Mihez kezdj magaddal, ha van egy problémád és egy gyermeked, esetleg a kettő össze is függ? Az Udvarhelyszéki Anyák nem hagynak magadra.
A szerző fotói.
Kitől kérj tanácsot, ha valami nem megy jól a gyereknevelésben? Ki tud segíteni, és ki hallgat meg, ha azért sírnál, mert épp nem megy jól a szoptatás, vagy rossz élmény volt a szülés? Nem kell egyedül otthon ülnöd a gondokkal.
Az Udvarhelyszéki Anyák egyesületének munkatársaival, Fekete Évával és Hadnagy Ágnessel beszélgettünk arról, hogy milyen lehetőségei vannak egy kismamának itt, Székelyudvarhelyen (és környékén), ha segítségre van szüksége, vagy csak társaságra vágyik.
Az első napoktól az első randiig
Az egyesület egészen széles skálán szervez foglalkozásokat, találkozókat és képzéseket a szülők és gyerekeik számára, mindezt szakértők bevonásával: van képzett szoptatást segítő, gyógytornász, képzett babamasszázs oktató, hordozási tanácsadó, fejlesztő pedagógus, pszichológus is a csapatban, sok lelkes önkéntes és még több hálás anyuka.
A szülés utáni első időszak nehézségeit a Szoptatást támogató baba-mama csoportban beszélik ki az anyukák és oldják meg közösen – mondja Fekete Éva, aki tíz éve lett önkéntes szoptatási segítő, majd megalapította az egyesületet.
Az Udvarhelyszéki Anyák Egyesületének fő célja, hogy összefogja, bátorítsa, segítse, és szakemberek bevonásával tanítsa a közösséghez tartozó édesanyákat, várandós kismamákat, nagymamákat. A kötődő nevelés hívei és hirdetői, ami azt jelenti, hogy támogatják a babahordozást, igény szerinti szoptatást, a háborítatlan szülést, a gyerekhez való mindennemű kapcsolódást, annak születése előtt és után. A ma gyermekei a holnap felnőttjei, értük dolgoznak a szakemberek – összegezte az alapító Fekete Éva az édesanyák „hitvallását”.
Ilyen találkozó havonta egyszer van (legközelebb pénteken, április 12-én), általában különböző témákat boncolgatnak az anyatejes táplálás kapcsán, de valójában egy nagy beszélgetés szokott lenni az egész, ami nagyon jó feszültségoldó, bizalomnövelő és támogatás az anyukák számára. Ide újszülött babákkal is lehet csatlakozni, de már várandós időszakban is érdemes ellátogatni a csoportba.
Nemrég újabb húsz önkéntes szoptatási segítőt képeztek ki, akikhez szintén lehet fordulni tanácsokért. Ők, ha komolyabb problémával szembesülnek, ami meghaladja a kompetenciájukat, akkor továbbítják az esetet laktációs szaktanácsadónak, vagy szakorvosnak – magyarázza Éva. Az önkéntes segítők névsorát és elérhetőségét a közeljövőben teszik közzé, árulta még el.
Miben segít egy szoptatási segítő? Milyen esetben forduljanak hozzá az anyukák?
Ha bizonytalanok, ha megerősítésre vágynak, ha érzik a lelkük mélyén, hogy jól csinálják, viszont mégis a külső hatások miatt nem magabiztosak. A szülés után az anyáknak a hormonváltozások miatt eléggé ingadozó a hangulatuk, emiatt a leghatározottabbak is elbizonytalanodhatnak. Segítőként első körben ebben szoktunk segíteni, hogy megerősítjük az anyaságban, abban, hogy jól csinálja, a legfontosabb dolog, hogy szeresse a babát és figyeljen rá. Mert a baba mindent jelez, csak éppen meg kell bízni benne.
De vannak olyan problémás helyzetek, amikor sebes egy mellbimbó, vagy nem növekedik egy baba, akkor át szoktuk beszélni, hogy az édesanya hogyan szoptat, elég gyakran teszi-e mellre, ha tényleg indokolt, akkor személyesen segítünk – mondja Éva.
Miért nem megy mindez ösztönből?
Mert túl sok információ ér minket, és túl ellentmondásosak, sok a tévhit. Én mindig azt szoktam mondani, gondoljunk arra, hogy ha egy lakatlan szigeten lennénk, egy akármilyen viskóban laknánk az erdőben, eltennénk-e a babát a másik fára, hogy ott legyen külön „szobája”? Ahol nincs nonstop üzlet, ahová apuka elszaladhat tápszerért, cumisüvegért, nem volna mit tenni, magad mellett tartanád és szoptatnád a gyereked.
Nagyon ritka, hogy valakinek tejmirigy elégtelensége van, és tényleg nem tud szoptatni, de ezt laktációs szaktanácsadó vagy szakorvos állapítja meg. A bizonytalanságból ered a legtöbb gond. A babák a kezdeti időszakban sokat sírnak, mivel ez az egyetlen kommunikációs formájuk. Az addig nyugodt családi otthon, ahol nem sírt senki, mert mindenki beszélt egymással, az most egy hangos ház lesz. És akkor mi a legjobb ötlet? Hát azért sír, mert éhes. Ha azután is sír, akkor nem elég a tejed. Majd rájön erre még, hogy: nem látod, hogy milyen híg a tejed? Nem beszélve arról, hogy az anyatej nem hasonlít semmilyen más tejhez, picit vizesebb, szürkésebb, áttetsző a színe, viszont tápértékben sokkal gazdagabb, és a babáknak tökéletes tápláléka hat hónapos korukig, minden szükségletüket fedezi, ezért nem szükséges semmit hozzáadni.
A nemzetközileg elismert, szoptatást támogató hálózat, a La Leche Liga szerint három dolog szükséges a szoptatáshoz: hogy hidd el, a gyermekednek ez a legjobb, és te is ezt szeretnéd. Kell a helyes információ, nagyon fontos, hogy mit olvasol ilyenkor,( lll.hu, szoptatasert.hu) mindig meg kell nézni, hogy ki írta azt a cikket. Végül, fontos a támogatás: a nagymama, apuka, barátnők stb. részéről. Mindig olyantól kérjen az anyuka segítséget, aki már szoptatott.
Ha már túl vagyunk a kezdeti nehézségeken,
akkor a babamasszázs tanfolyam következhet, amit hat hetes kortól ajánlanak. Ilyen foglalkozás heti rendszerességgel van, és négy-öt alkalom során az anyukák megtanulják, hogyan kell szakszerűen masszírozni otthon a saját kisbabájukat. A masszázs fejlesztő és lazító hatással bír, hasfájós időszakban különösen jól jön egy-két technika. Erre a foglalkozásra előre be kell jelentkezni, mert korlátozott a résztvevők száma, azért, hogy az oktató mindenkire kellőképpen tudjon figyelni.
Babahordozás? Hogyan?
Havonta egyszer találkoznak azok az anyukák is, akik a babahordozást gyakorolják, vagy érdeklődnek iránta, esetleg segítséget kérnének ehhez. A kezdőket és bizonytalankodókat pedig szintén szakképzett hordozási tanácsadók igazítják útba, ha kell, házhoz is mennek – tudjuk meg Ágnestől, aki szintén foglalkozik ezzel.
Az egyesület működtet egy hordozó-kölcsönzőt is, ami abban segíti az anyukákat, hogy ne vegyenek meg egy drága hordozóeszközt anélkül, hogy tudnák, valóban beválik-e. Szőtt, vagy karikás kendők közül, különböző csatos hordozókból lehet válogatni.
– Már várandósan is eljöhet egy-egy anyuka hordozós vagy szoptatós csoportba, mert így szülés után már lesznek ismerős arcok, bátrabban kapcsolódik be. Az a tapasztalat, hogy babával már nehezebben indulnak el ismeretlen emberek közé – magyarázza Ágnes.
Mondókázás, mosipelus
Három hónapos kortól egészen három éves korig lehet járni – és bármikor csatlakozni – az ölbeli játékos, mondókás foglalkozásokra, amelyeket kéthetente tartanak. Ezen kívül a mosható pelenkákról is beszélgetnek havonta egyszer az érdeklődők.
Nemrég a koraszülöttek számára is elindult egy csoport, pszichológus és fejlesztőpedagógus vezetésével. A Mamó Kismamaklubbal partnerségben a várandósság alatti felkészülésben is igyekeznek segíteni, felhívják a várandósok figyelmét, hogy van a városban kismama-torna, babaúszás, hordozós tánc és torna, baba-mama torna, illetve tréning a szétnyílt hasizomra. Kapcsolatban vannak szakképzett intim-torna oktatóval is, aki a szülés után tud nagy segítség lenni a nőknek.
Ezen kívül az egyesület tagja a Kárpátmedencei Nagycsaládosok szövetségének, akikkel közösen segítik a nagycsaládosokat. A közeljövőben pedig gyermekvállalás előtt álló pároknak terveznek egy gyakorlati szoptatásra való felkészítőt elindítani – árulta el Fekete Éva.
Vannak olyan események is, amelyeket ritkábban, évente vagy félévente rendeznek meg. Ilyen például az elsősegély-tanfolyam, évente kétszer, ahol a gyerekeknek nyújtott elsősegélyre fektetnek nagyobb hangsúlyt. Legközelebb májusban kerül ilyenre sor. Csere-bere vásárt is rendeznek időnként, ahol a kinőtt ruhákat, tárgyakat lehet továbbadni, illetve jó áron beszerezni.
Embert is faragnak
A nagyobb gyerekek sem esnek ki teljesen az Udvarhelyszéki Anyák gondoskodásának köréből, Emberfaragó néven nekik is szerveznek előadásokat, olyan témákról, mint az egészséges táplálkozás, biztonságos internethasználat, drog-és alkoholprevenció, mozgás és sport, fogápolás stb. Ezeket legtöbbször az Iskola másként hetek alatt tartják meg.
Figyelemfelkeltő céllal szerveznek sétákat, például a babahordozás és a szoptatás világnapján, de a városi rendezvényekre is kiköltöznek egy sátorral, ahová be lehet térni egy pihenőre a babával, vagy játszani, tisztába tenni, megetetni a kicsiket.
– Azt tapasztaljuk, hogy sok esetben későn értesülnek a programokról, lehetőségekről az anyukák, és mire észbe kapnak, már félig le is járt a gyereknevelési szabadság – zárja Ágnes a beszámolót, hozzátéve, hogy szeretnék, ha minden érdeklődő fiatal szülő, amikor belecsöppen ebbe az újdonságokkal teli világba, tudjon eligazodni benne, és kapjon valódi segítséget a mindennapi kérdésekben.
Hol találjuk meg őket a hétköznapokon?
Az egyesület terme a Civilközpont emeletén, Székelyudvarhelyen, a Kossuth Lajos utca 20 szám alatt található. A csoportfoglalkozások időpontját az Udvarhelyszéki Anyák Facebook-oldalán találják meg az érdeklődő kismamák, édesanyák.