Mióta a Keresztúrit igazgatja csak akkor néz az órájára, ha valakivel időben kell találkoznia.
fotók: DÁVID ANNA JÚLIA
Bár nem politikus, ő is túl van egy „mandátumon”, hiszen négy éve próbálja gatyába rázni a Keresztúri tejgyárban a termelést. Tamás Pállal beszélgettünk.
Hogyan néz ki a Keresztúri igazgatójának egy munkanapja?
Azt szeretem, ha én vagyok az első a gyárban, megfigyelem, hogy ki mikor érkezik, megnézem, hogy a termelésben mindenki a helyén van-e, el lehet-e indítani a napot. Ezután a kiszállításra figyelek, megkérdezem a sofőröktől, hogy minden rendben van-e.
Kilenckor lejár az első kör, ilyenkor leülök és elolvasom a leveleimet, rendbe teszem a saját napirendem, telefonon tisztázom, ha valami olyan adódik. Tíztől az irodában dolgozóknak van egy szünetük, de nagyon ritkán tudok közösen szünetelni velük, nem igazán érek rá. Ha semmi nem jön közbe, ilyenkor még egyszer körbejárok a termelésen, és még egyszer megnézem, hogy minden rendben van-e.
A nap végén meg szinte biztosan én vagyok a kapuzáró. Amikor az alkalmazottak elmennek, akkor általában még egyszer körbemegyek. Általában öt óra körül szoktam elmenni, de az az igazság, hogy nem figyelem az órát. Mióta itt dolgozom, csak akkor nézek az órámra, ha valakivel pontos időben kell találkoznom.
Milyen képességek és tudás szükséges ahhoz, hogy valaki a Keresztúri tejgyárat igazgassa?
Elméletileg, ha szabály szerint vennénk az egész rendszert, akkor én úgy érzem, hogy megy igazgatónak azért javasolt lenne, hogy szakmailag is jobban felkészült legyen. De ezt, ha van az embernek egy olyan rálátása, hozzáértése és egy kicsi logikája, akkor meg lehet könnyen és elég gyorsan is tanulni, ha az adott feladatkörökön olyan emberek vannak, akik valóban szakemberek.
Nagyon fontos, hogy benn a részlegen, a gyártási folyamatban a vezetők olyanok legyenek, akik a szakmát is teljesen tudják, és az igazgató a köztük levő kommunikációt követi, összehangolja a csapatot, megbeszélik a dolgokat. Ha megvan a jó csapat, akkor eléggé normálisan lehet vezetni. Én mindig azt éreztem a legfontosabb feladatomnak, hogy megtaláljam a csapatba a megfelelő embereket.
Hogyan kell egy ilyen csapatot összerakni és megtartani?
Ki kell tudni választani a jelentkezőkből azt a szakembert, aki képes arra, hogy azonosuljon az itteni rendszerrel, mert mi egy eléggé sajátos rendszert működtetünk. Mivel ez szövetkezeti alapon is működik, valahol a manufaktúra és a gyár között helyezkedünk el, se elég nagyok, se elég kicsik nem vagyunk, hanem valahol a két szék közt a pad alatt, és ennek a helyzetnek a kezeléséhez nem csak szaktudásra, hanem egy bizonyos hozzáállásra, rugalmasságra és kitartásra is szükség van. Ezért alkalmazáskor erre is figyelünk.
Ennek ellenére már többször belefutottunk abba, hogy amikor elbeszélgettünk, úgy tűnt, hogy a jelentkező meg fog felelni, aztán ez a speciális helyzet mégis kibabrált vele.
Ha egy felelős személy kiesik, és pótolni kell, akkor sokszor csak a harmadik próbálkozásra kapjuk meg azt az embert, aki valóban alkalmas a feladatkör a betöltésére, és képes az adott körülményekből kihozni a maximumot. A jelentkezők sem tolakodnak, hiszen az élelmiszeriparban nincs teltház, elég kevés a képzett szakember, és még kevesebb az olyan, aki tapasztalattal is rendelkezik.
Az elmúlt négy évre visszatekintve melyek azok a lépcsőfokok, amelyeket érdemes volt meglépni, és melyek azok, amiket jobb lett volna átugrani?
Amikor elkezdtük a munkát, úgy gondoltam, hogy sokkal hamarabb fogunk tudni eredményt felmutatni. De miután beleugrottam, derült ki számomra is az, hogy mennyi olyan részlete van ennek a dolognak, amit nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Főleg, hogy azért ez egy rendszer, ahol minden mindennel összefügg, és ha kapkodva nyúlsz hozzá, akkor lehet, hogy több lesz a kár, mint a haszon. És hiába vannak nagyon jó ötleteid, ha elbuknak a gyakorlat próbáján.
Az elején engem például nagyon bosszantott, hogy miért nyúlik el délutánig a termelés, miért nem lehet nyolc órában az adott termékeket előállítani. Ám nem voltam tisztában azzal, hogy friss terméket csakis friss, tehát aznapi tejből lehet előállítani, és reggel nem érkezett be időben annyi tej, amennyi elegendő lett volna az egész napi friss termék legyártásához. Mivel csak kis tejbegyűjtő autónk volt akkoriban, annak naponta többször kellett fordulnia, míg az elégséges mennyiségű tej összegyűlt. De rengeteg ilyen problémával szembesültünk, amiket folyamatosan orvosolni kellett, és ezek sokszor nem kevés pénzbe kerültek.
Innen visszatekintve úgy látszik, hogy az indításkor rengeteg olyan szakmai hiányosság becsúszott, amiket feltérképezni is nehéz, orvosolni pedig még nehezebb. Meg persze a gyár eleve adott volt, az anyagiakban sosem dúskáltunk, úgyhogy ebből tudunk most főzni. A gyár sem egy csarnokszerű épület, hanem részlegekből áll össze, és ez a termelésben sok bosszúságot tud okozni. Nem lehet egyben átlátni, nehéz a folyamatokat megváltoztatni. Ezek mind a hatékonyság és eredményesség kárára vannak.
Ha előkerülne egy amerikai nagybácsi, aki teljesítene egy kérést a gyárral kapcsolatban, akkor mit lenne érdemes lenne kérni?
Ha valamikor lenne egy ekkora lehetőség, akkor én a raktár helyére építenék egy új gyárat, ami sokkal korszerűbb, és sokkal költséghatékonyabban tudna működni. Mert a jelenlegi gyár esetében lehet kicsit javítgatni a hatékonyságon, ki lehet tolni egy kicsit a gyárnak az élettartamát, de sosem lesz az igazi. Most úgy látom, hogy körülbelül öt év múlva el lehet kezdeni a kapun belül egy másik csarnokot építeni. Persze, csak akkor, ha addig mégsem kerül elő az a nagybácsi.
Mi az, ami segít túllépni a mindennapok nehézségein?
Én úgy látom, hogy most vagyunk azon a szinten, amikor már biztosan látunk egy működő és fenntartható jövőt. Ez köszönhető annak is, hogy lassan megtaláltuk a megfelelő embereket, akik megállják a helyüket mind szakmailag, mind emberileg.
A jelenlegi működést már teljesen fehéren látjuk, és az idei év nehézségei ellenére is elég stabilan megálltuk a helyünket a piacon. A többéves tapasztalat és keresgélés most kezd beérni, most látszik, hogy hogy hol a helyünk a piacon, és mit kell tennünk ahhoz, hogy lassan és biztosan növekedni tudjunk.
A jövő évre mik a tervek?
Van egy megnyert pályázatunk, ami fejlesztésre nem, de arra elég, hogy korszerűsíteni tudjuk az egyes részlegeket annyira, hogy a következő öt évben stabil legyen a gyár működése. Az ezzel kapcsolatos munkákat két éven belül szeretnénk befejezni.
Mi az, amire a Keresztúri tanított meg?
Hogy mire tanított a Keresztúri, amit azelőtt nem tudtam? Talán arra, hogy pénz nélkül hogyan lehet dolgozni. Mert ilyen munkahelyem eddig még nem volt, hogy ne legyen meg a megfelelő keret arra, hogy kivitelezzük azt, amit elgondolunk. De itt tényleg meg kellett tanulnom azt is, hogyan lehet kihozni a semmiből valamit.
És hogy?
Társakat kell keresni. Olyan társakat, akik tudják, hogy ennek a munkának az első része inkább az önkéntességről szól, és sokáig ki kell tartani ahhoz, hogy annak eredménye is legyen.
De szerencsére mindig kerülnek olyan támogatók és partnerek, akik ezzel tisztában vannak, és akikre lehet számítani.