Fotók: Kárpát Meditop Kupa/Vili Gyuri – MVIL Photo Studio

Az idén nem kis elégedetlenség fogadta a székelyudvarhelyi önkormányzat sportpályázatokra szánt keretösszegének szétosztását. A Fások Sportklub, és a Vasas Femina is megfellebbezte a döntést, azonban ezeket elutasították, maradtak az előre odaítélt összegek. Nem csak a fellebbezések akadályozták a szerződések aláírását. Már minden a célegyenesben volt, amikor az RMDSZ-frakció kiszúrt valamit a székelyudvarhelyi női kézilabda klub dokumentációjában, ami miatt ismét nem fogadták el a határozatot, és végül a csapat egyáltalán nem kapott pénzt. 

Miért dobták ki a női kézilabdát?

Mivel egy törvénymódosítás nyomán az egyesületek nevében a román megnevezésnek is szerepelnie kell, ezért névváltoztatást kért a klub, amit a bíróság el is fogadott május 17-ig. De a szakszövetség nem igazolta addig, hogy tudomásul veszik ezt a módosítást. A május  27-ei elbírálásig pótolták a hiányt, pontosan 19-én, így a bizottsági tagok elfogadták a dossziét, magyarázta akkor Godra Zsolt önkormányzati képviselő, az elbíráló bizottság tagja. Az RMDSZ ennek a törvényességét kérdőjelezte meg, Venczel Attila jegyző időt kért, azonban a csapatnak az idő sem kedvezett, kivágták a pályázatukat.

„Nevelőegyesület vagyunk”

Mester Zsolt többedmagával 2015-ben alapította meg a Székelyudvarhelyi Női Kézilabda Klubot, hogy a környékünkön pallérozott ifjú és tehetséges kézilabdás lányok kicsit magasabb szinten is kipróbálhassák magukat, kóstoljanak bele a felnőttek tempójába. Úgy gondolja, nem elég csak a tehetség, bizonyos dolgok elvártak, amikor valaki egy felnőtt klubhoz kerül.

„Nevelőegyesület vagyunk, a lehető legnagyobb tudással szeretnénk felvértezni a játékosainkat, hogy amennyiben lehetőségük nyílik egy magasabb szintre való továbblépésre, tudjanak helyt állni, valamint megfelelni az elvárásoknak. Mindezek mellett persze az is fontos, hogy csapatként is folyamatosan fejlődjünk és Székelyudvarhelyhez méltó női kézilabda csapattá váljunk” – magyarázza. Így folyatja: „sok olyan tehetséges gyerek van, akik rengeteget dolgoznak és áldozatot hoznak annak érdekében, hogy kézilabdázóvá válhassanak, viszont az érési folyamatot ki kell várni, ez nem mindig ugrásszerű”.

Ez volt az apropója, hogy létrehozzák a csapatot, amikor volt egy nagyon erős ‘95-96-os generáció, amely „Isten nyugtassa”, Tamás Zoltánnak a keze alatt nőtt föl, erre építkeztek.

A “régiek”: Chiratcu Andrea, Sándor Aliz és Lukács Erika

A Gloria Beszterce játékosa, Szabó Szilvia, és Sándor Aliz is ebben a generációban játszott, utóbbi jelenleg a csapat vezetésében is szerepet vállal Zsolt mellett. Elvégezte időközben a sport egyetemet, és most mesterizik.

„Ha állandóan azért küszködsz, hogy megmaradj, 

akkor nincs kedved jópofa nyilatkozatokat adni – mondja Zsolt, amikor elárulom, hogy nem sokat tudok a klubról, majd mesélni kezd a 2015-ös kezdetekről.

Mivel ő inkább a klub szakmai életében szeretett volna szerepet vállalni mint edző, segítséget kért olyan személyektől, akik jártasak egy klub pályán kívüli életében is. Nem volt rózsás a helyzet, de a játékosok és a szakmai stáb vállalta volna a szereplést az országos bajnokságban anyagi honorárium nélkül is, annak ellenére, hogy nem volt biztosíték arra, hogy szezon végéig javulna a helyzet. Az akkori vezetőség azonban nem vállalta fel, hogy anyagi garancia nélkül nevezzenek be a bajnokságba. Szerettünk volna ott lenni a pontvadászatban, de nem tudott megvalósulni” – fogalmaz.

Ez nemhogy nem jelentett akadályt, hanem még plusz motivációt is adott: megmutatni, hogy márpedig kicsi pénzből is lehet. A nevezés még egy évet váratott magára, hisz a csapat szétszéledt, többen Szentgyörgyre mentek, ahol 5 nap alatt létre lehetett hozni egy klubot.

Az új generációra lehetett ismét építeni

2017-ben a 2001-es generációra alapozva a csapat benevezett a másodosztályú bajnokságba, és a koronavírus pillanatáig minden egyes idényben részt vettek, egyben sem voltak utolsók, úgy sem, hogy sok esetben azért vettek el tőlük pontokat, mert túl sok fiatalt játszattak.

Főleg saját pénzből és baráti segítségből

állt össze a minimális költségvetésük az első években. A nagy tervek akkor kezdtek kibontakozni, amikor létrejött a Szejke, és itt voltak a magyar kézilabda szövetség vezetői, körvonalazódni kezdett az akadémia gondolata. Többéves tervet készítettek elő, benne felnőtt női és férfi csapattal.

Azt hittük, talán mi is részesei lehetünk – mondja Zsolt. Aliz szerint mindegy, hogy melyik osztályban szerepelsz, csak „legyen csúcsa a piramisnak”, perspektíva a kézilabdázni tanuló kislányok számára is, viszont 2018-ban ismét megkapták a büntetődobást: nem élveznek prioritást.

Perspektíva és motiváció a nagy csapatban is kell, itt jön képbe a fizetés. „Ha a sportoló nem lát maga előtt egy jövőképet, hogy ő kézilabdázó, akkor nehéz fenntartani a motiváltságot, fontos, hogy a sportolás és tanulás mellett anyagi biztonságot is nyújtani tudjon egy klub, amelyet már megkövetelne ez a szint. Ha ezt nem tudjuk biztosítani, igazán kevés az az ember, aki elegendő munkát képes befektetni és kitartani amatőr szinten. Ezért sokan lemorzsolódnak…”  – mondja Mester, Aliz hozzáteszi, hogy „az, akinek már ki van alakulva a munkahelye, de szereti a sportot, az eljön”, 4-5-en is ilyen helyzetben vannak, de „a 18 évest, aki érettségizik, azt nem fogod tudni megtartani”.

Hiába az újabb pofon, ők újra neveztek a lehető legminimálisabbra szabva a költségvetésüket. 

„Úgy képzeld el, olyan is előfordult, hogy az egyik autót vezette a feleségem, a másikat én, éjjel 3-4 órakor elindultunk, reggel megérkeztünk, egyet nyújtóztunk, játszottunk, amennyire lehetett, egyet ettünk s jöttünk vissza. Ezt csináltuk tavaly márciusig”. Aliz később hozzáteszi, hogy amikor bajnokságot szerveztek, vagy itteni forduló volt, kávét főztek, szendvicseket kentek, amellett, hogy játszottak, ők voltak a teljes stáb is, hogy a lehető legolcsóbban megússzák.  

Az évek során közel 125.000 lej támogatást kaptak az önkormányzattól fennállásuk óta. Viszonyításképp a futsal, a kézilabda és a nagypályás focicsapat is csak idén 3-300 ezer lej városi finanszírozásban részesült. 

A női kézilabda főtámogatója az osztrák Grawe biztosítótársaság, és még néhány helyi kisebb vállalkozás is segítséget nyújtott a lehetőségéhez mérten: szendvicsekkel, vízzel, étkeztetéssel. A Grawetól érkező anyagi támogatás mellett a Sportiskolától kaptak sok segítséget, ezúton is köszönik nekik. 

Amikor megérkezett a koronavírus,

„sok csapat visszamondta a szereplést, mi nem léptünk vissza, az utolsó hivatalos mérkőzésig részt vettünk a bajnokságban még tavasszal. A következő idényre elbíráltak számunkra 120.000 lejt, amelynek örültünk, és nagy terveket szövögettünk. Fellebbezett a Szejke, és sajnálattal vettük tudomásul, hogy lecsökkentették 75 ezerre. A 120.000 lejes támogatás talán elég lehetett volna, hogy megtartsuk a kiemelkedőbb játékosainkat, de így sajnos többen eligazoltak: Kerekes Éva Nagybányára – ő azóta debütált a felnőtt válogatottba, Bálint Anna Vácra, az EHF Kupában is védhetett, és hárman Besztercére: Fekete Anna Dóra, Bálint Noémi, és Munteanu Krisztina. Őket a jövőjük érdekében el is kellett engedni. Visszaigazolás számunkra, hogy a munkánknak volt értelme, és igazán büszkék vagyunk rájuk, arra, hogy itt nevelkedtek”.

Elfogadták ugyan a 75 ezer lejes összeget, de tudni kell, hogy a klubok nem kapnak pénzt, csak utólag, amennyiben mindent el tudnak számolni. „Mi felkészültünk, de nem indult bajnokság december 2-ig, és mivel a pályázati szerződés november 30-ig szólt, valamint a bajnoki szezon új lebonyolítási rendszere nagyon sok költséget vont volna maga után, – ebbe beleértve a több napos buborék tornákat és Covid-19 teszteket – amiket a büdzsénk már nem bírt volna el, és a pályázati előírások miatt már nem is tudtuk volna elszámolni. Karácsony előtt két nappal kaptuk a levelet, hogy a pályázatunkat törlik. Ezért arra a döntésre jutottunk, hogy nem nevezünk be, és az évet építkezésre szánjuk” – emlékszik vissza a csapatvezető.  

Bevásároltak Székelyudvarhely feliratú mezekből az utánpótlásnak is. A koronavírus előtt megpróbáltak elindítani egy Kéz a kézben elnevezésű programot, amelynek célja a kisebb települések egyesületeinek segítséget nyújtani szakmai anyagok, edzőtáborok és képzések terén, valamint eszközöket, felszereléseket biztosítani. Amikor kifulladt a kezdeményezés a koronavírus miatt, ők már biztosították a zetelaki és szovátai lányok számára a mezeket és eszközöket, amelyeket ismét saját zsebből kellett fedezniük, ekkor még nem tudták, hogy idén sem kapnak támogatást. 

A rehabilitáció és a sérülés megelőzés nagyon fontos rész a csapat és a játékosok fejlődésében, így ezekre is folyamatosan áldoznak az elmúlt években, de az említett évben az erre szánt összeget teljes mértékben ki kellett venni a költségvetésükből a pályázat eltörlése miatt. Mindezek ellenére továbbra is maximálisan számíthatnak Nagy Sándor, Nedelcu Claudia és Tatár Zoltán segítségére, ezt külön köszönik nekik.

Hátha majd idén 

Amikor a klubot bejegyezték, lehetett magyarul, így lett Székelyudvarhelyi Női Kézilabda Klub az egyesület neve, de az új törvények szerint az összes egyesületnek, amely nevében külföldi megnevezés van, románosítania kell ezt, így muszáj volt nevet változtatniuk: a klub új neve Hargita Kézilabda Klub, azaz Handball Club Harghita. Ebben a bürokráciában ez nem egy rövid eljárás, mondják, ezért azt is tudták, hogy a pályázatok leadási határidejéig, ami május 17., nem fog visszaérkezni Bukarestből a módosított CIS (Certificatul de Identitate Sportivă – szerk. megj.).

Mester Zsolt

„Telefonáltunk a pályázati osztályra, hogy vázoljuk a helyzetet, és azt mondták, hogy írjunk egy kérést, hogy utólagosan pótolhassuk ezeket a dokumentumokat, valamint mellékeljük a régit. Azt kell tudni, hogy mi nem megszűntünk mint egyesület, hanem módosítás történt, amivel jár a jogfolytonosság. Leadtuk a kérést, hogy a szerződés megkötéséig pótolunk minden dokumentumot. 18-án telefonáltak, hogy hozzunk a minisztériumtól s a kézilabdaszövetségtől egy-egy, iktatószámmal ellátott dokumentumot, ami bizonyítja, hogy mi a procedúrát elindítottuk. Ezeket tettük be 19-én, amire most azt mondják, hogy utólagos pótlás történt, pedig ez nem igaz. Megtörtént az elbírálás, jogosnak ítélték a pályázatunkat és megítélték az összeget, aztán volt egy sürgősségi tanácsülés, ahol már csak el kellett volna ezt fogadni, és itt belekerültünk a tanács két frakciója közötti vitába. A CIS, amit végül kaptunk a minisztériumtól az a régi CIS, az égadta világon semmi nem változott. Ezen rugóztak három hétig. Annyit kellene eldönteni, hogy akarnak minket támogatni, vagy nem akarnak, itt semmi jogi mizériáról nem volt szó” – magyarázza Mester.

Az utolsó téglát is kirúgták alólunk

– mondja, hozzátéve, hogy a nekik megítélt 35 ezer lej egyébként is egy nagyon kicsi tétel. Ami még fájó volt számukra, hogy nem is értesítették őket a pályázat eltörléséről, egy levelet sem kaptak. „Annyi időt nem tudtak ránk áldozni, mint amennyi idő alatt mi kenegetjük a szendvicseket, vagy amennyi időt most ránk áldozol te” – sóhajt, majd folytatja:

Mi is udvarhelyiek vagyunk: a lányok, a szüleik is, ők is adófizetők. Nekünk ugyanannyiba kerül elutazni Galacra, mint bármelyik csapatnak, ugyanannyiba kerül egy üveg víz, a játékvezetői díjak. Ez a pályázati rendszer sem a legmegfelelőbb számunkra, mivel a bajnoki mérkőzések nagy része kiesik a pályázható időszakból. Tudjuk, a nagycsapatoknál folyamatosan többre több kell, mi tényleg nagyon kicsiből megvagyunk, de valahogy ez sem érkezik. A kis költségvetésünk ellenére mégis megmaradtunk, túléltünk több nagy költségvetésű klubot.

A célunk

az volt, hogy játéklehetőséget adjunk a lányoknak, fizetés nélkül játszanak sokan, azért edzenek, hogy játszhassanak, és mi ezt a lehetőséget nem fogjuk elvenni senkitől – folytatja. Ezért úgy döntöttek a nehézségek ellenére, idén is megpróbálják: neveznek a bajnokságba. Bár az idő nagyon kevés, megtesznek mindent annak érdekében, hogy biztosítani tudják a feltételeket, legalább a kezdeti lépésekre.

Persze, a lebonyolítási rendszer sem mindegy. A tavaly, ha beiratkoztak volna, nagy mínuszba kerültek volna, mert 4-5 napos buboréktornák voltak. „Nem fenntartható a mi büdzsénkkel. Mi korábban is kiütöttük a szállodát, az étkezést, abszolút lementünk minimumba. Csak a tesztek többe kerültek volna, mint a pályázott összeg fele, amit ugye, meg sem kaptunk” – magyarázzák beszélgetésünk végén, hozzátéve, hogy azért bíznak abban, hogy a jövőben élvezhetik a városvezetés hozzájárulását is.