Az első helyre ugrott a Szejke SK

Hét góllal is vezettek az udvarhelyiek, végül csak eggyel győztek. Megvan az első idegenbeli győzelem.
Fotó: SINKA-KIRÁLY LEVENTE (archív)

Csütörtökön délután a Tordai Potaissa II. otthonában vendégszerepelt a Székelyudvarhelyi Szejke SK a felnőtt férfi kézilabda A-osztály D csoportjának hetedik fordulójában. Az udvarhelyiek annak tudatában léptek pályára, hogy győzelem esetén a bajnoki tabella élére ugorhatnak, és minimum szombatig ott is maradhatnak.

Ennek megfelelően kezdte a találkozót Sipos Lóránt együttese, már a meccs elején magához ragadta az irányítást. Fekete, Orbán Levente, Komporály és Jére találataival gyorsan elhúztak a vendégek az eredményjelzőn, a 10-ik percben 5–2-re vezetett a Szejke SK. Lassan, de biztosan nőtt a két csapat közt a különbség, az első félidő végén hét volt köztük (8–15).

Az újabb udvarhelyi találat a 33-ik percben jött, Komporály szerezte azt. Aztán megszakadt az udvarhelyiek lendülete, hatperces gólképtelenség következett, amit próbált kihasználni a hazai Potaissa. A 40-ik percre három gól volt csak a Szejke SK előnye (13–17), az 50. percre ez kettőre, az 53.-ra egyre csökkent (19–20). A végső sípszó előtt öt perccel egyenlített a hazai csapat (22–22), de szerencsére az udvarhelyieknek volt még erejük két találatra, amire csak eggyel tudott válaszolni a vendéglátó.

Hatalmas küzdelemben 23–24-es Szejke SK sikerrel ért véget a találkozó, a megszerzett három pontnak köszönhetően pedig az udvarhelyiek átvették a vezetést a bajnoki tabellán.

Előnyük egy pont Nagyváraddal szemben, és amennyiben a nagyváradiak nem szerzik meg a szombati, Nagybánya elleni találkozójukon a három pontot, úgy a nyolcadik fordulót az udvarhelyiek várhatják a tabella éléről.

Férfi kézilabda A-osztály, D csoport, 7.forduló

Tordai Potaissa II.–Székelyudvarhelyi Szejke SK 23–24 (8–15)

Szejke SK: Orbán Sz. (8 védés / 8 kapott gól) – Buguleț 1, Komporály 5 (1), Pál Szilárd, Fekete 6, Orbán L. 5 (2), Jére 3. Csere: Jobb (7/14) – Kónya, Kopacz, Daninfeld 3, Hadnagy, Lázár, Lőrinczi. Vezetőedző: Sipos Lóránt.

Az eredmény alakulása: 4. perc: 1–3, 8. p.: 2-4, 15. p.:4–8, 23. p.: 7-11, 27. p.: 8–13, 32. p.: 9–16, 39. p.: 13–16, 47. p.: 17–18, 58. p.: 22–23.
Kiállítások: 4, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 1/0 ill. 6/3.