Apadt a fertőzöttségi mutató

Városunkban egy kicsit apadt a fertőzöttségi mutató, egészen pontosan 3,19 ezrelékre, és a kórházban fekvők száma is, mindössze egy beteggel. A megyében is csökkent az arány, a kórházban fekvők száma azonban nőtt, az viszont jó hír, hogy az utóbbi napon sem vesztette életét koronavírusfertőzött a megyében, immár negyedik napja. Szintén jó hír, hogy az utóbbi napon a gyógyultak száma, ha csak kettővel is, de nagyobb, mint az újonnan diagnosztizált fertőzéseké.

Országosan is ugyanez a helyzet, az utóbbi napon gyógyultnak nyilvánítottak száma 2.702, ami majdnem háromszorosa az új fertőzéseknek, és ezzel együtt az országban, több mint 1 millió gyógyultról beszélhetünk. Az új esetek tehát ismét 1.000 alatt vannak, de azt figyelembe kell vennünk, hogy az elmúlt napon nem sokkal több mint 14 ezer teszt eredményét dolgozták fel, korábban ennek dupláját végezték naponta.

Az országosan kiközölt adatokban még az is megütötte a szemünket, hogy az izolált fertőzöttek, vagy fertőzésgyanús személyek száma semmit sem változott a tegnapiakhoz képest: legyen az intézményesen vagy otthon elkülönított, éppen karanténos.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport, a Hargita megyei prefektusi hivatal és a székelyudvarhelyi városháza május 4-én, kedden közzétett közleményei szerint

az országban

A grafikonok trükkös dolgok: keresgélhetsz bennük dátumok, helyek szerint, a fenti fülecskéket is váltogathatod, cserébe pedig csupán egyes böngészőkben esznek meg egy-egy ékezetet.

A megyében

Székelyudvarhelyen