
Itthon
A pillanat, amikor meglátod Mini Erdélyben a medvét (videó)
Hétfőn még nyitás előtt körülnézett, hogy minden rendben van-e.
2025 januárjától az Átlátszó Erdély szerkesztőségének tagja. Korábban az uh.ro főszerkesztőjeként dolgozott. Jelenleg is ő szerkeszti az uh.ro rendszeres külső munkatársainak cikkeit.
Itthon
Hétfőn még nyitás előtt körülnézett, hogy minden rendben van-e.
Kultúra
Tóth Krisztinával és Szántó Marcellel ünnepeltük a magyar költészet napját.
Vélemény
A kutyamenhely átadására érkezett a Fidesz-választáson a pínél is több szavazatot szerzett párt tagja.
Itthon
Az ember pedig vitt: két mikrobusznyi adományt.
Itthon
Szenkjú – felelik kórusban az ukrán menekültek, amikor a helyiek adományáról szó esik.
Itthon
Életét vesztette a városi rendőrfőnök és súlyosan megsérült három rendőr.
Gazdaság
Megtartották az I. Udvarhelyszéki Vállalkozók Gáláját.
Itthon
Nem biztos, hogy kiderül, ki gyújtotta fel a Rezt.
Kultúra
Barokk illuzionizmus, a romlás csúcsa Lövéte mellett. A kortárs vajon mi?
Itthon
Nem tudott költekezni, elég időt jelen lenni, de állítólag kigyógyította a kórházat az előző igazgató örökségéből.
Itthon
Arról kérdeztük a nyertest, mi a garancia arra, hogy az előző évek elmaradt munkája most megtörténik.
Itthon
Megszámolták az összes, elnökjelöltre leadott szavazatot.