiak, de a kritikus pillanatokban Varró hatalmas védései meccsben tartották a csapatot, és 1-2 villanás után elől ismét döntetlen volt az állás. A félidő végét jelentő sípszó előtt azonban még volt egy gól a bukarestiekben, 18–19-et mutatott az eredményjelző a játékrész lefújásának pillanatában.

Varró a második félidőt is úgy kezdte, ahogy az elsőt abbahagyta, több nagy bravúrt mutatott be a kapuban, így kiegyenlített, majd ismét átvette a vezetést a VSK. Elől továbbra is hibák tarkították a játékot, de ellépni nem tudtak a bukarestiek, Varró elképesztő formában védett, a csarnok közönsége hatalmas tapsviharral köszönte ezt meg neki.

Aztán a 40. percben elkezdett kijönni az, hogy az udvarhelyi támadások nem értek góllal véget, és hiába az udvarhelyi hálóőr bravúrjai, két, három, majd négy góllal is sikerült ellépnie a vendégeknek. Innen már sajnos nem volt visszaút, de még annyi öröm jutott az udvarhelyi kézilabda-szurkolóknak, hogy Andrei Mihalceát is láthatták újra játszani a csarnokban, az utolsó tíz percre küldte be a szélsőt vezetőedzője.

A meccset 31–34 arányban veszítette el a VSK, és továbbra is a tabella utolsó előtti helyét foglalja el, így már matematikailag is biztos, hogy kiesnek az elsőosztályból – ha csak be nem válik a vezetőség mesterkedése –, hiszen 16 pont a hátrányuk az előttük álló Vaslui csapatával szemben, ezt öt forduló alatt már nem lehet ledolgozni.

A csapatnak öt találkozója maradt az idei bajnokságból, a következő fordulóban Nagyváradon vendégeskednek március 25-én, szombaton. Következő hazai találkozóját március 31-én, pénteken 18 órától játssza az együttes, a szintén udvarhelyi Buzogány Barnát foglalkoztató Nagybánya ellen.