Olyan nekem Kénos, mint egy színes-szagos emlékekkel tele doboz. Benne van a gyerekkorom számtalan illatával, a frissen fejt tej, a füstölt szalonna, a szénaillat, a fű, a föld, az élet szaga. Ezt a dobozt félve őrizgetem a lelkem kredencfiókjában, csak nehéz pillanatokban veszem elő, hogy tápláljon és erősítsen. Hogy a hatása jó sokáig kitartson, egy ideje nem nagyon veszek tudomást arról, ami ma Kénosban van. Mintha félnék attól, hogy a jelen eltörli a bennem még most is élő múltat. Pedig vannak ma is érdekes dolgok, jó emberek és biztató kezdeményezések a faluban.

Balázsi Ildikó tizenöt éve él Kénosban. Neki nem volt olyan szerencséje, hogy oda szülessen, s a szebbik, vakációzós, nyaralós oldalából részesüljön.

Meg kellett küzdenie a kénosi mindennapokért.

Nem szívesen költözött oda az elején, vallja be, mert tudta, hogy sok küszködéssel fog járni az élete: se iskola, se óvoda, se üzlet, se a barátság, a szórakozás lehetőségét kínáló fiatalság nem volt a pici faluban. Ha a szülőfaluja, Homoródújfalu nem lehet az élettere, akkor neki mindegy, a szélrózsa minden irányába indulhatnak Udvarhely körzetében, csak ebbe a kicsi, hitvány faluba ne menjenek, emlékszik arra, hogyan gondolkodott huszonhárom évesen, amikor eltervezték férjével a közös életüket.

De Szilárd, a férje ragaszkodott a nagyszülői házhoz, itt ette a szilvaízes kenyeret, innen vitte a füstölt szalonnát az Udvarhely és Kénos közti ingázásban felnőtt fiú, és „csak itt tudta elképzelni a jövőjét”, mondja Ildikó. Úgy látszik, férje még kitart az akkori elhatározása mellett, mert amíg Ildikóval a rózsákról beszélgetünk, addig is építkezik. Folyamatosan alakítják a bennvalót, vagy ahogy Kénosban mondani szoktuk: az életet.

A filagóriában, valahol ott, ahol emlékezetemben Lizi néni kijön a házból kötényben, hátrakötött fejkendőben és teniszcipőben, saját termesztésű és készítésű ribizlilével kínál a ház mostani asszonya, Ildikó. Az asztalon másféle gyümölcsök. „Az idei 36 órás nyaralásunkból hoztuk. Két virágzás közt néha akad egy-két nap, amikor el tudunk menni nyaralni”, máskülönben januártól novemberig folytonos elfoglaltságot biztosít a családnak a veteményesben a zöldségek helyét egyre inkább benövő rózsakert.

A rózsa szóhoz a halovány színek, a bársonyszirmok, a vörös bimbók, az ármány és a szerelem képzete társul. A Balázsi család tapasztalata szerint ehhez jön még kettő: munka és türelem.

Sokszor este még nem tudtam, másnap ki vigyáz a gyermekeimre

Ildikó könyvelést tanult, korábban köztisztviselőként dolgozott a homoródszentmártoni községházán. A gyereknevelési szabadság lejárta­­ után szembesült azzal, hogy nincs, aki vigyázzon a két kicsi leányára. Kínozták magukat egy darabig, nénit fogadtak, félnormára csökkentette a munkaidejét, de sehogy sem érte meg az, hogy más nevelje a gyerekét az ő fizetéséből.

fotó: GÁL ELŐD

„Sokszor este nyolc órakor nem tudtam még, reggel ki fog vigyázni a lányokra. Ha betegek voltak, vakáció volt, nem tudtuk megoldani a felügyeletet”, s még most se lenne előnyös a kötött munkaidő, mert a két lányt iskolába, különórákra kell vinni más faluba, vagy a városba, mondja Ildikó. Ezért 2014-ben úgy döntöttek, valamibe belefognak. Volt egy erre szánt területük, oda gyümölcsöst telepítenek. A gyümölcsösből előbb rózsás lett, aztán diófás, mogyoróbokros és ribizlis kert. „Ezelőtt hat évvel elültettünk egy csomó mindent, most minden kezd egyszerre teremni, s azt se tudjuk sokszor, melyiknek ugorjunk. Különben én tudtam, hogy nem a négy fal között fogok megvénülni, valamit akarok kezdeni” – szögezi le egy félmosollyal.

Hirtelen vettek 900 rózsatövet

Hat éve elutaztak Csombordra, egy gyümölcstermesztéséről híres Nagyenyed melletti községbe, hogy gyümölcsfákat hozzanak – meséli. A terv hirtelen módosult, amikor megérkeztek, mert az út mellett levő rózsaföldek elkápráztatták: „Volt 3.000 lejünk, vettünk 30 facsemetét, s a többire 900 rózsatövet. Azt se tudtuk, mit kell csinálni vele”.

Nem könnyű munka a rózsaültetés: jó nagy gödröt kell ásni, trágyázni, elültetni, takargatni, jut eszembe. – Pontosan. És ezt 900-szor – ad igazat a rózsatermesztő. – Fel a gumicsizmát, ástunk, trágyáztunk, kapáltunk, permeteztünk!

– Nem volt könnyű az elején, de a Jóisten mindig valahogy megmutatta, hogy merre haladjunk. Még egyszer lehet, hogy nem kezdeném elölről – vonja le a tanulságokat Balázsi Ildikó, aztán elmeséli, hogy jutottak idáig.

Nem így és nem ezt kell

Az első évben szabadföldben voltak a rózsák, aztán a szakemberek, a virágárusok és a dekoratőrök kitanították: a Csombordról hozottak nem jó fajták, nem így kell nevelni, fóliasátorba kell tenni, más színek kellenek, hogy versenyképes legyen a virág a külföldivel.  De nem csak a felvásárlóktól tanultak, hanem másoktól is.

– Engem az sokat segített, hogy könyvelést tanultam, számoltam végig, hogy mennyit fektettünk bele, és mennyit veszünk ki belőle. A legalapvetőbb dolgokat sem tudtuk a rózsatermesztésről, csak csináltuk, és figyeltük, mi történik, meg tanultunk, akitől lehetett.

Számíthattak Ladó Hunor homoródremetei kertészmérnök szakmai tudására, de elmentek Bukarestbe is egy rózsakertészetbe. Félórát beszéltek az egyik termesztővel, annyi ideje volt, de azalatt is sokat tanultak. A szemzést is elsajátították. Ildikó bújja a netet, keresi az információkat, új ötleteket. Kipróbálnak dolgokat, öt év alatt már saját tapasztalatból is sok felgyűlt.

Egy év múlva el is kezdték a fóliás termesztést, évente létrehoztak egyet. Az sem sikerült elsőre, sokba került és nem is így kellett volna. Háztetőset építettek, azonban alagút alakú kellett volna, mert nem tépi le olyan könnyen a szél a fóliát róla. Persze, meghagyták a háztető formájút is, mert annak előnye, hogy melegebben tartja a növényeket, de következő években már alagút-szerű sátorba ültették a növényeket.

A következő években kivették a földből, s kiemelt, nejlonnal letakart ágyásokba ültették őket: így nem annyira kiszolgáltatottak, kevesebbet kell, és könnyebb gyomlálni, nem kell annyira lehajolni. A pocok se tudja olyan könnyen a töveket kirágni, táp és víz is kevesebb kell nekik, az árvíztől is védettebbek. Az egyenletes vízellátás érdekében dosatrone-os, az egyenletes adagolást lehetővé tevő öntözőrendszert telepítettek, ami használt csövekkel is sokba, de főleg sok munkába került.

Nehézség az is, hogy nem találnak munkaerőt. Szezonban az eladással kapcsolatos munkák teljesen lefoglalják a rózsatermesztőt: „vágom a rózsát, állítok össze virágdobozokat, viszem a kliensekhez”, a gyomlálásra, egyéb kerti munkálatokra nem marad idő. Ha sok a megrendelés, reggel felébresztik Borókát is, hogy segítsen az előkészítésben, mert a virágnak időre ott kell lennie a megrendelőnél. Egészen kis koruktól vitték őket dolgozni, így mind a két kislány közreműködik már a ház körüli munkákban, amiért pénzt is kapnak. Főznek, takarítanak ketten ügyesen, azt sem tudom lassan, mi hol van a konyhámban – mosolyog büszkén az anyukájuk.

Balázsiék hat éve foglalkoznak a rózsákkal, minden évben bővültek, szaporítottak, s mindegyik évnek megvolt a maga próbája. Az első fóliás évben már megjött az első pofoncsapás: az 1600-ból 400 tő maradt meg. Kifagytak a kényes fajták. Pedig, ha új töveket ültetnek, sokszor éjjel, pizsamában is kimennek betakargatni őket. „Két hétig csak sírtam a fóliasátorban, hogy mennyit dolgoztunk, amikor letakartuk, hogy ne kelljen gyomlálni. S a végén lett belőle egy nagy semmi”.

Mondtam akkor a Jóistennek, hogy mit csináljunk?

– Paradicsomot ültessünk, vagy zöldséget, vagy mit csináljunk? Mi legyen a nagy fóliasátrakkal, mert lebontani nem fogjuk, csak csövet 10 ezer lejre vásároltunk abban az évben, s még egész télen dolgozott a férjem, Szilárd vele.

Kaptak aztán egy lehetőséget: olcsón elhozhatták a rózsatöveket egy magyarországi felszámolt kertészetből. „Ezt én jelnek vettem, hogy a Jóisten azt válaszolta, folytassam a rózsázást. A jelt, amit kértem, megkaptam. Viszont annyi munkát is kaptam vele, hogy rengeteget. Hazahoztuk, egy hétig metszettük, egy hétig ültettük azokat a töveket. Éjjel úgy aludtam, hogy a két kezem hidegvizes törülközőbe volt csavarva, mert eldagadt. A végén úgy jöttünk ki az olcsóbb rózsával, mintha megvettük volna rendes árban. De a jelt megkaptam” – nevet, miközben meséli, hányszor kellett szinte teljesen újrakezdeniük mindent.

A fóliák alatt szép az élet.

A medve is hozzájárult a rózsakert díszítéséhez, a vadiúj fóliát szív alakúra csipkézte egy helyen. Három-négyféle rózsa bimbózik egyszerre. Már lejárt az első, legszebb virágzás, de még így is gyógyító a látvány a „kovidos” hírektől kicserepezett lelkünknek.

A barackvirág, a krém, a rózsaszín, a fehér a dekoratőrök nagy kedvencei, mostanában minden lagzin, eseményen púderes árnyalatokkal díszítenek. Nekik ideálisak az ún. spray rózsák: több kisebb fej rózsa egy szálon.

A vörös és a fehér hosszú szárú teahibridek, amik egy szálon nagy fej rózsát hoznak, a virágüzletesek kedvencei. S vannak még narancsszínűek is: ősszel a legkelendőbbek. Ildikó maga is a púderes árnyalatokat kedveli inkább, mint a harsányabbakat, mondja. Csokrokat nem igazán, de a rövidebb szálakból díszdobozokat szívesen készít, és azokban is, ha teheti, a halványabb virágokat szerepelteti, mert harmonikusabb az összhatás.

Most épp a pasztell, a púder a menő, de sose tudni, mi lesz a divat. Ha elültet most egy vadrózsát, abból három év múlva lesz virág. Éppen ezért ültetnek mindig többfélét.

Úgy néz ki, a dekorálásban is jön vissza a bordó szín.

Nincsen rózsa betegség nélkül

A növényvédelem külön embert, tudást igényel. Sokféle betegsége van a rózsának, ki kellett tapasztalni, hogy mivel kell kezelni. Azért sem mellékes a vegyszer, mert a rózsakert mellett a saját kis veteményesük van, s az utcában egy méhes, olyan permet kellett tehát, ami sem az emberre, sem a méhekre nem veszélyes. Inkább bio szereket használnak, mert azokkal nem olyan nagy a lehetősége annak, hogy kárt tegyenek – mondja Ildikó.

A rózsáknak is kellenek a nyomelemek, a vitaminok, különben nem lesznek szépek: a múltkor kalcium-magnéziumhiányosak lettek, elkezdett cikkcakkosan sárgulni a levelüknek a széle. A túlsúlyos műtrágyázás aztán segített rajtuk.

Eleinte vették a trágyát – „ez is milyen, falun élünk, s vesszük a ganét”, kacagja el magát – de megjelent a trágyagranulátum, s azóta ő is szét tudja szórni a sátorban, nem kell fizikai munkást fogadni. Tavaly találtak egy olyan tápot, amit zöldségeknek is lehet használni.

A rózsakertben az élet januártól novemberig tart.

A május a kedvenc hónap: ekkor a legszebb a virág, és rendes, járványmentes években akkor van a legtöbb rendezvény is. Kicsengetések, keresztelők, konfirmálások, lakodalmak, ekkor jön belőle a pénz is, a munka gyümölcse. Az októberi még szép, ha nem túl esős az ősz, mert akkor még kap annyi fényt és meleget.

Január vége, február a legnehezebb. Akkor fognak neki kitakarítani, kiseperni a fóliasátrakat ahhoz, hogy május elejére szép virág legyen. „Fújod a kezed, fel vagy öltözve, mint egy nannyó, sáros minden, azt nem szeretem. De azt is meg kell csinálni ahhoz, hogy nyáron jó legyen” – mondja.

Márciusban tápoznak. Kell egy másfél hónap, míg a rózsák megnőnek. A rózsa nyílásának idejével is lehet trükközni: ha kevesebb a megrendelés, kinyitják a fóliasátor ajtaját, ha több, bezárják, hogy melegebb legyen, és több rózsa teremjen. Akkor szedik le, amikor a közepe kezd látszani.

Télen letakarják, becsukják a fóliákat, „november végétől január végéig vagyunk a rózsáktól szabadok”. Egy ideig, mert most azon mesterkednek, hogy Valentin-napra és nőnapra is legyen rózsájuk. Ezért a kazán, és ezt szolgálják az épp a szerelmesek napján felszerelt fények: barátaiknak küldték nevetve a képet, hogy micsoda romantikus tangófényben ünneplik a kapcsolatukat.

–  Szezonban reggelente végig kell menni a sorokon, le kell törni a mellékhajtásokat, sarjakat, hogy csak a szép, hosszú szárú virágok fejlődjenek, nálunk a cirkás például nagyon munkás ilyen szempontból. Ha nem végzed ezt el 3-4 napig, akkor már meglátszik – sorolja a feladatokat.

Fél hat, hatkor kelnek, vágják, pucolják a rózsát, azaz speciális szerszámokkal leszedik a tüskéket, az alsó leveleket, majd állítják össze a rendeléseket. Tizenkét óra, mire azzal végez, és mire kiszállítja, három óra, fél négy. „Ez már majdnem kézműves rózsa: háromszor át kell menjen a kezemen”.

Holland minőséget helyben

A nagy konkurencia a holland rózsa. A hollandok nagy tételben géppel végzik ezt a munkát: beteszik egyik oldalon, a másikon kijön megpucolva, becsomagolva. Most már a négyből egy sátorban a holland rózsáéval megegyezik a Kénosban termesztett virág minősége. Ezt egy kertészmérnök állapította meg tavaly, akinek nem jött, hogy elhiggye, az itteni éghajlaton és körülmények között is lehetséges elérni. A cél az, hogy az összes ilyen minőségű legyen.

Annyi az előnyük még Balázsiéknak a holland rózsával szemben, hogy az ő virágaikat nem szállítják sokat. A szedés és a kiszállítás között viszont már ők is hűtőházban tartják, így, ha a beteszed a vázába, egy hétig is eláll, míg a holland rózsa lehet, hogy másnapra már bimbóként megadja magát. Egyúttal a tartós virág titkát is megkérdezzük: pár csepp klórt kell csöpögtetni a vázába, hogy a víz ne algásodjon, és időnként levágni a megbarnult szárvéget, hogy a folyadékot felvegye a növény.

Az idei év másabb volt, mint a többi:

voltak hátrányai és előnyei. Egy ideig májusban késleltették a nyílást, várták izgatottan, hogy mekkora lesz a szükségállapot után a „lazítás”, aztán egyszerre kinyílt az összes virág. A hűtőház mentette meg őket a pusztulástól.

A tavalyi szuper év után, amikor mind a termés, mind a megrendelések csúcson voltak, ez a pihenés és a változás éve volt. „Szerencsére” kevesebb volt az időjárás miatt a virág is, így nem ment tönkre. A megrendelők közül teljesen kiestek a dekoratőrök, viszont lett sok új vásárló, olyanok is megismerték a rózsakertet, akik eddig nem tudtak róla.

A tavaly már fájt a hátam a sok munkától, megviselt, az idei évben pont elég volt a munka, és bár nem mérhető a tavalyihoz, nem panaszkodhatunk végül a keresletre sem. Szilárd is örvendett, hogy nem zsémbeltem annyit – villan a szeme huncutul.

Meg lehet élni ebből? – merül fel a kérdés. Ha csak ezzel foglalkoznának, szűkösen élnének, de Ildikó fizetése kijön belőle, emellett eddig minden évben visszafektettek a fejlesztésbe: fóliákat vettek, hűtőházat, kazánt stb. Az idén nem lesz nagyobb befektetés: nem ültetnek több rózsát, mert épp ekkora mennyiség az, aminek a minőségét még kontrollálni tudják. Egy tő rózsa 4-5 évig hoz szép virágot, most pont abban a szakaszban vannak, amikor még nem kell cserélni.

„Ahhoz képest, meg vagyunk elégedve, minden egyes eladott szálért hálásak vagyunk. Egy-egy családi rendezvényt, szülinapot most is megtartanak. Nem rendelnek sokat, de többször” foglalja össze a termesztő, és hozzáteszi, egyszer próbált az idén a piacon árulni, de lemondott róla, aki keresi, így is megtalálja.

Most éppen nem a rózsa hozza lázba

Belefogott a lehetetlenbe. – Nem fogtam hozzá másfajta virág termesztéséhez, de nyitott vagyok, csillan fel a szeme a kérdésre. Nagy vágya volt, hogy legyen buglyos fátyolvirágja (ghypsolia), amivel a rózsacsokrokat szokták díszíteni. „Rendeltem Kínából magot, meg is jött, el is vetettem, kikelt, gyönyörködtem, kipikíroztam kétszer, s a végén ugyanolyan patkonca lett, amit lehet itt kapni”. Ezt se adta fel: „találtam Hollandiában mást, megrendeltem 50 darabot, fizettem 1.200 lejt érte, amikor megérkezett, majdnem elájultam, mert akkora helyen elfért, mint egy füzet. Mondjuk, kettő kivételével mind megélt és szép lett. Olyan, amilyen kell. Addig mentem, addig tapostam, amíg meglett. Csak nagyon kell akarni, és meglesz. Már arra is rájöttem, hogy kell szaporítani, jövőre azt is fogok. Már van is egy tervem”.

– Sokszor kérdezik, hogy nem bánom-e, hogy eljöttem a tanácstól. Nem bánom. A fizetés sem ugyanaz, a gyermekeket se tudnám másképp rendezni, nekik is fejlődniük kell, s ki ’áldozza fel magát, ha nem én’, télen szabad vagyok, s a másik az az érzés, hogy csináltál, alkottál valamit.