Antonescu a Szejkén: kik is azok a székelyek?

Szerda reggel rámír egy kedves rokonom. Azzal kezdi, hogy „Ma a szejkei Miniparkba jön egy román mókus. Crin Antonescu. Mi a túrót akar itt?”

Írom neki, hogy ő az RMDSZ elnökjelöltje, azért nyomatják nagyon. Erre azt válaszolja, hogy „Igen? Nem tudtam. Akkor szeretni kell.” És hozzátesz egy fejjel lefelé mosolygó emotikont.

Nehéz őt szeretni, írok vissza, eddig magyarellenes volt – aki nem emlékszik rá, az görgessen az anyag aljára, ott példákat is hozok –, s most hirtelen érdekektől vezérelve ő lett a mi jelöltünk.

Rokonom azzal zárja rövid csevegésünket, hogy „Nem szimpi.”

Szimpi, nem szimpi, hivatalosan ő az RMDSZ, és ezáltal a magyarság elnökjelöltje, és most ide látogat hozzánk.

A Szejkén lázas izgalom és várakozás csendje fogadja a turistákat és a történelmi pillanatra készülődő fiatal politikusokat.

Boti igazgatja Szinusz nyakkendőjét, miközben a polgármester felhozza, hogy kellene beszélgessenek, mert elfogyott a pénz. Ezek a nagy problémák, mikor májusra elfogy a pénz, magyarázza nekem Boti.

A kampánykaraván késik egy picit, de sokat nem. Szoros a program, Csíkban voltak délelőtt 11-től, délben itt vannak, délután Vásárhelyen. Nem lehet könnyű ezt bírni, mindenhol több száz emberrel kezet fogni, mindenkinek a mondanivalóját meghallgatni, bólogatni, mosolyogni.

Amint megérkezik a sztárvendég, hirtelen mindenki nekiesik. Kézfogások, ismerkedések, de csak amolyan felületes ismerkedések, amiben mindenki mondja a nevét, feleslegesen. „Ne-am mai întâlnit”, mondja Szinusz kézfogáskor, de nem úgy tűnik, hogy ezzel nagyon meghatná a jelöltet, aki az elmúlt napokban minimum pár ezer emberrel találkozott, fogott kezet és ismerkedett meg. Ha lehet megismerkedésnek nevezni azt, hogy valaki kezet nyújt, meghallgatja a másik nevét, miközben látszik, hogy máshol jár az agya, max. mosolyog egyet udvariasságból, és lép a következőhöz.

A kézfogásos rész után egy másik teljesen felesleges bombázás következik. Itt információkkal verik agyon a látogatót, akinek kb. 10 perc alatt a nyakába öntenek mindent, amit tudni kell Udvarhelyről, a Szejkéről, a székelyekről, Orbán Balázsról, az unitárius egyházról, a Mini Erdély parkról, annak összes díjáról és az összes épületéről, aminek a makettje mellett elmennek, Erdély multikulturalitásáról, a kajáinkról, a medvéinkről és más problémáinkról, és még sok egyébről.

Van olyan, hogy egyszerre négyen nyomják neki az információt párhuzamosan. Esélytelen, hogy ebből valamit is megjegyezzen tisztán, úgy, hogy ne keverje valami mással. Ő pedig közben hatalmasakat mosolyog, mintha be lenne szívva, időnként mosolyogva felnéz az égre, mintha itt sem lenne. Mikor visszazökken a jelenbe, akkor ugyancsak hatalmas mosollyal mond valami nagyot és semmitmondót, amit úgy gondol, hogy a jelenlévők hallani szeretnének. Például, hogy csodálatos, mennyi kultúra találkozik itt Erdélyben.

Roppant felületes itt minden. Minden szó, minden mondat. Ilyen a kampányrohanás, nincs idő többre.

A vendéglő előtti placcon ott sorakozik a teljes udvarhelyi RMDSZ, a tanácsosoktól kezdve a legfiatalabb aktivistákig. Kézfogásra várakozva mosolyognak, mint nyulak a vadalmára.

De még mielőtt sor kerülhetne a nagy kézfogásra, a sztárvendéget lekapcsolja Antal István volt képviselő, Lóci szenátorunk apukája. Valami fénymásolt papírokat mutat neki, egyiken felsejlik Antal István neve és fotója is. Egyik humorosabb újságíró kolléga poénkodik: „Egy jelentés, amit Antonescu adott le róla?”

Az előbbi poén annak apropóján született, hogy Antonescu nemrég egy szekus botrányba keveredett: a CNSAS közzétett egy igazolást, amely szerint Antonescu tett egy nyilatkozatot a Szekuritáténak egy tanártársáról, de nem tekinthető a kommunista rezsim politikai rendőrségének ügynökének vagy együttműködőjének.

Ez nem is lett volna annyira botrányos, csak ugyanakkor a CNSAS (történetében most először) korlátozta a hozzáférést az igazolás alapjául szolgáló megállapító jegyzőkönyvhöz, és közölte, hogy azt csak Crin Antonescu tekintheti meg. Antonescu később nyilvánosságra hozta a jelentését, amit mindenki másképp értelmezhet. Természetesen az RMDSZ szavazói jobb, ha úgy értelmezik, hogy nem volt együttműködő.

Jöhet a nagy kézfogás! Lóci atyai áldásával Antonescu végigfogdossa a teljes városi RMDSZ-stáb kezét, hosszasabban időzve a női jelölteknél. Két kézzel ragadja meg Boros Viktória kacsóját, és nem siet elengedni azt, látszólag értékeli az RMDSZ-frakció szépségkirálynőjének politikai képességeit. Kelemen Hunor követi példáját, ő is elkezdi a kézfogássorozatot, a fiatal aktivistáktól indulva. Nagy nap ez a mai a kis tulipános csicskulicák életében, két ekkora névvel kezet fogni egy nap alatt.

Miután mindenkivel kezet fogtak, aki a környéken mozog, kézmosás nélkül leülnek enni. Rossz példát mutatnak a gyerekeknek.

Ebéd után nyilatkoznak. De előbb a saját élő közvetítésüket intézik el, a központi és helyi sajtó még várhat.

Nagyon megváltozott ez a szakma az elmúlt években. Régen is volt egy-egy politikusnak egy-egy fotósa, vagy egy házi újságírója, és azok szép csendben dolgoztak az újságírók között, mellett, de most egész stábbal érkeznek egyesek, és a saját közösségi médiás anyagaik legyártása prioritást élvez a sajtó előtt. Borboly Csaba élőzős tündöklése óta minden megváltozott. Most vannak politikusok, akik négyszemélyes médiastábbal érkeztek a helyszínre, külön mikrobusszal, és politikusaink kijelentik, hogy csak azután válaszolnak a sajtónak, miután felvették élő közvetítésüket.

Ez az élő közvetítés nem a legkönnyebb műfaj, legalább 5 percet vesz igénybe az előkészítése. Előbb perceken keresztül az internet létezése körül forog a beszélgetés, hogy van jel, nincs jel, hol van jel, kint kéne, bent kéne, wifiről kéne. Az RMDSZ hiába van 30+ éve Bukarestben, nem sikerült még elintézniük, hogy a Szejkén is legyen rendes telefonjel. De minden bizonnyal ebben a mandátumban elintézik, hisz élő közvetítés nélkül nem maradhat a város. Aztán a politikusok beállása is nehezen megy. A polgármester nem nagyon érti, mit akar a videós, hogy hova álljanak, szerencsére a sztárvendég türelmes, mint egy borjú, csak mosolyog ki a fejéből, és tűri, hogy ide vagy oda tologassák.

Szinusz kezdi az élőt, házigazdaként. Nagyon aranyosan, micimackósan beszél románul, teljesen szerethető. Érződik, hogy nagyon készült és nagyon izgul, egy mondatot el is szúr izgalmában. Szerencséjére hamar átadja a szót Lócinak. És a mikrofont is. Aki látott már többszereplős Borboly-videót, az tudja, hogy a csipis mikrofont adogatni kell egymásnak, és ennek ceremóniája van. Átadják a szót Antonescunak, majd mikor az elkezd beszélni, átnyúlnak előtte mindketten, és átadják a mikrofont.

Ahogy a szenátorunk üdvözli a Facebook-követőiket, bukaresti vagánysággal, azt a hangulatot hozza nekem, mikor a cigány komitérok lájvoltak az udvarhelyi piacról. A videó egyébként semmitmondó, Antonescu beszéde még semmitmondóbb, üres duma, és a végén nagy meglepetésként, felemelt mutatóujjal bejelentik politikusaink, hogy várnak szavazni. Antonescuval Románia előre megy, nem hátra. Ez Antonescu magyar kampánymottója, amit gyanúm szerint a Fidesztől nyaltak.

Ajándékozások következnek. Mindenki sorra ajándékoz valamit, a polgármester, a tematikus park üzemeltetője, a szenátor és a megyei tanácselnök. Többek között egy olyan labdát kapott ajándékba, amit a Székelyudvarhelyi FC csapatának tagjai aláírtak, és a csapat fotóját bekeretezve. Azért, hogy emlékeztesse a jelöltet arra, hogy ha nyer, akkor májustól nála lesz a labda, és legyen fairplay a magyarokkal.

Hogy miért épp a harmadosztálybeli SZFC-re esett a választás, és nem a kupanyertes futsal-csapatra, vagy a sikeres asztalitenisz-csapatra, kézilabdacsapatra, vagy a világbajnok teqballosunkra, vagy bárki másra, ennek valószínűleg van valami politikai üzenete, amit még nem értek, nem érzek. De azt határozottan érzem, hogy ez a focilabda és a csapatfotó ajándék ez egy nagy átverés, egy ajándéknak álcázott üzenet.

A kamu üzenet nem is Antonescunak szól, hisz nem valószínű, hogy kiteszi a fotót a falára, hogy emlékeztesse magát a fairplayre. Amint beül az autóba, el is felejti, hogy mit kapott Udvarhelyen és miért. Ez az üzenet a székely választóknak szól, akik megnyugodhatnak, hogy a jelöltnek jól meg lett mondva, és milyen bátor politikusaink vannak. Sajnos, maga az „ajándék” holnap megy a kukába, az üzenettel együtt. Jó, a kép keretét lehet, hogy megtartják, s valamit tesznek belé, illetve a focilabdát megkapja egy kölyök, aki lekoptatja róla a rangos aláírásokat.

Inkább egy 50 ezer eurós luxusórát kellett volna ajándékozni a jelöltnek, s a hátlapjára Haáz Sanyival felgravíroztatni, hogy „fairplay cu secuii”, arra ejsze haláláig emlékezne. Ezek a mi székely politikusaink nem tudják, hogyan kell a politikusoknak üzenetet átadni?

Antonescu kíséretének emberei, akik a kapott ajándékokat cipelik, nevetnek. A bal oldali mondja a jobb oldalinak huncutul, hogy vigyázzon, mert ezeket az ajándékokat a főnök kapta, nehogy lenyúlja őket.

A rangos küldöttség a hátsó ajtón keresztül távozik futólépésben. Közben persze ügyelnek arra, hogy kihúzzák magukat és kidüllesszék a mellüket, hogy erőt sugározzanak.

Az ördög nem alszik.

A diadalmas vonulás alatt Antonescu megkérdi, hogy mi is a különbség a székelyek és a magyarok között.

Elöljáróink úgy magyarázzák neki a különbséget, hogy a székelyek határőrök voltak, akik szolgálataikért cserébe adott kedvezményeket, például adókedvezményeket kaptak a hatalomtól. Erre Antonescu levonja a következtetését: tehát akkor olyanok voltak, mint a kozákok.

Nagyon jó és bátor volt ez a kérdés, amit épp ideje volt feltennie a székelyek jelöltjének, akit eddig Székelyföldön magyarellenesnek és székelyellenesnek ismertünk. Aki egy bő évtizeddel ezelőtt még azzal támadott, hogy Székelyföld nem létezik.

Itt beiktatnék egy kis történelmi zárójelet, azok számára, akik könnyen felejtenek. Felsorolnám Antonescu régebbi, a politikai életből való eltűnése előtti, magyarokkal kapcsolatos politikai tevékenységét.

2012-ben Antonescu és pártja megfúrta a MOGYE (a vásárhelyi orvosi egyetem) magyar főtanszékének az indítását. Az akkori sajtóból idézek: Az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői bizalmatlansági indítvány benyújtását helyezték kilátásba, amennyiben a kormány sürgősségi határozattal létrehozza a magyar főtanszéket a MOGYE-n. Crin Antonescu liberális pártelnök frontális támadást indított Cătălin Baba tárcavezető ellen, aki szerinte „az RMDSZ aljas eszköze".

2011-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kikérte magának, Székelyföld nem létezik hivatalosan.

De már 2009-ben egy Udvarhelyen tartott SZNT-gyűlés kapcsán kikelt a képéből, és felszólalt az autonómiatörekvések és a székely jelképek elfogadása ellen.

2013-ban a háromszéki nagy élőlánc kapcsán is habzott a szája, kritizálta a székely autonómia gondolatát, többször kihangsúlyozva, hogy Románia egy nemzetállam, és azt is megemlítette, hogy emiatt nem támogatják a rendőrség decentralizálását.

2014-ben felforrt az agyvize, mikor Tőkés europarlamenterként arra kérte egy felszólalásában az európai intézményeket, segítsenek a magyar kisebbségnek megszerezni az autonómiát.

De a székely zászló hivatalos elfogadásának ügyében is felszólalt.

A felsorolás egyáltalán nem teljes, oldalakon keresztül folytatódhatna, de szerintem már ennyi is jól szemlélteti, hogy Antonescu eddig nem a székelyekkel való barátságáról volt híres.

A mostani koreográfia, aminek alapján az RMDSZ próbálná az agyunkat újratáplálni és újjáégetni, feledtetné Antonescu tizenévvel ezelőtti magyarellenességét, és úgy állítaná be őt, mint egy hőst, aki megmenti a Simion nevű nacionalista veszélytől erdélyi magyarságunkat. Nincs könnyű dolga az RMDSZ-nek. Mert tizenéven keresztül a Fidesz erdélyi partnereként részt vett az agymosásban, és kéz a kézben olyan gondolatokat ültettek el a székelyek agyában, amelyek oroszpártiak és Európa-ellenesek, radikálisak és nem elfogadóak, és amelyek arra késztették volna a székelyek szép százalékát, hogy inkább egy legionárius Georgescut szavazzanak meg, mint egy európai értékeket képviselő politikust. És Georgescu szavazóinak egy része most Simionra szavazna, bármennyire is építi az RMDSZ Antonescu magyarbarát képét.

De tényleg megváltozott Antonescu, és már nem magyarellenes?

Szerencsére az ember képes a változásra. Vannak, akiket egy nagy betegség változtat meg radikálisan, például egy rák. Vannak, akiket a hit. Megtérnek, újrakeresztelkednek, és új emberek lesznek. De egyik változás sem olyan látványos és hirtelen, mint a politikai érdekből történő változás. Íme, így lett Crin Antonescu az egyik legnagyobb magyarellenesből a magyarok legnagyobb hőse. És ugyanilyen stílusban tud bármikor hátat fordítani majd nekünk.

Ha a PSD-PNL viszonyban valami úgy változik, bármelyik pillanatban felébredhetünk, hogy Antonescu is Johannishoz hasonlóan kiáll, és elmondja, hogy „Jó napot kívánok, PSD!”. Hogy Antonescu megtanulta már a „Jó napot kívánok”-at, azt láthattuk élőben itt a Szejkén. Már csak a PSD-t kell megtanulnia.

Miért áll mégis a teljes RMDSZ Antonescu mögé?

Mert a koalíció, amelyik Antonescut jelöli, ígért egy csontot az RMDSZ-nek. Hogy jó csont vagy finom csont lesz-e, nem tudhatjuk előre, de csont. És a politikában csontra megy a játék, itt a pénz és a hatalom számít, más semmi. A csont illata pedig bódító.

Mondhatják nekünk, választóknak a magyar elöljáróink, hogy Antonescu az egyetlen jelölt, aki garantálja, hogy nem visszafele megyünk a múltba, mint ahogy azt az oroszpárti román szélsőjobbos nacionalista jelöltekkel tennénk, de ez nem igaz.

Vannak más Európa-párti jelöltek is, akik tisztábbak is, mint Antonescu, nincs is olyan magyarellenes múltjuk, mint Antonescunak. Csak azok nem ígértek csontot az RMDSZ-nek.

Antonescu nem lesz egy kiemelkedő elnök, sem az ország számára, sem a magyarság számára. Ezt tudja az RMDSZ is. De valamiért most ilyen a politika, hogy kontraszelekcióval válogatja ki a vezetőket, ahogy egyik idősebb barátom szokta mondogatni. És ezekben a nehéz időkben, amikor a szélsőjobb készül átvenni a hatalmat az ország felett, hála annak is, hogy 30+ év alatt ezek a hagyományosabb pártok, akikre a tömegek szavaznak, mint a PSD, a PNL és az RMDSZ, szétlopták és szétk*rták az országot, és ezzel lejáratták magukat, most örülni kell annak is, hogy a kormánykoalíció egyáltalán talált egy kompromisszumos jelöltet. Olyat, amelyik mindhárom pártnak belefér, és amelyiknek van pici esélye arra is, hogy meghaladja a 20%-ot az első fordulóban, és bejusson a második fordulóba Simion mellé.

Itt egyetlen cél van, és az tényleg fontos a magyarság és az egész ország számára: ne Simion legyen az elnök.

Idén ismét a kisebb rosszra szeretné szavaztatni a magyarokat az RMDSZ. És most hordozzák körbe ezt a kisebb rosszat Székelyföldön, hogy megbarátkoztassák a gondolattal a népet. Hogy elhitessék, Antonescu magyarbarát, és a mi érdekünket fogja most képviselni, annak ellenére, hogy eddig végig ellenünk dolgozott.

Látványos, hajlongásos búcsú következik. Aztán irtó gyorsan beülnek az autóba. A szakállas magyar nagyvezér és a csupaszképű román, aki immár a magyarok legjobb barátja. Jó, hogy eljöttek ide is. Legalább Antonescu végre megtudta, kik is a székelyek. Remélhetőleg emlékezni is fog rá. Legalább egy kis ideig, amíg ismét visszaveszik a csontot a nyáladzó RMDSZ-től.