Ahogy Kelemen Hunor spórol, úgy nem spórol más senki

Sorozatunkat, melyben a Hargita megyei képviselő- és szenátorjelöltek vagyonbevallását mutatjuk be, Kelemen Hunorral kezdjük, aki egyben a hétvégi államfőválasztás főhőse is. Ez a cikk az Átlátszó Erdély, a Transtelex és az uh.ro közös sorozatának része, amelyben az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak vagyoni helyzetét ismertetjük vagyonnyilatkozataik alapján.

Inquam Photos / Silviu Filip

Előrebocsátom, Kelemen Hunort most nem fogjuk leleplezni, vagyonnyilatkozata olyan steril és szűz, mint a felcsíki pirkadat a frissen hullott hóban. Ez az ember mintaképe lehetne a korrupciómentes politikusnak, vagyonnyilatkozata alapján nehéz megérteni, hogy mit keres az RMDSZ-ben, és hogyan került az élére. Persze, az is megtörténhet, hogy ő is kapar, mint a többiek, csak jól elrejti, de most azzal nem foglalkozunk, csak a nyilatkozataival. Vagyonnyilatkozata alapján pedig Hunor egy mintaember.

Attól még írásunk nem feltétlenül lesz unalmas, megtudunk ezt-azt arról, hogy milyen pénzgyűjtési és költekezési szokásai vannak vezérünknek, hogy hány és milyen autót vett legutóbbi mandátuma alatt. És azt is megtudhatjuk, hogy mennyire rontja a nemek közötti bérezési szakadék statisztikáját. Segítünk, hogy jobban megismerd az erdélyi magyar politika jelenlegi legnagyobb nevét, és közelebb kerülj hozzá, mielőtt elmennél rá, és a plakátok által hirdetett józan eszére szavazni.

Telkek

Nézzük Kelemen Hunor legfrissebb vagyonnyilatkozatát, ami szabályszerűen az ingatlanok fejezettel indul:

A kitakart részeket nem én takartam ki, hanem ők. Mostanság az lett a divat, hogy a politikusok vagyonnyilatkozatából egyre inkább kitakarják a számunkra fontos dolgokat. Mert ugye nekik szabad tudniuk és tárolniuk sok százezer magyar ember telefonszámát beleegyezés nélkül, akiket aztán zaklathatnak robothívásokkal és szavazásra buzdító üzenetekkel. De nekünk nem szabad látni, hogy nekik milyen település melyik részén vannak ingatlanjaik, hogy felmérjük, azok mennyit érhetnek.

Szerencsére a régebbi nyilatkozatokból szépen tudjuk rekonstruálni a telkeket: Kelemen Hunor feleségének székelykeresztúri hozománya a legnagyobb terület. Ezen kívül van két kis, két-három áras kolozsvári beltelkük, amiken a házak állnak. És van egy ugyancsak kolozsvári, hétáras mezőgazdasági területük, ami tudomásunk szerint a házuk mögötti beépítetlen telek, amit a helyszíni megfigyeléseim alapján udvarként használnak. De, ha majd valaki megkérdi, hogy miért adóznak utána mezőgazdasági területként, Kelemen beültetheti pityókával, otthoni, karcfalvi magból.

Érdekes megfigyelni, hogy az RMDSZ elnökének egyetlen ingatlanja, még egy pityókaföldje sincs Csíkkarcfalván, bevallása szerint. De mégis két dolog köti még hivatalosan oda: 1. oda szól a személyije, ott van a lakcíme, 2. felcsíki képviselőként jut be a parlamentbe.

Valószínűleg megcsináltatta a kolozsvári „flotántját”. De az is lehet, hogy már nem divat az, hogy a rendőrök vadásszák, hogy kinek nincs kolozsvári „flotántja”, mint régen. Elvileg átvihetné a lakcímét is Kolozsvárra, mert van egy szép nagy háza ott, de ejsze könnyebb Hargita megyében befutó képviselői helyet szerezni, mint Kolozsban.

Épületek

Az épületek területén nem történt változás az elmúlt négy évben. Ha azt nem vesszük számításba, hogy ennek a mandátumnak a feléig sikerült törleszteniük azt a hitelt, amit államelnök-képviselőjelöltünk 2017-ben, a házuk vásárlásának az évében vett fel.

A felesége tulajdonában van egy 200 négyzetméteres keresztúri ház, még a házasságuk előtti időszakból, amivel nem fogunk foglalkozni mélyebben.

A Kelemen része érdekel jobban minket. Van egy ⅖-nyi része egy 2010-ben vásárolt kolozsvári 120 négyzetméteres házból, melyet szüleivel közösen birtokol, és van a családi házuk, melyet a feleségével ketten birtokolnak, fele-fele arányban. Ez utóbbit 2017-ben vásárolták, ugyancsak 120 négyzetméteres. Ez a 2010-ben és 2017-ben vásárolt ház valójában egy épület, azaz egy ikerház két fele. Az összesen 240 négyzetméteres Kelemen-rezidencia, és a hozzá tartozó, 12 áras telek egy Kolozsvár-széli lakóparkban fekszik.

Így nézett ki Kelemenék háza és udvara 4 évvel ezelőtt, akkor jelentetett meg róla egy bővebb cikket Sipos Zoltán az Átlátszó Erdélyen.

Autók, motorok és yachtok

Miután előző mandátumában Kelemen Hunorék az ingatlanok területén „alapozták meg” magukat, az utóbbi négy évben a járművek területén gyarapodtak látványosan.

A 2004-es Ford Fiesta mellé 2021-ben bekerült a vagyonnyilatkozatba egy vadiúj Toyota Rav4. Hiánypótló. Manapság nem is lehet fontos ember valaki, ha nincs SUV-ja.

Aztán egy 2022-ben gyártott Honda motor is beszivárgott valahogy a családi garázsba.

A nők kikérik maguknak, hogy a kapuzárási pánik miatt kezdenének el motorozni. Kelemen Hunort sem illene meggyanúsítanunk ezzel, mert lehet, hogy csak kampánycélból állt neki motorozni.

A listán az utolsó járgány a 2024. júniusi és a 2024. szeptemberi adóbevallása között érkezett a Kelemen családba: egy 11 éves Škoda.

Jachtja és magánrepülője továbbra sincs Kelemen Hunornak. Mondtam már az elején, hogy a szerénység példaképe.

A gyorsan spórolgatás művésze

Bevallása alapján az életében nincsenek hirtelen nagy bevételek, mindent szépen lassan összespórolgat. Vagy azt is mondhatjuk, hogy gyorsan spórolgat össze. Ha népmesét írnak majd róla, annál a résznél, hogy „annyit nőtt egy év alatt, mint más tíz alatt” azt fogják írni, hogy „annyit spórolt egy év alatt, mint más húsz alatt”. Ez hősünk legfőbb varázsereje, ezt a képességét még Chuck Norris is irigyli.

Ha a 2024. júniusi és a 2024. szeptemberi bevallását hasonlítjuk össze, azaz három hónapi haladását, láthatjuk, hogy a fő bankszámláján 553 ezer lejről 609 ezer lejre nőtt az összeg, azaz több mint 50 ezer lejt, tehát 10 ezer eurót spórolt. Emellett az eurós bankszámlája is dagadt 1.400 euróval, és a vagyonbevallásában szereplő BRD-s számla is, amit – az előző évek vagyonnyilatozatai alapján, melyben szerepelt a bankszámla tulajdonosának a neve is – gyanítok, hogy a feleségéé, meghízott 25 ezer lejjel, azaz 5 ezer euróval.

Ha összeadjuk a 2024. szeptemberi bevallásban szereplő összegeket, 861.848 lej és 10.082 euró van a számláikon. Nem rossz teljesítmény, figyelembe véve azt, hogy az elmúlt mandátum alatt a házvásárlásra felvett banki kölcsönjüket is megadták, és új SUV-ot és motort is vásároltak.

Számunkra, székelyföldi kis emberek számára, akik az elfutó infláció miatt oda jutottunk, hogy lassan semmit nem tudunk megspórolni havonta a fizetésünkből, soknak tűnhet, hogy egy család három hónap alatt 16 ezer eurót spórol, úgy, hogy nem is kell ezért elmennie Nyugatra dolgozni, de valójában ez a társadalomnak ebben a felső rétegében nem számít túl soknak, inkább szerénységre és visszafogottságra utal.

Fellélegezve nyugtázhatjuk, hogy az önjelölt érdekképviseletünk elnöke az elmúlt mandátum alatt sem gazdagodott meg felháborítóan a mi bőrünkön. Vagy, ha mégis igen, akkor azt szép csendesen és titokban tette, elrejtve vagyonát, nem kérkedve vele a választók előtt.

Mennyit keres az elnök úr, és mennyivel többet, mint a felesége

Kelemen Hunor spórolási képességei egyenesen arányosak a fizetésével. Azért tud ő olyan szépen spórolni, mert nagy a fizetése.

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!