Alkotmányellenes kötelezővé tenni a Covid-igazolványt?

A Nép Ügyvédje szerint alkotmányellenes módon tenné kötelezővé a kormány az uniós digitális Covid-igazolványt az egészségügyi dolgozók és a szociális otthonok alkalmazottai számára. Az ombudsmani hivatal egy panasz nyomán indított vizsgálatot a szerdai közleményük szerint.

Emlékeztetnek, hogy a tervek szerint 30 napra felfüggesztik, azt követően pedig felbontják a munkaszerződését azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik továbbra sem tesznek eleget az előírásoknak, illetve kitiltják a szociális otthonok alkalmazottait a munkahelyükről, ha nem tudnak felmutatni Covid-igazolványt.

A Nép Ügyvédje szerint a két tervezetbe foglalt előírások jelenlegi formájukban korlátozzák az érintett alkalmazottak munkához és szociális védelemhez való jogát, sértik a jogegyenlőség elvét, és a jogszabályokkal okozott hátrányaik aránytalanok a kitűzött célokhoz képest. Az ombudsmani hivatal arra is felhívja a figyelmet, hogy az alkotmány szerint a jogok és szabadságok kizárólag parlamentben elfogadott törvényekkel korlátozhatók, sürgősségi rendeletekkel nem. Azt is kifogásolják, hogy a PCR-tesztek és az antigén gyorstesztek a lakosság vásárlóerejéhez képest igen drágák, a szociális otthonok és az egészségügyi intézmények pedig személyzethiánnyal küzdenek.

Mindkét jogszabályt jövő héten készül elfogadni a kormány, az előbbit a parlamentnek is meg kell vitatnia.

Agerpres