Amióta csak nagykorúvá váltam, minden szavazási lehetőséget megragadtam, sőt a családi memoár szerint már kétévesen úgy pecsételtem, mint egy rutinos óvodás és a lehető legbüszkébben hangoztattam, hogy én a tulipánra szavaztam.

fotók: MAGYARI TÍMEA

Persze azóta mindig diszkréten kezelem választásaimat, annyit árulhatok el, hogy itt is, mint a bicikliversenyen, mindig a nyertesre voksolok.

A szavazás nálunk az idők kezdete óta családi program volt – az idei kivétel, mert hát a kollégák nem akartak korábban kelni és a portálnak menni kell – szentmise után még az ünneplő levétele előtt tiszteletünket tettük a Kós Károly Szakközépiskolában felállított szavazókörzetben.

Indulj el már!

Egész éjjel alig aludtam, mint egy vizsgadrukk nehezedett rám a tény, hogy erről a számomra intim pillanatról be kell számolni.

Ilyen sötétben még sosem indultam el, mintha iskolába igyekeznék – és tényleg. Személyigazolvány, azaz buletin, sajtóigazolvány, maszk – az utcán alig lézeng egy-két autó. A negyedekben egyetlen embert sem látni 6:20-kor. Timikével a múzeum előtt találkozom, már izgulok s a hajam is milyen?! Aztán megyünk a Bethlen Gábor Általános Iskolába.

Kicsit más, de annyira mégse

A Kós Károly Szakközépiskolában adtam le a pecsétet. Néhány idős ember már boldogan lépkedett szembe, ünneplőben. Az ajtóban friss és jó kedvű fiatalok fogadnak, megmérik, hogy éppen optimális testhőm, lefertőtlenítettek. Megkérdeztük fotózhatunk-e, megengedték.

Kedves és előzékeny volt mindenki a teremben, de picit igazgatott is: hogy akkor melyik írószert foghatom meg, a lapokat nekem kell elvenni, a pecsétet is. Persze előtte ellenőrizték, hogy rajta vagyok a listán, de nem a tiltón. Vonulás a fülkébe. A szokásos hezitálás után, pánik, hogy beszáradt a pecsét, aztán jól ráfeküdtem és sikerült.