Akárcsak a júniusi EP-választáson, az első elnöki forduló és a parlamenti választás után ismét nyeregben érezheti magát az RMDSZ a rekordmozgósításnak köszönhetően. Az eredmények láttán a közösségi médiában és a sajtótájékoztatókon csak úgy röpködnek a szokásos panelek: így meg úgy köszönik a bizalmat, erőt mutattak fel, hallatták hangjukat a romániai magyarok, ésatöbbi. Miközben világosabb a napnál, hogy ezúttal sem a bizalom vagy az óriási közösségi erő,
hanem a félelem volt a fő mozgatóerő.
Hisz alig pár órával a győzelmi beszédek előtt még javában zajlott a pánikkeltés a nagy baj van, ne tegye le a telefont típusú üzenetekkel, az elárasztott bözödújfalusi templom képével. A szélsőjobb előretörésének és a magas román részvétel hírével megint sikeresen elhintették, hogy veszélyben a magyar képviselet (pedig dehogy), és ezáltal az erdélyi magyarság jövője, biztonsága is. Valójában az egész parlamenti választási kampányt erre a félelemkeltésre építették fel, és a hajrának csak jót tett, hogy az elnökválasztás első fordulóját a nacionalista-populista meglepetésjelölt, Georgescu nyerte meg.
Ha tehát a parlamenti választás szemszögéből nézzük, az RMDSZ nem kívánhatott volna jobb ellenfelet, bűnbakot, akivel mozgósítani riogatni lehet az embereket. Ezt hívják mázlinak. Csakhogy, ha kártyázik az ember, akkor egy adott ponton
a legjobbaknak is elfogy a szerencséjük, és a játékból nem mindig lehet kilépni.
Az RMDSZ egyszerre két asztalnál próbálta a román kártyát megjátszani: a parlamenti választásokon az AUR-SOS alkotta szélsőjobbal szemben, az elnöki első körében pedig az USR elnökjelöltjével szemben. Utóbbi ráadásul egy oltári nagy blöff volt, ugyanis az RMDSZ egy olyan régiós átszervezési tervvel riogatott, amelyet az USR is csak választási célból használt, és a maga 15%-án túl nem volt parlamenti támogatottsága. Egyértelműen az volt ezzel az RMDSZ taktikája, hogy az USR-s Lasconi gyengítésével a PSD-s Ciolacunak ágyazzanak meg a második fordulóra, Simion ellenében.
Csakhogy az elnökválasztás második fordulójára az RMDSZ – és az egész román politikai establishment – teljesen elszámolta, és soha nem látott patthelyzetben találta magát a szavazóival: pár nap alatt 180 fokos fordulatot kellett vennie a Ciolacut kiütő Lasconival szemben, és a bejáratott Simion helyébe új ellenséget kellett felépíteni Georgescu személyében. Az ügyet csak nehezítette, hogy az RMDSZ bázisa nem mindig szokott szót fogadni a második körben, és hogy a két jelölt közötti dilemmát az RMDSZ közvetlenül és közvetve is mélyítette.
Az erdélyi magyar közbeszédben ugyanis Lasconi neve mellé az említett „magyarellenes” törvénytervezeten kívül olyan negatív címkék kerültek, mint hogy Orbán Viktort kitiltaná az országból, és hogy támogatja a melegjogokat. Miközben a kevésbé ismert, magát független újoncként beállító Georgescun az RMDSZ alig talált magyarellenes fogást, és az EU-val, a NATO-val, „a globalista erőkkel” szembeni diskurzusa szépen összecsengett az orbáni patrióta-szuverenista vonallal. Ilyen körülmények között
nem csoda, hogy az RMDSZ pár napra lefagyott, hisz önellentmondásba került.
Az RMDSZ, és talán mindannyiunk szerencséjére maradt el a második forduló. Mert a fentiek alapján erőteljesen valószínűsíthető, hogy az RMDSZ-nek a számai messze nem mutattak volna olyan jól a második fordulóban. Egyből tovatűnt volna az a vegytiszta egység, amit minden választási évben magukról és az általuk képviselt magyarságról kommunikálni próbálnak.
Az ünnepekre hangolódva az RMDSZ akár hálát is adhatna, hogy nem most kellett szembenéznie a magyarság szélre tolódásával, és a Szövetség ebben játszott csendes cinkosságával. Ám az elkövetkező években talán nem ártana kihasználni a monopolhelyzetet meg az időt, és felelősséget vállalni a közvélemény alakításáért, irányt mutatni az erdélyi magyar embereknek, mintsem hallgatással, félrenézéssel táplálni bennük a sokszor alaptalan vagy felfújt félelmeiket.
Mert egyszer mindenkinek elfogy a szerencséje,
és attól tartok, hogy abból valaki más fog profitálni. Nem az RMDSZ, és nem is az erdélyi magyarság.