Afrikai sertéspestis-gyanú Udvarhelyen

Gálfi Árpád polgármester hatósági értekezleten vesz részt Csíkszeredában, ugyanis afrikai sertéspestis-gyanú merült fel Székelyudvarhelyen – közölte honlapján a városháza az áprilisi rendes havi tanácsülés beszámolójában.

Zörgő Noémi, a hivatal sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta, a prefektúrán tartott gyűlés még tart, amelyen a polgármester és a mezőgazdasági osztály vezetője vesz részt. Tájékoztatást a bevizsgálás eredményéről később ígért, amiben kiderülhet az is, hogy a betegség beigazolódása esetén milyen intézkedésre lehet számítani.

Frissítés, 21 óra:

Az afrikai sertéspestis-fertőzés veszélye egy székelyudvarhelyi gazdaságban merült fel, itt az összes sertést szakhatósági felügyelet mellett elpusztították, a tetemeket a Cekend-tetői kijelölt helyre szállították, a körzeti állatorvos pedig fertőtlenítette a szóban forgó gazdaságot.

Az elpuszt anyadisznóból mintát vettek, az eredmény pozitív lett, a többi állat is klinikai tünetet mutatott. Az állategészségügy munkatársai elkezdték a város sertéstartó gazdáinak ellenőrzését annak érdekében, hogy az esetleges terjedést sikerüljön megfékezni, számolt be a városháza csütörtöki közleményében.

Mit érdemes tudni?

A fertőzéstől számított 10 napon belül az állat elpusztul. Ha a fertőzés tüneteit észlelik, ha elhullott sertést látnak, 24 órán belül értesíteni kell a körzeti állatorvost!

Milyen tünetek kelthetnek gyanút?

Ha hányás, köhögés, étvágytalanság, nehéz lélegzés, nagy láz, apátia, hasmenés jeletkezik, kékes-piros foltok jelennek meg az állat füle körül, végtagjain, esteleg nem tud megállni a lábain, gyanakodhatunk.

Hogyan terjed?

Terjedhet fertőzött élő sertések által, az azokból előállított, a vírust tartalmazó termékek mozgása révén, ugyanakkor a vaddisznók mozgása révén. De a fertőzött élelmiszermaradékok, az esetleges ruhán lévő vírusok, elhullott állatokkal, vagy más fertőződött anyagokkal történő érintkezés által is veszélyt jelenthet.

Hogyan fékezhetjük meg?

Mivel a kórnak nincs gyógyszere, egyetlen módszer a fertőzés továbbterjedésének a megállítására az állatok leölése a hatóságok és az állatorvos jelenlétében és a tetemek elszállítása, megsemmisítése. Fontos az állattartó gazdák jogkövető, felelős magatartása is, valamint az alábbiak betartása:

Jó ha tudod még:

Fontos, hogy a sertések legyenek bejelentve, fülszámozva a körzeti állatorvosnál, probléma esetén ugyanis az állam csak ezen kötelezettség betartásával fog adni kártérítést. Ellenkező esetben az állatot elkobozzák, és a gazdát megbírságolják. Szintén fontos, hogy ne senki ne fogyasszon megfertőzött állattól származó húst.

A városháza oldalán arra is felhívják a figyelmet, ha bárki hozzájárul valamilyen módon a betegség terjesztéséhez, törvényes eljárás indulhat ellene.