fotók: MIHAI BARABANCEA, telex.hu
Koldusokat, cigányokat, striciket, utcazenészeket fotóz, és a magyar-román viszonyokról értekezik Mihai Barabancea. Az 1983-ban született, bukaresti székhelyű román szociofotós, Mihai Barabancea tavaly kiadott könyvéről készített összeállítást Barakonyi Szabolcs, a telex.hu munkatársa Nem mindig halsz bele, de mindig fáj címmel.
Barabancea a társadalom peremén élőket fotózza Romániában és Moldovában: cigányok, koldusok, prostik, stricik, csavargók jelennek meg a képein.
De nem csak emberek, hanem tulajdonképpen minden látványos tünet, ami a diktatúrából kiszabadulás utáni önkeresési folyamatra jellemző ebben a két országban.
Barakonyi hol egy Guy Ritchie film hangulatához, hol pedig az újraépülésben a hurrikán után megrekedt kisvárosról szóló mozihoz (Harmony Korine: Gummo – 1997) hasonlítja Barabancea 2020-ban kiadott Falling on Blades (magyarul pengékre esve – a szerk.) című könyvét, amely az átlagos szocio-megközelítéstől eltérően nem egyetlen szubkultúrát mutat be, hanem bármit, ami húsbavágó és értelmezhető a közép-kelet-európai valóságban.
„Célom nem az öncélú leskelődés, nem kihasználni akarom a problémákkal terhelt posztkommunista Romániát. Nem közömbös szemlélő vagyok, hanem olyan, aki minden erejével igyekszik megadni ezeknek az embereknek azt a szabadságot, hogy a kamera előtt magukat mutassák be, és hogy meg tudják változtatni a még mindig rájuk nehezedő társadalmi sztereotípiákat” – idézi a telex Barabanceát.
A képek bemutatása után az udvarhelyi lányhoz írt levelet is megtaláljuk, a fotós elmeséli, hogy az internetes megismerkedésük után tavaly itt karácsonyozott Székelyudvarhelyen, és mennyire megváltoztatta a magyarokkal kapcsolatos előítéleteit az a bizonyos vacsora. Szerető, szerény, jó humorú, intelligens közegre talált.
„Ezelőtt előítéletes voltam, és szkeptikus, ez volt az alapbeállításom. Olyan szerények voltak, és boldog voltam, hogy megáldottak a jelenlétükkel. Nem rekesztettek ki, mosolyogtak, és megöleltek. Tanult emberek voltak, szóval volt humoruk, román–magyar témájú vicceket mondtunk, és sokat nevettünk. Teljesen új, leírhatatlan érzelmeket éltem meg. Könnyek szöknek a szemembe, ha visszaemlékszem azokra a napokra. Így takart el az igazi szeretet mindent, amit korábban tudtam. Mérges voltam magamra, mert hülyére vett a média a kamu alternatív narratíváival. Ez a véletlen felfedezés lehet, csak egy a rengeteg rejtett titokból. A veszekedés helyett érvelhetnénk és rezeghetnénk együtt” – fogalmazott a fogadtatása kapcsán. Majd a „Szeretlek, Iri!” vallomással zárta a levelet, melynek teljes szövegét elolvashatjátok a telexen.
