A bruttó minimálbér összege érje el 2024-ben a bruttó átlagbér 60 százalékát – erre vonatkozó törvénytervezetet nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) több képviselője, számol be róla az Agerpres.
Az elképzelés szerint a bruttó minimálbért 2022. január 1-jétől három egyenlő részben növelnék úgy, hogy 2024. december 31-ére elérje a bruttó átlagbér 60 százalékát. Ezt követően minden januárban annyival emelnék a bruttó minimálbért, hogy az átlagbérhez képest megmaradjon a 60 százalékos arány.
Az indoklás szerint azért kell a minimálbért az átlagbérhez igazítani, hogy „egy tisztességes életszínvonalat biztosítsanak az állampolgároknak”. De a jogszabály céljai közé sorolják többek között a határon kívül élő románok hazatérésének elősegítését, a román munkaerő-vándorlás csökkentését, a munkavállalási kedv serkentését és az adóbevételek növelését.
A tervezetet előbb a szenátus tárgyalja, a képviselőház lesz a döntő ház.