„Piros rózsa, kék nefelejcs, engem Szinusz el ne felejts” – szól az új udvarhelyi népdal, és a név helyettesíthető akár Gálfival is.
Boltosok tucatjai remélik, hogy belopják magukat a leendő polgármester szívébe, azáltal, hogy megengedik, hogy az kirakja a plakátjait a kirakatukba. Persze, nem mindenki érdekorientált, vannak olyanok is, akik elvből, vagy saját érdekük helyett a város érdekében engedik ezt meg, mert hiszik, hogy a városnak változásra/stabilitásra/akármicsodára van szüksége. Ebbe aztán nagyon bele tudjuk élni magunkat, hogy valakivel tartsunk, és azt higgyük, hogy a mi választásunk a jó, és ő megválasztása az érdeke az egész városnak. A buzgóság vicces helyzeteket szül, nézzünk párat ezek közül, ömlesztve, és a teljesség igénye nélkül.
A legjobb kliensek és élmunkás(lány)ok tablója a cég bejáratánál. Régi kommunista szokás, de ma is szép gesztus, és növeli a termelés hatékonyságát.
Gáz?
Sokkal kevésbé gáz, ha egy disznóvágóhíd bemutatóüzletének ablakán mutatkozol be.
Erősíti az összetartozási érzést. „Együtt győzni fogunk!”
A disznóhúsos versenyt Szinuszék nyerték, élősúlyban lenyomva az összes vetélytársat.
Gálfi sem hagyná magát, de picit túl fokhagymaszagúra sikerült a muzsdéj, nem nyomja el az erős halaromát.
A hagyományos mosópor nem szedi ki a kemény foltokat és a kellemetlen illatokat…
… de az új mosópor sokkal tisztább, illatosabb és szárazabb érzés.
Te mennyit tennél arra, hogy az illatosabb jelölt és csapat megnyeri?
És mennyit arra, hogy egy erős keserű utóíz marad utánuk is, mint minden más elődjük esetében?
Ilyenkor kampányban olyan édesek, hogy harapni lehetne őket.
Egyenesen cukipofik (ha savanyú lenne a szájad íze a 8 évnyi Gálfi után).
Azt mondják, manapság kincs az a polgármester, amelyik az apró nyalások politikáját űzi, és nem az apró harapásokét.
Sokan úgy érzik, hogy egy olyan polgármesterre lenne szükségünk, aki a nagy nyalások politikájáról elhíresült pártot képviseli, és sok pénzt tud hozni Budapestről is és Bukarestből is.
Aki a haladást és a fejlődést képviseli.
Nem egy olyan valaki, aki le van tiltva minden főváros főközpénzlenyúló főosztályvezetőinél.
Az sem baj, mondják, ha saját magának és a bandájának gyűjt, csak már valami mozgás legyen. Mert ahol sok pénzt pancsolnak, ott sok mindenkinek csöppen. A mai világban fontosabb a pénz, mint bármi más.
A hatalom képes szarvat is adni az embernek, és le is törni a szarvát.
Hogy a szarvakkal mi lesz június 9. után, és majd 4 év után, az nem is olyan fontos most. Egy fontos csak: hogy ragyogjon a haj! A szavazókat pedig pecsételésre serkentse a ragyogás, de ne vegyék észre, hogy a nagy ragyogás alatt ragacsos az egész, és a döglegyek ragadnak belé.
Itt és most az a legfontosabb, hogy ki a legmenőbb. Erről szól ez a plakátháború is. Mintha az lenne a legjobb polgármesternek, akinek a plakátját a legtöbb kirakatba kirakják.
A minden lehetőségek időszaka ez. Aki emberként megbukott, plakáttölteléknek még szuper lehet.
Aki épp elballagott az egyetemről, könyvtárak ablakában láthatja vissza plakátját.
Aki jól helyezkedik, még polgármesterfeleség is lehet.
Ki nem érezné úgy, hogy megfogta az Isten lábát, ha minden reggel egy ilyen arany cukimaci plakátmosolyra ébredne? S a városházi alkalmazottak vajon örülnének-e neki?
A mosoly gazdája maradna. Vágom, tesó. Mind maradnátok. De Gálfi is maradna, vágod?
Még akkor is maradna, ha lennének, akik féláron eladnák első osztályú használt áruként. De muszáj maradnia, követeli a székely becsület, mert még minden harcot nem vívott meg minden valós és képzelt gonosszal szemben.
Hogy ki fog tudni maradni kettejük közül, kiderül. A nagyi becslése alapján mindketten -50 százalékon állnak. Az embereknek nehéz eldönteniük, hogy kiben szeretnének csalódni a közvetkező négy évben.
Az egész egy szerencsejáték. A város sorsa legalább ugyanannyira bizonytalan minden jelölt kezében. Egyik kutya, másik eb, a harmadik még annál is ebb. Szavazz az elszabadult harci ebre, amelyik fenékbe harapta volt gazdáját, lánccal a nyakában elmenekült, és most forog körbe-körbe a lánca után mardosva, és mindenütt ellenségeket lát? Vagy a másikra, amelyik szépen mosolyog, pénzillatúan csillog a bundája, befolyásosak a gazdái, de próbálják rövid láncon tartani? És ő ártatlanul hisz benne, hogy el fogják majd engedni a láncról, de csucsu, a gazdáinak saját céljai vannak a várossal, és a póráz egyre szűkül majd, míg a nyakára nem szorul, és ő szorgosan bólogat majd gazdái továbbvagyonosodásához, ha nem akar az első kutya sorsára jutni. És ő nem akar, mert nem az a harci kutya fajta. Vagy ott van a harmadik, amelyik okos kutyának tartja magát, de alattomossága és gátlástalansága okosságát messze meghaladja. Ő sétáltatta pórázon évekig az első kutyát, de aztán ámokfutó lett, most már csak abban leli örömét, hogy belé-belémarjon, és most is azért van itt, hogy fájdalmat okozzon neki, hogy éreztesse vele, hogy nélküle egy senki. Ez egy ilyen se veled, se nélküled parazitakapcsolat, melyben a város vérzett el, nem ők.
Melyik lenne jó ezek közül? És melyikük lesz a nyerő? Aki biztosra akar menni a boltosok közül, az mindenkinek kiteszi a plakátját, nem válogat.
Folyton köszönik a bizalmat. Melyik bizalmat? Amelyikkel visszaéltek? Vagy amelyikkel vissza fognak élni? Azt a látszatbizalmat, amelybe a kényszer, a nyomorúságunk kerget minket négyévente, és amelyet évtizedek óta úgy hívunk, hogy a kisebb rossz választása? Ez bizalom?
Csak a Jóistenben bízhatunk, hogy egyszer majd kitakarítja ezt a kirakat-állatkertet, és helyükre teszi ezeket az istenteleneket és ál-istenhívőket.
Addig is: csapjanak össze! Hulljon a férgese!
A cikk megjelenését a Journalismfund Europe támogatta: