Húsvétkor az a hÃr járta Kadicsfalvát, hogy valamire készülnek a helyiek a hétfÅ‘i mise után. Nem is nagyon titkolták, a vÃzzel teli vedrek nyomban elárulták. S még a nap is elÅ‘bújt néha cinkosan, de várniuk kellett a hervadó szálaknak.
Mert az elsÅ‘ kör a gyerekeké volt, Ãgy is alig lehetett visszafogni Å‘ket. Még hivatalosan el se kezdÅ‘dött a hajsza, máris minden bokor, minden fa alatt egy-egy kezecske, lábacska kutakodott serényen az elrejtett kincsekért.
A fiúk fel kellett kössék a gatyát, mert a lányoknak is szabad volt ám a pálya. Én kis kertész legény vagyok, hová lett a tojás, csajok? Ne búsulj, kicsi Boti, locsolásért jár egy csoki.
S mire meglettek mind a tojások, még egy meglepetés várt reájuk. Doboz ül a fűben, kié lesz a körben?
Egyszerű: akire rámutatok, az legyen a kiválasztott.
Nyuszi van a dobozban, nem zsákbamacska! Nyuszi, hopp, nyuszi, csüccs, innen el nem menekülsz.
Eljött az idÅ‘, elÅ‘került a vödör, de ha a nap már nem búj elÅ‘, megteszi egy csepp az ág hegyirÅ‘l. Ejsze a vÃrus el nem visz, jövÅ‘ évig bÃrjuk ki!