Adóemelés és kutyavilág: 2020-ra készül a város

Lepapírozzák az évet
fotók: archív | Gál Előd

Huszonnégy napirendi pontról döntenek a tervek szerint az önkormányzati képviselők csütörtök reggel 9 órától.

A költségvetés-módosításban az Udvarhely Néptáncműhely és a Tomcsa Sándor Színház is érintett.

A helyi adók és illetékek esetében a fő változás, hogy a magánszemélyek építményadóját fogják növelni az infláció mértékének megfelelően, és a közélelmezési egységek illetéke az 500 négyzetméternél kisebb területen működők esetében a terület méretével arányos lesz, az 500 négyzetméternél nagyobb területen működők esetében változatlanul a törvény által megszabott egységes 8000 lejes árat alkalmazzák.

A városháza ügyvédet fogadna egy, a Székelytámadt-vár körüli jogi vita megoldására, a gyulafehérvári pályázati központ nem talált bizonyos tételeket elszámolhatónak, ezért Székelyudvarhely pert indított, amit elvesztett, és fellebbezni szeretnének.

A korábban elfogadott kutyatartási szabályzatot módosítják – az indoklásból úgy értettük, az eddigi határozatokból hiányoztak a regula megszegése esetén alkalmazandó büntetések, és nem lehetett betartatni azt.

A trágyatelep működési szabályzata, egy korábban állattenyésztési központként működő épület – a Termés utca 2 szám alatt, a Bethlenfalvi kultúrotthon szomszédságában levő leromlott állapotú ingatlan – lebontásához szükséges jogi folyamat elindítása is a napirendi pontok közt szerepel.

Éltető pénz

Több százezer eurót próbál pályázni az Európai Gazdasági Térségtől és a Norvég Alaptól a polgármesteri hivatal a Gyulafehérvári Caritas-szal partnerségben a Budvár negyedi és Éltetőkút utcai lakosság körében tapasztalható szegénység felszámolására, az ott élők felzárkóztatására. A komplex program önrészét kell a városnak és a civil szervezetnek 5-5 százalékos arányban állnia, erről döntenek a képviselők.

Lássuk, mit szól a területekhez a szakértő

Lepapíroznák a Harghita Business Centernek nyújtott adókedvezményt, módosítanák a Haáz Rezső Múzeum szolgáltatásainak az árjegyzékét, mivel új tételek kerültek bele – például a nemrég megjelent Kincses Képeskönyv Székelyudvarhely, és elfogadják a jövő évi kulturális, ifjúsági és gyerekprogramok, stb. ütemtervét.

Ingatlanvásárlásra is készül a város: egy 7 508 négyzetméteres telket vettek volna meg a Szentimre zónában található Cseplesztetőn, hogy a Szászok tábora ivóvízellátását megoldják, de nem jártak sikerrel, viszont a dokumentációt el kell fogadtatni, és a vízellátásra más megoldást találni.

Ugyancsak a Szentimre zónában, a Szarkakő alján vennének egy 331 914 négyzetméteres területet erdősítés céljából, és egy 513 négyzetméteres ingatlant a belvárosban, Tompa László utcában. Az utóbbi telken levő épületet lebontanák, ha tudnák, hogy megnyissák a városháza mögötti területet a vár felől. A vásárlásokon kívül egy régi ügyet is megoldanának: a Csalókán közútként használt, de magántulajdonban levő területet elcserélnék egy hasonló értékű, Kadicsfalva határában levő területtel.

Többet kell fizetni

Megtárgyalják a 2020-ra előirányzott bérleti és koncessziós díjakat. A bérleti díjak főként közterületen levő garázsokra és más építményekre vonatkoznak, ezek árát az infláció mértékével növelnék a szerződésben előzetesen megállapítottak szerint, a koncessziós díjak pedig elsősorban a családorvosi rendelőkre fognak vonatkozni, a családorvosoknak a korábbi egységes 100 euró/év ár helyett ezentúl a törvény értelmében a piaci árnak megfelelően kell fizetniük.

És, ha a múlt havi sikertelen kísérlet után megszavazzák, akkor köztulajdonná minősítik a Kőkereszt tér 2 (városi könyvtár épülete) és a Kuvar utca 98 szám (Csereháti napközi) alatti ingatlanokat.

Nyelvet ölt a magyartalanságra.

A város magántulajdonába veszi, majd átadja meghatározott időre az Electrica Rt.-nek a Szászok tábora egy részének, 79 százalékának elektromos hálózatát. Itt a Móricz Zsigmondtól kifele található Nárciszrét, Bem József, Margaréta és Harmat utcák villanyhálózatra kötéséről van szó, amit az áramszolgáltató és a város 21-79 százalékban finanszírozott. Ugyancsak a Nárciszrét és Bem József utcákban a gázszolgáltató is használati és szolgalmi jogot kap a terület és a hálózat fölött.

Az önkormányzati ülésről a hagyományokhoz híven élőben jelentkezünk.

Ui: Külön köszönet Venczel Attila jegyzőnek, aki segített a határozattervezetek dokumentációjában eligazodni, és bizonyos kérdéseket megérteni.