Pár napja úgy döntöttem, hogy amíg ez a vírus tart nem posztolok a Facebookra, és mások bejegyzéseihez sem szólok hozzá.
A posztolás nem is hiányzik annyira, a hozzászólások esetében viszont sokkal nehezebb leállítanom magam.
Főleg, amikor az egyik ismerősöm ilyeneket ír a Facebook falára: “Az jár a fejemben, hogy mikor jut eszébe valamelyik agytrösztnek, hogy harcolni kezdjen a vírus jogaiért? Szerintem napok kérdése.”
És erre az egyik helyi celeb ezt kommenteli: “Ötletet ne adjatok bazeg az agymosott liberalizums (sic) gyermekei vérszemet kapnak…”
De még bírom.
Persze sokat segít az is, hogy a fogadalmam csak a facebookra vonatkozik. Az instára nem.
Hogy miért nem?
Mert az instán elég, ha szép vagy és vicces, de a Facebookon okosnak is kell látszanod. Mindenkinél okosabbnak. Minél kevesebb tudásod vagy információd van egy adott helyzetről, vagy dologról, annál inkább.
Így nem csoda, ha egyre több home-made járványszakértő, szociológus és pszichológus jelent meg a Facebookon, mintha a #maradjotthon, #mossálkezet hashtagek mellé az #okosanalázzálmindenkit is odatapadt volna, kimondatlanul.
De annál hatékonyabban.
Nem vagyok orvos, nem vagyok vírusszakértő, nem értek a járványokhoz, és még véletlenül sem akarom osztani reflexből az észt. Így marad az Insta. Ott elég, ha szép vagyok. Vagy vicces.
