Erőszak az iskolában: kiből lehet elkövető és kiből áldozat?

Ahogy nő a gyerek, az őt körülvevő felnőtteknek egyre fontosabb az ötödik pluszmatek, és egyre kevésbé fontos az, hogy hogyan legyünk jól egymással – állítja Dimén-Varga Tünde óvoda- és iskolapszichológus, integratív gyermekpszichoterapeuta.

fotó: HODGYAI-LŐRINCZ Eszter

Miért él vissza helyzetével a tanár, és miért késel egy diák? Hol a határ?

Harsog a média, suttogva beszélnek róla a szülők, a tanárok, gyerekek, akik tudomást szereztek róla. A tényeket láttuk: éveken át molesztálta, kihasználta diákjait a tanár, megkéselte nevelőjét, pedagógusát a diák. A kiváltó okok, a megelőző körülmények gyakran rejtve maradnak.

Életünk része az iskolai erőszak.

Ha szóba kerül a téma, akkor rögtön akad a kisközösségben valaki, akivel előfordult, aki ismer valakit, vagy egy ismerőse ismer valakit, akivel a nevelésével-oktatásával megbízott felnőtt akár intim kapcsolat formájában is visszaélt.

Kutatások bizonyítják, hogy a romániai gyerekek mintegy harmada szenved, nem érzi jól magát az iskolában, és legalább   ugyanennyien áldozatai valamilyen erőszakos megnyilvánulásnak.

Ezzel párhuzamosan egyre több az arról szóló hír is, amikor a pedagógus válik áldozatává a gyerekek agresszivitásának.

Amikor ilyet hallunk, látunk, tapasztalunk, legtöbbször eszköztelennek, védtelennek érezzük magunkat és valljuk be: félünk.

Ha máris meggyőztünk, akkor görgess a cikk aljára, mert ott tudsz jegyet vásárolni. Előfizetőknek most csak 15 lej. És még most is ráérsz előfizetni. Itt lehet.

Kérdéseinkre választ, magyarázatot, megoldási lehetőségeket szeretnénk.

Csak néhány azon kérdések közül, amelyekre próbálunk választ találni Alibi elnevezésű oktatási-gyereknevelési sorozatunk következő részén Dimén-Varga Tünde iskola- és óvodapszichológussal, integratív gyermek-pszichoterapeutával.

Hol?

Zseb kávézó, Székelyudvarhely, Kossuth Lajos utca 33. szám

Mikor?

December 18-án, hétfőn 18 órától

Belépő:

előfizetőinknek 15 lej, nem előfizetőknek 45 lej. A helyek száma korlátozott (35 hely).

A nem előfizetőknek javasoljuk a karácsonyi előfizetési akciónkat, most az első hónap csak 5 lejbe kerül. Fontos, hogy az előfizetés után jelentkezzetek be és úgy vásároljatok jegyet. Akkor eleve a kedvezményes jegyárat fogjátok látni.

Alibi Tamás Dénessel

Alibi beszélgetéssorozatunk legújabb vendége Tamás Dénes író, filozófus, akinek A tó című kisregényéről fogunk beszélgetni. De nem csak.

2024. SZEPTEMBER 11.

18:00

A jegyed ezt tartalmazza:

  • Az eseményen való részvételt.

16,00 leiKosárba teszem