Akiket megihletett Palya Bea ölelése

Palya Bea dalai gyakran szerepelnek a somlyói roma gyerekek előadócsoportjának, a Borsócskának a repertoárjában. Áprilisban a gyerekek kedvenc Palya Bea dalaiból készítettek egy összeállítást, amelyet videóra vettek, és elküldtek az énekesnőnek.

Nagy örömükre válaszvideót kaptak, amelyben Palya Bea személyesen üzent a gyerekeknek, és megdicsérte őket a produkcióért. Az énekesnőnek küldött videót megtekintheted ide kattintva.


„Párizsban voltunk épp, a videót egyből kinyitottam, a lányaim az ágyon mellettem töltötték a lusta délelőttöt. Könnyek közt hallgattuk a videót, Csókolom Bea néni, mi vagyunk a Borsócska csapat, köszönjük a szép énekeket.

Nem sokkal azután, hogy a gyerekek megkapták Palya Bea válaszvideóját, személyesen is találkozhattak vele és csapatával.

Az első találkozás alkalmával együtt énekeltek és táncoltak, ami nemcsak a vendégek, hanem a gyerekek számára is megható és felejthetetlen élmény volt.

A közös éneklés és tánc bensőséges hangulatot teremtett, amely mindenkit mélyen megérintett.

Ez az élmény annyira inspiráló volt, hogy nem sokkal később újabb találkozásra került sor, ahol a gyerekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy közvetlenül Palya Beától tanuljanak.

De mi ez a Borsócska?

A Borsócska előadócsoport egy lelkes gyermekkórus, amely 2021-ben alakult a Csíkszeredai Máltai Szeretetszolgálat egyik programjaként. Az eleinte néhány gyerekből álló csapat az évek során folyamatosan fejlődött, és első jelentős fellépésüket 2022-ben tartották, amikor a Nemzetközi Romanap alkalmából bemutatták a Dzsungel könyve musical adaptációját a csíkszeredai Sapientia egyetemen. Ezt követően sorra következtek a különböző produkciók, többek között a Pál utcai fiúk musical, valamint a Máltai Lovagrend története, és számos kisebb előadás, amelyekkel nemcsak a szülőknek, hanem a városi közösségnek is örömet okoztak, például a Csíkszeredai Városnapok alkalmával.

A csoport vezetője, Szász Zsuzsanna szociálpedagógus, irányításával jelenleg az Életfa című új előadáson dolgoznak, amely a gyerekek életének, álmainak és jövőbeli terveiknek a bemutatására összpontosít, a gyerekek saját ötleteiből formált történetként.

A csoport neve, Borsócska, a borsóból és annak szoros összetartású borsószemeiből származik, hiszen a gyerekek jól összeszokott, kreatív és alkalmazkodó közösséget alkotnak. A logójukat is közösen tervezték, amely egy piros szoknyás boldogan táncoló lányt ábrázol, aki szimbolizálja a csoport tevékenységét: az éneket, a táncot és a gyakran hagyományos roma zenére épülő előadásokat.

A csoport 2024 elején saját himnuszt is írt, amely összefoglalja munkásságukat, és videóklip is készült hozzá, tovább erősítve a Borsócska identitását.

A Borsócska előadócsoport a gyerekek zenei nevelésével is foglalkozik. A próbák során nagy hangsúlyt fektetnek a hanggyakorlatokra és ritmusgyakorlatokra, hogy fejlesszék a gyerekek énekhangját, zenei érzékét és ritmusérzékét. Ezek a gyakorlatok segítenek abban, hogy a gyerekek magabiztosabbá váljanak a színpadon, fejlődjenek az előadói készségeik, és megtanuljanak egymással együttműködni.

Az előadások során nemcsak a zenei, hanem a ritmikai elemek is kiemelt szerepet kapnak, hiszen gyakran hagyományos roma zenére énekelnek és táncolnak, ami különleges élményt nyújt a közönségnek.

Az ilyen foglalkozások fontosak a gyerekek személyiségfejlődése és kreativitásuk kibontakozása szempontjából, valamint hozzájárulnak a közösségi élmény erősítéséhez.

Szász Zsuzsanna szövege alapján