Mi kell ahhoz, hogy egy családi vállalkozás átlépje a biciklitároló küszöbét, és miért fontos az elméleti tudás? Nagy Helgával beszélgettünk.
fotók: GÁL ELŐD
Nagy Helga saját elmondása szerint az a fajta ember, aki ha szembekerül egy problémával, akkor egyből azt mondja, hogy ő megoldja. Még akkor is, ha időnként fogalma sincs, hogy pontosan hogyan is kell az adott problémát megoldani. Azért végezte el a SZÉK-en a könnyűipari mérnöki szakot, hogy a családi vállalkozásuk kapcsán a nap mint nap felmerülő problémákat a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban tudja megoldani. Számára a SZÉK-en tanultak egy olyan elméleti rálátást adtak a családi vállalkozásuk működésére, ami szükséges volt ahhoz, hogy biztonságban érezze magát a mindennapok kihívásai között.
Mesélj egy kicsit Nagy Helgáról. Ki volt az a nő, aki úgy döntött, hogy beiratkozik a SZÉK-en a könnyűipari mérnöki szakra. Mire vágyott? Mitől félt?
Érettségi után először Temesvárra mentem architektúrára. Elvégeztem másfél évet és közben rájöttem, hogy nem az én világom. Egyrészt túl kreatív volt nekem, másrészt meg túlságosan lenéző, túlságosan arrogáns.
Temesvár után Marosvásárhelyen végeztem könyvelést, mert akkor már eléggé körvonalazódott, hogy itthon a családi vállalkozásban szeretnék dolgozni.
A cikk megjelenését a SZÉK támogatta.
Ha szeretnél többet megtudni a SZÉK-en induló szakokról, akkor nézz körül itt.
Miután Vásárhelyen végeztem hazakerültem, elkezdtem a Helviennél dolgozni, és egyre inkább felerősödött az a vágyam, hogy jó lenne egy kicsit a szakmai részéhez is konyítani. Ám mivel olyan szakemberek között nőttem fel, akik csak ránéztek az anyagra, egyet csettintettek és gyönyörű ruhák kerültek ki a kezeik közül ezért bennem volt a félelem, hogy én erre egyáltalán képes vagyok-e.
Igazából az indíttatásom az volt, hogy a szakma elméleti részébe nyerjek betekintést, és amennyiben lehetséges, tegyem magamévá azt a tudást, ami a biztonságos és megalapozott működéshez és fejlődéshez szükséges.
Édesanyám, – aki a Helvient elindította –, mindig úgy nyilatkozik magáról, hogy ő hályogkovácsként kezdte. Nem tanulta sehol ezt a szakmát, hanem csak egyszerűen nekifogott és a legjobb tudása és szépérzéke szerint tette a dolgát.
Én az elméleti tudással szerettem volna hozzájárulni ahhoz, amit édesanyám elindított, hogy ismerjem meg azt a részt is, amihez lehet, hogy még a sok éves gyakorlat és tapasztalat sem elég. Mert, aki egy adott szakmában dolgozik, az a legtöbb eseteben elfogadja, hogy ez vagy ez így és így működik, és nem feltétlenül kérdőjelezi meg, hogy miért. Engem viszont érdekelt, hogy miért vannak úgy a dolgok ahogy, esetleg lehetnének-e másképp.
A gyakorlati résztől még mindig nagyon távol állok, de már van egy kicsi rálátásom, van egyfajta felülnézetem arra, amit csinálunk és amiből élünk. Most már tudom, hogy milyen egy hatékony varrodai folyamat, és arról is van fogalmam, hogy egyes anyagok esetében mire kell figyelni.
Mivel nálunk minden szinte magától alakult, ezért a legtöbb eseteben érzésből mentünk előre, valahogy ráéreztünk arra, hogy mi lenne a következő lépés, hogy mit milyen módon kell csinálni. És a SZÉK-en voltak olyan tantárgyak, amelyek rávilágítottak arra, hogy esetleg lehetne másképp is.
A családi vállalkozásotok mivel foglalkozik, és mi a te feladatod benne?
A családi vállalkozást édesanyám indította tizenkilenc éve. Akkor édesapám Magyarországon dolgozott és édesanyám két kisgyerek mellett szeretett volna valami olyasmivel foglalkozni, ami lehetővé teszi számára, hogy velünk is tudjon foglalkozni, valamint azt is, hogy amennyire lehet, a saját ura lehessen. Persze, aki indított már el kisvállalkozást az tudja, hogy inkább leszel a saját magad rabszolgája, mint a saját magad ura. De a legtöbb esetben még így is megéri.
Két bérelt géppel indította a vállalkozást a lépcsőházunk biciklitárolójában, és lépésről lépésre építette az egészet addig, hogy a pandémia előtt több mint húsz alkalmazottunk volt, és négy munkaponton működtünk.
A pandémia ránk sem volt túl jó hatással, de létezünk, és igyekszünk egyre jobban megerősödni.
Mivel ez egy családi vállalkozás, ezért mindent csinálok. Ha szükség van rá, akkor az üzletben vagyok elárusító, de ha kell, akkor a hétvégén műhelyt takarítunk. Tehát nincs egy hangzatos funkcióm. Édesanyámmal és a húgommal igyekszünk minél több területen tevékenykedni, ahol a szükség éppen megkívánja.
Most, hogy már van egy elméleti rálátásod, mit gondolsz mi az, amire édesanyád ráérzett? A legtöbb biciklitárolóból induló vállalkozás nem képes átlépni annak küszöbét. A Helviennek miért sikerült?
Szerintem a legnagyobb erőssége – és úgy gondolom, ez tudott a cégnek is egy erős alapot adni – , hogy nagyon kényes a minőségre. Nála olyan nincs, hogy szinte jó. Vagy jó, vagy nem megy ki a műhelyből.
A másik dolog, amit édesanyám szokott mondani, hogy mivel ez egy kis műhely, ezért a nálunk dolgozóknak több mozzanatot kell ismerniük, több területen kell jónak lenniük. Ezért szokta azt monmdani, hogy mi kiválló szakemberekkel dolgozunk, akiktől csak tanulni lehet, akiknek a munkája csak dicséretet érdemel.
Én ezekhez a szakemberekhez próbálok felnőni, ezért is éreztem fontosnak, hogy elvégezzem a SZÉK-en a könnyűipari mérnöki szakot.
Hogy van az, hogy miközben mindenki panaszkodik, hogy nincsenek szakemberek, ti megtaláljátok a megfelelő szakembereket?
Édesanyámnak mindig sikerült bevonzania azokat az embereket, akik hasonló értékrenddel rendelkeznek, hasonló dolgokban hisznek. A legtöbb munkatársunk ízig-vérig elhivatott egyrészt a szakmája, másrészt az iránt, amit hosszú évek során felépített. És én tudom, hogy bárhol megállnák a helyüket, tehát nem azért dolgoznak nálunk, mert máshol nem kapnának munkát.
Van-e olyan dolog, amire azt tudod mondani, hogy ezért biztosan megérte a SZÉK-en a könnyűipari mérnöki szakot elvégezni?
Utólag visszatekintve talán a szakdolgozatom megírása alatt összegyűjtött és strukturált tudás az, ami ilyen szempontból a legkézenfekvőbb. A szakdolgozatom címe az volt, hogy Modern ruhák hagyományőrző díszítéssel, és igazából arra adott lehetőséget, hogy mindazt, amit évek óta csinálunk elméleti alapra helyezzem, persze megfelelő szakmai támogatással.
Abban a stílusban, amiben mi a Helviennél dolgozunk – mind a viseletek, mind a díszítések stílusában –, elég kevés a szakirodalom. Itt-ott fellelhető egy-egy csepp, de azt fel kell kutatni, össze kell gyűjtögetni, fel kell építeni közöttük a viszonyokat. Én azért örültem annak, hogy meg kell írnom ezt a szakdolgozatot, mert így szinte rá voltam kényszerítve arra, hogy ezeket a cseppeket összegyűjtsem, és amennyiben lehetséges, én is hozzátegyem a saját cseppjeimet.
A szakdolgozatomban magáról a viseletről, a magyaros stílusról írtam, és készítettem mellé egy olyan zero-waste kollekció tervet, amihez felhasználtam a saját mintáinkat.
A viseletkutatáson kívül volt egy motívumkutatás is, valamint egy technikai rész, ami főleg a díszítéstechnikákra vonatkozott. A végén hat saját tervezésű modellt mutattam be, amiből kettő meg is valósult. Egyelőre még csak saját magunk örömére, de tervben van, hogy egyszer majd úgy nyúljunk hozzá, hogy az üzletbe is bekerüljön.
Ami érdekes volt, az az a felismerés, hogy most mennyire hangzatos és divatos az a szó, hogy zero-waste, főleg egy olyan szakmában, mint a textilipar, amiről már szinte a bölcsődések is tudják, hogy a második legszennyezőbb iparág a világon. Pedig a zero-waste nem az a spanyolviasz, amit most találunk fel.
A parasztasszony, aki a saját kezével kellett, hogy a kendert elültesse, majd learassa és feldolgozza, nem engedhette meg magának, hogy olyan körloknis szoknyát szabjon belőle, aminek a végén az anyag felét kidobta, hanem szinte minden milliméter számított.
Ha visszanyúlunk ezekhez a szabásmintákhoz, és kicsit finomítunk rajtuk, kicsit újragondoljuk őket, akkor a mai igényeknek is megfelelő kényelmes öltözetet tudunk készíteni.
Számomra hatalmas felismerés volt, hogy ezek a szabásminták az egyszerűségük ellenére nagyon sokoldalúak, hiszen akkor sem lötyög rajtad a viselet, ha fogysz pár kilót, és akkor sem szorít, ha húsvétkor kicsit többet eszel, mint amit a dietetikusod előír. Erre a fast fashion szabásmintái nem igazán képesek. Igaz, hogy az ők esetükben nem is az a cél, hogy egy ruhát sokáig tudjunk hordani.
Kinek ajánlanád a SZÉK-en a könnyűipari mérnöki szakot?
Úgy gondolom, hogy az bármilyen felsőfokú oktatás esetében alapelv kéne legyen, hogy csak azért senki se végezzen el egy egyetemet, hogy legyen egy diplomája, amivel fogalma sincs, mit akar kezdeni. Szerintem az a világ legfeleslegesebb dolga, hiszen az, hogy van egy diplomád, egyre kevésbé számít.
Mivel a könnyűipari mérnöki egy nagyon specifikus szak – tehát nem az van, hogy utána lehetek marketinges a Toyotánál, de ha esetleg nem vesznek fel, akkor jó lesz a Daciánál is –, ezért csak annak érdemes ezt a szakot választania, aki tényleg be szeretne látni ennek a szakmának az elméleti részébe. Vagy mert ilyen területen szeretne elhelyezkedni, esetleg vállalkozást indítani, vagy már dolgozik valami ehhez kapcsolódó munkakörben, és szeretné továbbképezni magát.
