Fotó: ÁCS DANI saját archívuma
Ács Dani videóival először egyetemistaként találkoztam. Akkor a generációm és a környezetem több fontosabb problémájával is foglalkoztak. Az első videó, amit láttam tőlük a Magyar vagyok, akoholista volt még a régi index.hu-n, amiben Tamás Bence Gáspárral mutatott képet a magyar italos valóságról, a szokásainkról, az alkohol szervezetre mért hatásairól, és az alkoholizmus lehetséges, olykor tragikus, következményeiről. De Daniék voltak azok is – ekkor már a 444-nél – akik tematizálták az egyik legégetőbb problémát, a fiatalkori drogfogyasztást. Elkészítették például az Elkábszereztem a diákhitelem című darabot, amelynek szereplője teljesen őszintén mesél saját – szinte végzetes – tapasztalatairól.
Idővel egyre komolyabb minőségű és komolyabb témájú filmeket készítettek, őket és engem is egyre inkább kezdett foglalkoztatni a politika, a háttérben űzött mocskos üzelmek, az összefüggések és fonódások, és olyan tényfeltáró riportokat, már-már dokumentumfilmeket tártak elénk, mint a ferencvárosi parkolási ügyeket, vagy éppen az orosz-magyar viszonyokat bemutatót.
De hogy hogyan lett reklámfilmesből újságíró? Erről, az újságírói szakmáról, annak minden nehézségéről, és fontosságáról, ő maga mesélt egy interjú során:
Lehet, hogy nincs nagyon következménye meg értelme a tényfeltárásnak Magyarországon. Egy egész évet rászánhat egy oknyomozó csapat arra, hogy feltárjon egy ügyet. Megjelenik. Elolvassák páran, azt mondják, hogy oké. Néhányan Facebookon odakommentelnek, hogy ez durva, vagy hogy nem durva. És túl vagyunk rajta. Semmilyen hatással nincs már az újságírás sem a politikai, sem a gazdasági hatalomra. Miközben ez rohadt sok kockázattal, idővel jár, és kevés pénzt hoz a lapnak. Azon kezdtem el egyszer agyalni, hogy ha az ember a mikrokörnyezetével kezd el foglalkozni, ott még lehet hatni. És akkor az indíttatás az volt, hogy a kerületemmel – ahol élek – elkezdek foglalkozni.
Ferencvárosi vagy?
Igen. Itt még mindig szembejön a polgármester, be tudok menni a testületi ülésre, van közmeghallgatás, vagy éppen szembejön a kincstárnok. Meg itt vannak azok a vendéglátóhelyek, lakások, üzlethelyiségek, itt járnak azok az autók, azok a vállalkozók, akik össze vannak fonódva a politikával.
Mivel folyton beléjük botlottam, és úgy láttam, hogy egy elég érdekesen felépülő – hát mondjuk úgy, hogy – majdhogynem bűnszervezet, ami itt van körülöttem, azt gondoltam, ebbe talán érdemes belekezdeni. Ehhez sokkal jobban tudnak kötődni az olvasók is, meg a kerületi lakosok is, mint ahhoz, hogy Mészáros Lőrinc lenyelt egy megyét. Sokkal átélhetőbb, hogy a melletted lévő üzletet az a politikus nyúlta le két házzal arrébbról, amelyiknek a másik utcában az uniós pénzből felújított lakásba beköltöztek a rokonai, vagy hogy azt a pénzt, amit te ennél a parkolóautomatánál be szoktál dobálni, mind ellopják. Megmutatom az utcát és át tudja élni, mert ő is ezeken az utcákon járkál, ő is dobált már bele abba a parkolóautomatába. A történet során még kiderül, hogy hoppá, a hálózatba a magánbölcsi is beletartozik, ahova járatod a gyereked, és az a pizzéria sem véletlenül került ahhoz, akihez került.
Ferencvárosban sűrűn voltak hasonló dolgok. Mivel Ferencváros, a kilencedik kerület az elmúlt évtizedekben egy belvárosiasodó területe Budapestnek, itt még szabadon lehetett halászni egy csomó mindenre. Például pénztárgép bizniszre. Ki gondolná? Itt az elmúlt években irdatlan mennyiségű üzlethelyiség és étterem nyílt, és ezekbe mind kell pénztárgép. Azt egy helyen lehet a kerületben megvenni, mert akkor kapod meg az üzlethelyiséget, ha onnan veszed a pénztárgépeket. És az meg pont a kincstárnok családjáé. Erről mindenki hallott, mindenkit érdekel, én meg bemutatom, hogy hogy zajlik.
Úgy éreztem, hogy minden egybevetve van következménye, ha kicsiben, a mikrokörnyezetemben dolgozok. És nemcsak a választókra. A helyi politikusok sem tudják kikerülni a választókat meg a számonkérést. Ki tud alakulni valami civil kurázsi. Ez volt a lényege. Abszolút kicsiben, apró dolgokkal kezdtem, és amikor láttam, hogy ennek ilyen nagy a hatása, az lökött a nagyobb dolgok felé. Meg hát akkor már tudták, hogy engem érdekelnek dolgok, és így jött mindenki: a kirúgott hivatali alkalmazott, a megsértődött Fidelitas-os. Dőltek a sztorik.
Ezalatt volt egy jól elkülönülő pillanat, amikor már nem videósként, hanem inkább újságíróként határoztad meg magad?
Sokáig olyan videósnak éreztem magam, aki a hírek meg az újságírás peremén próbál kreatív tartalmakat előállítani, de nem nagyon volt újságírói identitásom. 2016. környékén jelentek meg az első írásaim, és 2018–19. környékén éreztem azt, hogy elkezdtem felfogni, hogyan működik az újságírás. Eközött elkezdtem tanulgatni a különböző műfajokat, az interjút, a publicisztikát, a hír megírását, a riportírást. ‘19-ben éreztem azt, hogy jól tudok történeteket mesélni. Tehát igazából kellett három év, hogy ez az újságírói identitás megszülessen, és ez nem olyan régen történt meg. Akkor megjelent már a ferencvárosi parkolós ügyeket bemutató film.
Filmnek is indult, vagy csak ennyire belebonyolódtatok?
A ferencvárosi ügyek között elkezdtem már foglalkozni a parkolással is. Éreztem, hogy ebben több van, ki lehet zoomolni, és akár az egész budapesti parkolást be lehet mutatni ezen keresztül. Mert láttam, hogy ez egy szűk kör kezében van, és amit Ferencvárosban feltárok, érvényes Zuglóra, a tizenkettedik, a hetedik kerületre, Újbudára stb.
Látták a kollégák, hogy már régóta foglalkozom ezzel a parkolós dologgal és felajánlották, hogy gurítsak ebből egy nagyot. Akár kiszállhatok a melóból hónapokra, és foglalkozhatok ezzel az egy témával, mert éppen senki nem csinál nagy lélegzetvételű cuccot, de csak akkor, ha összegyűjtök rá az olvasóktól pénzt. Lutri volt, mert a fejemben ugyan volt egy vázlat, azt azért nem tudtam előre, hogy ennek a végére jutunk-e.
Ugyanakkor valahogy nagy volt az önbizalmam, és azt mondtam, hogy igen: ígérjük be és gyűjtsünk pénzt egy nagy oknyomozó filmre. Nyolc hónapig tartott az egész nyomozással együtt, ennyi idő alatt értem a végére.
Több szempontból kísérlet volt, de bejött. Volt, amikor nem jött be. Ehhez nyilván sok szerencse is kellett, például, hogy ezzel a meghirdetéssel egy teljesen új lehetőség nyílt meg előttünk a tényfeltárásban. Azzal, hogy bejelentettem, hogy a parkolással fogok foglalkozni, egy csomóan jelentkeztek, hogy látták a hirdetést, leültek velem és elkezdtek mesélni. Nem szokta senki előre bejelenteni, hogy éppen ki után, vagy mi után nyomoz, miközben néhány esetben, ahogy ebben is, tök jól jött.
Miért maradtál a szakmában, ha láttad, akár ebben a ferencvárosi sztoriban is, hogy mással sokkal több pénzt lehet keresni?
Én az ügynökségi világból érkeztem, és leginkább ilyen reklám meg vállalati videókat készítettem. Pár anyaggal sokkal jobban kerestem, mint az Indexnél, de azt képzeltem, hogy majd megy egyszerre a kettő. Az egyikkel pénzt keresek, a másikat meg szeretem csinálni. Szép lassan azt vettem észre, hogy minden időmet felzabálja az Index. És nem is volt kedvem Michelin gumikról, vagy a Tetra Pak dobozokról szóló imázsvideókat készíteni. Egyszerűen képtelen voltam leülni hozzá. Már nem volt visszaút és szűkösebb évek is jöttek, de valójában az újságírói pozíció egyre izgalmasabb és fontosabb lett és lesz Magyarországon.
Ellentmondásos, hiszen elérni nem tudunk semmit, de az olvasóinknak láthatóan nagyon fontos, hogy ezt még csinálja valaki, és ez ad erőt. Én elég sok visszajelzést kapok, mivel nem csak írok, az arcomat is ismerik. Annak, akinek nem ismerik az arcát, sokkal nehezebb, mert nem kap a villamoson, a körúton, este a kocsmában vállveregetős elismeréseket meg köszönetnyilvánításokat. Én egy szerencsésebb újságíró vagyok, aki nagyon sok pozitív visszajelzést kap, ami kárpótol azért, mert nem keresek annyit, mintha ott maradtam volna az ügynökségi világban.
Genetikailag nem vagyok különösebben érzékeny a pénzre. Biztos, hogy ha nagyon nem lenne, az más lenne. Ha éheznénk, vagy a családot nem tudnám eltartani, akkor nagyon fontos lenne. Szóval nem akarom azt mondani, hogy nem fontos, de valahogy én alkatilag nem foglalkozom ezzel. Különösebben nincsenek nagy vágyaim, ezért nincs ilyen drive-om, hogy kéne még pénz. Nincs szükségem autóra sem, még vezetni sem tudok. Amikor például kerestem egy órát, megnéztem, mi a legolcsóbb, és azt megvettem. Olyat, ami a pápának van. Meg is fordult a fejemben, hogy milyen vicces, olyan órám lesz, mint a pápának. Szóval nem fáj nekem, hogy nincs sok pénzem.
Másodszor is említetted, hogy nem tudunk sokat elérni a munkánkkal. Tényleg így gondolod? Azt nem tekinted eredménynek, hogy kiszolgáljuk azokat, akiknek erre még igénye van?
De! Ez nagyon fontos. Van, hogy százak, vagy akár ezrek, gondolják fontosnak, hogy eligazítsuk őket a város vagy az ország dolgaival kapcsolatban. Ezt fontosnak érzem. Azt is gondolom, hogy vannak olyan funkciók, amiket nem tudunk ellátni.
Mire gondolsz?
Hiába hangosítjuk ki azoknak a hangját, akiknek nincs saját nyilvánosságuk. Nem jut el az üzenet oda, ahova kéne. Nagyon sokszor hozzám fordulnak vidékről – mert a vidéki laphálózat megszűnt –, hogy ez és ez történik Kazincbarcikán, Miskolcon rossz az út, vízprobléma van, az ingatlanmaffia ellopja a házakat és foglalkozzunk vele. Mi nem tudunk Budapestről kistérségi, éppen Somogy megyei problémákkal foglalkozni, és akármilyen szomorúan is, de azt írnám vissza, hogyha megírjuk, sem változik semmi. Nyilván azt is érzem, hogy milyen szar, hogy megszűnt az a helybeli sajtó. A világon mindenhol bajban van a helyi szintű sajtó, és ezért is fontos, hogy vagytok ti, mert igazán helyben lehet a helyi problémákat megérteni és kihangosítani.
Azt mondom, hogy rohadt fontos, amit csinálunk, mert az igazság attól még fontos, hogy annak nincsen kézzelfogható következménye. Ettől még értenünk kell a körülöttünk lévő világot, kell tudnunk, hogy ránk tartoznak az ügyek, nem kell beletörődnünk abba, hogy a fejünk felett döntenek. Ezek fontos, alapvető értékek szerintem, amiket közvetítenünk kell. De azért az is jó lenne, hogy ha a funkciókat is el tudnánk látni és kontrollálni tudnánk a hatalmasokat, akármilyen hatalmasok, mind az üzleti világból, mind a politika világából.
Szerinted meddig lesz lehetőségünk közvetíteni ezeket az értékeket? Fenyegeti-e a változó internethasználat, például közösségi média az online videós újságírást?
Kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. A legdrágábban, legnehezebben, kockázatosabban előállított tartalmainkat át kell hogy adjuk olyan óriásvállalatoknak, mint a Google vagy a Facebook, mivel mi például YouTube-ra töltjük fel az anyagainkat, amit ő értékesít. Miközben iszonyatosan lassan és kínkeservesen állítjuk elő, visszaküld érte 8.500 forintot. Nem tudom mennyit, mondtam egy példát, de lényegében ez nem fedez semmit abból, amit ráköltünk. Ha nem a YouTube-ra rakjuk fel, akkor kiesünk a videónézős vérkeringésből: sokkal kevesebb visszajelzés, sokkal kevesebb néző, sokkal rosszabb technikai feltételek. Másrészt mi magyarul készítünk tartalmakat, ennek a közönsége nagyon szűk. Ezek a konstrukciók azt eredményezik, hogy nekünk kvázi odabent elnézést kell kérnünk a vállalat vezetésétől, hogy videókat gyártunk, mert ez pénzkidobás. Ha készítünk egy nagyon szigorú táblázatot, hogy mennyit fizet a 444 a Magyar Jeti sorozat videóira, és mennyi jön belőle vissza, akkor az kőkeményen mínuszos lenne.
De mondhatnám akár a Facebookot is, ami így, hogy nincsen se világ, se európai, se magyar szinten kontrollálva, le és föl csavargatja a látogatottságunkat, iszonyatosan elvadítja a közönséget. Mondok egy példát. Korábban, ha egy politikus meg akart jelenni a sajtóban, szüksége volt a sajtóra, hogy az üzeneteit el tudja juttatni a nyilvánossághoz. A sajtónak meg nyilván szüksége volt arra, hogy szóba álljon vele a politika, így tudja kiszolgálni a közönségét. A politika régen is tudta, hogy kényelmetlen, de szükséges. A közösségi média kihúzta belőle ezt a kényelmetlenséget, mert kirak, amit kirak. Nem lesz több előnytelen kép, nincsenek kellemetlen kérdések, nincsenek negatív bejegyzések. Az van, amit én akarok, olyan arcot mutatok magamról, amilyet szeretnék.
Jakab Péter megcsinálja a krumplis videóját a parlamentben, kirakja a Facebook-oldalára, és látja, hogy megnézték több százezren. Hát minek menjen el interjút adni és kellemetlen kérdésekre válaszolni? Ő a közönségét elérte minden kellemetlenségtől mentesen. Csak ezzel a nyilvánosság kontrollja esik ki. Neki kötelessége tájékoztatni, a kellemetlen kérdésekre is válaszolni. Ezt a kontroll szerepet a Facebook, a YouTube, az Instagram, a TikTok egyszerűen felrúgta. Ez egy komoly elvi problémám ezekkel a felületekkel.
Végeredményben ez egy nagyon drága és kontraproduktív felállás most, mert rákényszerítenek minket egy csomó olyan dologra, amit nem szeretnénk. Terel minket a nézettség hajhászás irányába, arra, hogy az algoritmusnak megfeleljünk. Az algoritmusnak megfelelni pedig nem ugyanaz, mint az olvasóknak megfelelni.
Mindemellett imázs szempontból ennek fontos jelentősége van, egy csomó videó viszi a portál hírét, meg behozhatja az olvasókat, és ez profitot termel.
Milyen újabb anyag várható most tőletek?
Készítettünk egy egész estés Magyar Jeti adást, aminek a héten lesz a bemutatója. Azt például úgy készítettük el, hogy egy külföldi is megértse, hogy mi történik Magyarországon. Valójában arról szól, hogyan működnek az ipari szintű karaktergyilkosságok, amelyeket már nem csak a politikai ellenfelek, hanem olyan civilek ellen is bevet a kormány, aki kritizálni meri őket. És hogy ez hogyan csinál kontraszelekciót a politikában. Mert egyszerűen senki nem akar áldozatául esni annak, aminek Juhász Péter, Vona Gábor, Márki-Zay Péter felesége, Nagy Blanka és még sorolhatnám.
Bemutatjuk részletesen, hogy valójában ez egy iparág, amit Rogánék csinálnak. Az elnyomásnak egy nagyon jól, nagyon hatékonyan működő eszköze. Gazda Albert, aki nagyon tapasztalt azzal kapcsolatban, hogy hogyan működik az orosz világ, azt mondja, hogy Putyinnak nincs olyan médiája, mint nálunk, mert Putyinnak nincs Rogán Antalja.
Ez a gépezet sokkal szervezettebb, mint egy Mercedes gyár. Bárcsak Magyarországon minden úgy működne, ahogy ez a lejárató gépezet működik, egy gombnyomásra, flottul, ezer hangon, elképesztő mennyiségű embert és pénzt megmozgatva.
Legyen majd nálad egy USB-n, amikor Udvarhelyre jössz! Ha jól értettem, először.
Kiderült, hogy voltam egyszer Udvarhelyen. Azért nem emlékeztem legutóbb rá (amikor kérésünkre küldött néhány beköszönő mondatot – szerk. megj.), mert körúton voltunk a barátaimmal, és egy átmulatott éjszaka volt. Nagyon jót csocsóztam helyi fiatalokkal valamelyik kerthelyiségben. Valahol a közelben, valamilyen koleszben laktunk, s arra emlékszem még, hogy egy víztározónál sátraztunk.
A zeteváraljai víztározónál.
Pontosan. Valamint romlott szalonnát sütöttünk, vagy húst, ezért a fél társaságnak hasmenése volt. Arra is emlékszem, hogy ennek ellenére is a székelyföldi meg a környékbeli körút legjobb estéje volt. Akkor sajnos nem jegyeztük meg, hogy kikkel mulattunk, de arra emlékszem, hogy nagyon jól éreztük magunkat ezekkel az udvarhelyi fiatalokkal.
Akkor így már a második látogatást előzte-e meg valami kutakodás a városról? Tudod már, hogy mit akarsz megnézni, megkóstolni satöbbi?
Elkezdtem már a ti újságotokat rendszeresen olvasgatni. Most már minden reggel megnyitom és élvezem nagyon. Nagyon jó belelátni egy ilyen jó nyelvezetű, meg egy jó, izgalmas témákat feldolgozó helyi lapba. De ez a hétvége az azzal fog telni, hogy fejest ugrok a böngészésbe és annak a felkutatásába, hogy mit akarok majd megnézni.
És addig is, melyik anyagokat ajánlod az udvarhelyi olvasóknak, hogy jobban megismerjék a munkásságodat?
A koronavírus járvány alatt készített Gyilkosok Emlékműve című dokumentumfilmünkre vagyok talán a legbüszkébb, de nyilván a Sötét parkolási ügyek Budapesten című filmet is nagyon szeretem, és a Magyar Jeti sorozatot. Ezeket ajánlanám.
Ezeket szombatig nyugodtan nézegetheted, Ács Dani október 28-án, délután 17 órától a Jungle Clubban tartandó szülinapi bulinkon Egyed Ufó Zoltánnal beszélget közös, magyar-magyar dolgainkról.
Rendezvényünkre itt válthatsz jegyet, vagy készpénzért a Zsebcaféban vásárolhatsz, és ide kattintva tudhatsz meg minden más szükséges információt.
