Akár felére csökkentheti a munkaidőt az alkalmazó

Módosításokkal hagyta jóvá kedden a képviselőház a munkaidő csökkentését lehetővé tevő 2020/132-es sürgősségi kormányrendeletet. A jogszabályt 220 támogató szavazattal fogadta el a döntő ház, írja az Agerpres.

A tervezet lehetőséget teremt a munkáltató számára, hogy a szükségállapot vagy a veszélyhelyzet ideje alatt és az azt követő három hónapban legtöbb 50 százalékkal csökkentse a munkaszerződésben rögzített munkaidőt, a fizetés arányos levonása mellett.

A munkaidő csökkentése legalább öt munkanapra történik úgy, hogy a munkáltatónak az egész hónapra össze kell állítania a munkaprogramot. A döntés meghozása előtt a munkaadónak kötelezően egyeztetnie kell a szakszervezettel vagy a munkavállalóval, és legalább öt munkanappal a bevezetése előtt közölnie kell azt.

A jogszabály szerint a munkavállaló a munkaidő-csökkentés idejére pótlék formájában megkapja kieső jövedelmének 75 százalékát a munkaadótól, amit aztán az állami büdzsé munkanélküli segélyekre szánt biztosítási alapjából fedeznek, amennyiben a munkaadó az összes állam iránti kötelezettségét teljesíti.