A válogatott volt edzője szerint sok van az udvarhelyi fiúkban

Fotó: GÁL ELŐD

Idén augusztusban kötött együttműködési szerződést a Magyar Kézilabda Szövetség által működtetett Együtt Növünk Fel Alapítvány és a székelyudvarhelyi Szejke Sportklub, amely alapján az alapítvány az utánpótlás együttesek versenyeztetésének költségvetése mellett az itteni edzők képzését is vállalja.

Ezért érkezett Székelyudvarhelyre többek között Csoknyai István, aki 1991 és 2004 között 170 alkalommal volt válogatott kézilabdázó, 2019 és 2020 között a válogatott szövetségi kapitánya, és jelenleg a magyar nemzeti bajnokságban szereplő Budakalász vezetőedzője.

Reggel a program a gyerekbarát résszel kezdődött, a magyar szövetség ugyanis az idény előtt szivacskézilabdákat adományozott a legkisebb udvarhelyi kézilabdázóknak. A sportág ezen korosztályra szabott változatát és edzési módszertanár Haszilló Tamás ismertette az eseményre összegyűlt trénereknek: nem csak az udvarhelyeiknek, hisz zetelaki, székelykeresztúri, csíkszeredai, szovátai, sepsiszentgyörgyi, baróti és kézdivásárhelyi edzők is ülnek a tribünön, amikor

Csoknyai mester edzésére érkezek.

Ő a legnagyobb ifjúsági korosztályoknak, a 18 és 16 éven aluliaknak tartott edzést, ahol főként támadóformációkat gyakoroltak az ifjú kézisek. „Lövőfeladatokat végeztünk, de nem lehet ezt elválasztani a védekezéstől, párhuzamosan azt is gyakorolja az ember, de tény, hogy nagyobb hangsúlyt fektettünk a támadásra. Megpróbáltam megmutatni, mi az, amit én szoktam csinálni, ebből úgy gondolom, az edzőkollégák tudnak csípkedni egy-két olyan gondolatot, ami az ő edzéstervükbe beleillik” – mondta az edző.

A látványos edzés alatt sikerült rendesen megizzasztani a fiúkat, és ugyan úgy gondolja, hogy a magyarországi akadémiai rendszer előrébb tart, meg is kellett dicsérje a srácokat. „Itt egy olyan edzésadagot kaptak, ami nekik újdonság volt. Ha ezt most háromszor egymás után megcsinálnák, biztos, hogy gördülékenyebben menne, de így is nagyon szépen dolgoztak, nagyon sok van a fiúkban” – magyarázta.

A Csoknyai edzésén kívül, a Városi Spotklub játékosa, Palatka Barna is tartott egy bemutatóedzést, ő a romániai ifibajnokságban alkalmazott játékstílus bemutatására fókuszált.

Az edzések után

a jelenlévők Juhász István, a magyarországi sportakadémiai központ vezetőjének előadásán vettek részt, aki az edzéstervezésről, a különböző korosztályok felkészítésével kapcsolatos alapvető elvekről beszélt.

„Hosszú- és rövidtávú felkészítési elvek alkalmazásáról, arról, hogy 6-12 éves korban, serdülőkorban melyek azok a képességek, amelyeket érdemes fejleszteni, felnőttkorban milyen szintre kellene eljutni egy kézilabdázónak. Hogy néz ki a mi kézilabdánk, mennyi támadásszám van, amit ki kell bírni, hogyan kell ehhez felkészíteni őket, hogy felnőtt korukra élsportolók lehessenek. Nem az utánpótláskor kell, hogy meghatározó legyen, nyilván ott is fontos a jó teljesítmény, de a végső cél, hogy felnőtt korukban kézilabdázók lehessenek” – foglalta össze előadását kérésünkre. Azt is elmondta, hogy lényegében az edzőképzést egy turnénak is tekinthetjük, Székelyudvarhely előtt Adán voltak, két hónap múlva Dunaszerdahelyre utaznak.