Fotók: MIKLÓS ZSOLT archívuma

Hatvan alkalmazottat teszteltek május 15-én a Mineral Quantum Kft. ásványvíztöltődében, miután kiderült két dolgozóról – akik belázasodtak, majd a cég ajánlotta, és finanszírozta nekik a Covid-tesztet –, hogy az új koronavírussal fertőződtek meg. A cég további húsz tagjának tesztje lett pozitív, ezért úgy döntöttek öt nap múlva, azokat a munkatársakat újratesztelik, akiknek az eredménye negatív lett. Ekkor, május 20-án újabb hét ember fertőzöttsége igazolódott be, köztük a csíkszeredai Miklós Zsolté is.

Hét munkatársával együtt Csíksomlyóra utalták be, de hiába várták éjjel a mentőt, hogy vigye el őket, reggel kiderült, nekik kell megoldaniuk a szállítást, felesége saját személyautójukkal fuvarozta el Csíksomlyóra. Miután megtörtént a vizsgálatokkal egybekötött felvétel, elmagyarázták Zsoltnak és kollégáinak, hogy ez a betegség mindenki számára új, ami eddig bevált, azzal fogják kezelni őket. Már az első naptól vérhígítót kaptak hasfalukba, de Zsolt, sokakkal ellentétben, nem kapott a kezelésben használt maláriagyógyszerből. Úgy véli azért, mert tünetmentes volt, de ezt nem kérdezte meg, és az orvosok sem adtak rá magyarázatot.

Csíksomlyóról Udvarhelyre sejtése szerint a helyszűke miatt kerültek másfél nap után. Miután nem külön „becsomagolva”, hanem egy mikrobusszal érkeztek, újravizsgálták őket, tüdőröntgent készítettek, és folytatták a Somlyón elkezdett kezelést. Mindegyiküknek májvédőt adtak, azonkívül mindenki külön kezelést kapott a további betegségeire.

Tünetei továbbra sem voltak Zsoltnak, a kollégák tompa fejfájásra, arcmelegedésre panaszkodtak, olyan is volt a kórtermükben, aki úgy érezte, a lábából megy ki az erő. Hőemelkedés helyett a vérnyomásuk volt magas: „Hőemelkedés egyáltalán nem volt egyikünknek sem, tehát ezeknek a hőméréseknek, amik az áruházakban történnek, szerintem nincs nagy értelmük. A másik dolog, amit tapasztaltunk, az elektromos és hagyományos hőmérők között is elég nagy a különbség, akár 1-2 fok is. Mértek ezekkel folyamatosan, reggel, délben, este, nemcsak a lázat, a vérnyomást is, az oxigénfelvételt is nagyon komolyan ellenőrizték” – magyarázza.

A vérvétel nem volt zökkenőmentes

Az analízisek miatt a 4-5 naponta történő vérvétellel akadtak gondok, egyetlenegyszer sikerült egy szúrásból levenni Zsolt vérét az ott töltött bő hónap alatt, „általában 2-3 szúrásból összejött, de még olyan is volt, hogy más nővérnek kellett bejönnie, mert nem tudták eltalálni a vénámat”. Zsolt hozzáteszi, hogy a  védőruhában nyilván ez nem lehetett könnyű a dolgozóknak sem, de azt is, hogy „a fiataloknál érződött a tapasztalatlanság, többjük csak 1-2 hónapja volt alkalmazva, én mondtam is az doktornőnek, hogy nem rajtunk kellene praktikázni”. Egyszer egy pillangó miatt be is gyulladt a karja, erre antibiotikumos kezelést kapott, és úgy gondolja, hogy az az öt röntgen sem a legegészségesebb, amin átesett.

A tesztelés

is folyamatos volt, bár néha eltolták a tesztet, vagy később mondták meg az eredményét. Azt mondták nekik, miattuk teszik, mert ha például 1-2 napot tolnak egy tesztet, amit pozitív teszteredményt követően 72 óra múlva kellett volna ismételni, azzal is nyernek egy kis időt, „s hátha akkor negatív lesz”.

A képen egy spanyol tesztkit csomagolása látható, ilyen és kínai teszteket használtak

Zsolt teszteredményei folyton váltakoztak: „Az első pár tesztem pozitív volt, utána egy pozitív, egy negatív. 24 órával később is meg kell ismétlődnie a negatívnak ahhoz, hogy az ember kijöhessen. Nem kaptunk konkrét magyarázatot, hogy miért lehet egy negatív, majd egy pozitív. Egy fiatalabb, talán helyettesítő orvos azt magyarázta, hogy talán nagyobb dózisú fertőzést kaptam, és amiatt” – meséli.

Annak ellenére, hogy a kórtermük falára felfüggesztett szabályzat is hangsúlyozta, amint a teszteredmény tudatában vannak az orvosok, közölniük kell azt a betegekkel, több alkalom volt, hogy úgy érezték, nem akarják megmondani. Általában a tesztek eredménye délután 3-4 óráig meg szokott érkezni, sokszor hétkor még érdeklődtek azok után. Ő úgy véli, hogy ezzel könnyíthettek volna rajtuk, még ha azért nem is mondták, mert pozitív, s nem akartak elkeseríteni őket.

Élet a kórházban

Zsolt a kórházi körülményeket tűrhetőeknek nevezi, az ilyen helyeken az embernek nincs is olyan elvárása szerinte. Az ebéd ehető volt, és elegendő is, a reggeli és a vacsora változatos, de sok esetben kevés. Ezért nagyon kellettek a csomagok. A csomagokról eszébe jut egy kellemetlen eset: „Menet közben történt egy olyan, hogy a csomagomat este áthozták a testvéremék, de másnap délelőttig nem jutott el hozzám. Akkor kezdett a feleségem érdeklődni telefonon, hogy hol a csomag. Felhívta a fertőzőt, ahol mondták, hogy nincsen, akkor felhívták a kapusszobát, ott sem volt, s azt mondták, hogy sokat nem tudnak tenni az ügy érdekében. Végül a kezelőorvos intézkedett, és nehezen, de meglett a csomag nyolcvan százaléka. A doktornő, aki intézte, hogy kerüljön meg, azt mondta, hogy az igazgatóságig jutott az ügy, és elnézést kértek, de nekem azért ez egy napos idegesség volt százötvenes vérnyomással” – emlékszik vissza.

„Másképpen nem volt semmi baj”, osztja meg. A szobából nem szabadott kimenniük egyáltalán, amikor tüdőröntgenre mentek, akkor jártak csupán az udvaron libasorban, beöltözve, a sor elején és végén egy-egy asszisztenssel.

Útban röntgenre

A szobában bármit csinálhattak, laptopot is lehetett volna bekéretni, de mivel nem volt wireless internet és filmezni nem lett volna türelme, ezért fölöslegesnek tartotta, a telefonjára volt utalva. Kimenni nem lehetett, mégis volt, aki azt hitte, neki mindent lehet, és még fél 12-kor sem szégyellte ütni az ajtót, csengetni valami apróság miatt. Ő 34 nap alatt egyszer vette igénybe, hogy csengethet, mert kicsúszott a pillangó a kezéből.

34 nap alatt 5 kórterem és 6 ágy

– ez Zsolt mérlege. Ő úgy tudja, nagyjából úgy van a procedúra, hogy a fertőzőre, az alsó szintre viszik a frisseket, az emeletre azok kerülnek fel, akik már meghaladták az 1-2 hetet vagy jobb az állapotuk. Egy darabig nem volt gond, a vége felé már nehéz volt lelkileg. Ez idő alatt másfél hetet egyedül volt egy kórteremben. Egy kollégával átkerültek – gondolja, akkor is a helyszűke miatt – a fül-orr-gégére, aztán vissza a fertőzőre, mert valószínűleg megürült a hely.

„Én az első 5 nap után Udvarhelyen meg voltam vigasztalva, hogy a legnagyobb esélyem nekem van a szabaduláshoz. Gondolom a véreredményekből jósolták, de végül nem lett igazuk, mert én voltam a legtöbbet ott az összes kolléga közül. Olyan két hét után, akik kapták a gyógyszert, azok mind hazakerültek” – mondja.

Az ebéd rendben, a reggeli és a vacsora kevés volt

Azaz majdnem mindenki, egyik munkatársa az udvarhelyi kórházban életét vesztette, 54 éves volt, voltak mellékbetegségei, de nem tudott róla, azt mondták utólag, talán májcirrózisa is volt. Zsolt szerint még nagyon jól volt, amikor az elsők között átkerült Udvarhelyre, egy héttel később, amikor Zsolték érkeztek, még a kórteremben volt, aztán átkerült az intenzív osztályra, ahol súlyosbodott az állapota, mesterséges kómában is volt, és egy este kapták a hírt, hogy elhunyt.

Utolsó nap

a doktornő személyesen hívta fel pontosan fél háromkor, és közölte az eredményt. „Amikor a harmincharmadik napon kivették a pillangót a kezemből, nem is hittem el. Mondtam is a nővérnek, hogy olyan érzés, mintha a bilincset vették volna le a kezemről, ami örökké be volt fáslizva a pillangó miatt, a tű örökké ott volt benne”.

A harmincharmadik napon lett a második teszt is negatív, és a harmincnegyedik napon engedték haza, de még így is érték kellemetlenségek: „hazajöttem, mondták, hogy menjek a családorvoshoz, hogy a papírt írassam alá. Úgy fogadtak, hogy előttem az ablakot becsapták, tanakodtak, lebasztak, hogy miért mentem én oda, ez is rátett egy lapáttal. S utólag kiderült, hogy Somlyón a beteglapomat nem töltötték ki rendesen, úgyhogy a napokban még a somlyói kórházat is meg kellett járjam, és ott ugye megint egy enyhe kontaktus az orvosnővel, s a fertőzőrészen”.

A barátai nem féltek, nagyon sokat segítették, telefonon folyamatosan hívogatták, ami még „néha idegesítő is volt, amikor a teszteredmény kellett érkezzen”, a család, a munkatársak is nagyon drukkoltak. Feleségét és édesanyjáékat megviselte a dolog, de szerencsére ez egészségügyi problémát nem eredményezett: „A feleségem karanténban volt két hétig, majd két hét után a munkahelye miatt kellett őt is teszteljék, és hál’Istennek negatív lett, a gyermekek meg nagyszülőknél voltak, mióta az iskolát befagyasztották, úgyhogy őket ez szerencsére nem érintette” – magyarázza.

Zsolt a héten már újra munkába állt, az elhunyt kolléga helyett új alkalmazott van a cégnél, „megy minden tovább, mintha mi sem történt volna”, fogalmaz.