Attól még értékes a halacska, hogy nem tud fára mászni

Fotók: Sata Zalán

Kanyarban egy ház, kertjében virágok, udvarán gyermekzsivaj, az ajtóban egy nő. Engem vár, ő a volt angoltanárom. Köszönt, leültet.

Lőrincz Tünde, vagy ahogy a diákok szólítják, Miss Lőrincz, tizenegyedik osztályban kezdett tanítani. Az ötödik angoltanárunk volt, így mondhatni, fel kellett kösse a gatyáját, hogy kiemelkedő legyen. Miss Lőrincz versenyre vitt hétvégén, fogadott, amikor énekeltünk neki a ballagáskor és gyermekei fürdetése közben is segített az angol vizsga lepapírozásában.

Osztályom kiemelkedően szerepelt a cambridge-i angol nyelvvizsgán. B2-es szinttel váltható ki az érettségi képességvizsga, és ez nemcsak, hogy mindenkinek sikerült, de tizenegyen C1-es, ötön pedig a legmagasabb, C2-es minősítést is megkaptuk. Ez a tanárnő elmondása szerint az előző évfolyamokhoz képest jobb, más iskolákhoz képest határozottan dicséretes. Úgy gondolja, a siker nemcsak az ő érdeme, hanem a négy másik tanáré is, aki az évek alatt tanított, ő „csak feltette a pontot az i-re”. Jakab Anna Mária tanárnőt is kiemelte, hiszen az angolórákon két csoportra volt bontva az osztály, a másikat négy évig ő oktatta.

A legkedvesebb emlékem vele talán a román érettségihez köthető. Magabiztosan és nyugodtan érkeztem a vizsgaterembe, ahol ő nagy mosollyal fogadott, ő volt az egyik vizsgáztatóm, majd később az „őrangyalom”. Ahogy megkaptuk a tételt, pánikrohamot kaptam, később többet is. „A halálomon” voltam, de ő kikísért a mosdóba, biztatott és drukkolt. Másnap több tanár is figyelmes volt velem, miután ő szólt, hogy vigyázzanak rám.

Négygyermekes anya, hobbikertész, vallásának rendszeres gyakorlója és több intézmény tanára. Pont ezért ültem le beszélgetni vele, hogy meséljen arról, mi jár egy pedagógus fejében, aki úgy hangol össze mindent, hogy annak nehézségeit nem tükrözi a diákok felé.

Több intézményben is pedagógus, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, a „városi iskolában”, a boldogfalvi iskolában és a hozzá tartozó, „veszélyeztetett” létesítményekben. Veszélyeztetettek, mert egyre kevesebb gyermek jár oda, megszűnhetnek. Az órarendjét úgy igazgatja, hogy eljusson mindenhova, néha szünetben kell utaznia települések között. Nehéz számára két közösséghez tartozni, kétféle csapatot építeni, de nem tudna választani. Nem adná a pedás, motivált középiskolásokat a falusi, tisztelettudóbb kicsikért, ahogy fordítva sem, mondta.

A tanárságot kipróbálta, és bejött

Eredetileg a marosvásárhelyi gyógyszerészeti egyetemre készült, de nem rajongott a kémiáért és a biológiáért, így változtatnia kellett a terveken.

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!