Vannak, akik azt hiszik, az ukrán háború az egyetlen történelmi esemény, ami mostanában zajlik! Miközben Udvarhelyen hetek óta tart a tisztújításnak nevezett választási kampány.

A fotó egy kortárs népművészeti alkotásról készült.

Vannak, akik azt hiszik, az ukrán háború az egyetlen történelmi esemény, ami mostanában zajlik. Miközben Udvarhelyen hetek óta tart a tisztújításnak nevezett választási kampány! Vannak, akik most ébrednek rá, hogy nem értik, mi történik és mi ez a felhajtás. És tényleg, mi ez a felhajtás? Egyáltalán mit foglalkozik az uh.ro vele, ami köztudott, hogy nem RMDSZ-barát, sőt semmilyen barát. Maximum olvasóbarát próbál lenni.

A történet akkor kezdődött, amikor a Szabad Emberek Pártja megnyerte a választásokat. Kezdetben csak néztük, hogy mi történik és várakozó álláspontot vettünk fel. Mit fog tenni ez a nem hagyományos, de nagy lendülettel és támogatottsággal, a megújulás – milyen ismerős kifejezés – ígéretével érkező csapat.

Voltak jelei annak, hogy légvárak épülnek és rózsaszín köd üli meg a várost. Például a tisztesség, munka és becsület célként való emlegetése és a negyvenezres Udvarhely vízió.

Ezekkel nincs semmi baj amúgy, csak nem lehetnek cél, merthogy ez kellene legyen a kiindulási alap, és nagyon értelmezhető, ezért borzasztóan korlátozó, hogy épp mi a tisztesség és a becsület, és mi nem.

Ha ide lépek, még tisztességes vagyok?

Ha oda, akkor már becsületes sem? Ha sokat dolgozom, de nem haladok semmit, akkor még jó munkásember vagyok? Akkor tűnök a legbecsületesebbnek és legtisztességesebbnek, legszorgalmasabbnak, ha nem csinálok semmit, csak izzadásig mímelem a munkát.

Ezek állandóan változó társadalmi normák, ezért könnyű változtatgatni, könnyű rajtuk keresztül kívülről támadni, pillanatok alatt a tehetetlenség ketrecébe kerülünk, ha csak ezekre figyelünk, és bár szükség van rájuk, ha mozdítani akarunk valamit, akkor nem lehetnek célok.

De térjünk vissza a történetünkbe. A helyhatósági választások után a Szabad Emberek nemhogy sikert sikerre halmoztak volna, hanem folyamatosan akadályokba ütköztek, saját lábukban botlottak meg, míg végül rituális lefejezést tartottak Pál Dénes és András Lehel távozásával.

Lehetett volna ez sikersztori is is.

A szorgalmas, energikus Gálfi és a gazdaságra, társadalmi folyamatokra szélesebb perspektívában rálátó csapat, amelynek szinte minden társadalmi rétegre és szakmára volt lefedettsége, képezhetett volna egy páratlan szinergiát. De nem így lett.

Gálfi és a POL nem egyezett túl jól, az elképzeléseik nem teljesültek, a közigazgatás és a polgármester is keményebb diónak bizonyult a magánszféránál. Néhány hónapja szinte tetszhalott állapotot észlelünk Székelyudvarhely közéletében. A városmenedzser és az alpolgármester próbálják menteni a menthetőt, véghez vinni a véghez vihető projekteket, s közben a zene évében döglött patkányokon táncolva, vígan halunk meg.

Nincs meg már az a kirobbanó energia és lelkesedés, ami az elején jellemezte a csapatot. Ehhez a szinergiához valószínűleg a kormányon levő RMDSZ anyagi és lobbierő támogatása is kellett volna.

Az RMDSZ abban a helyzetben volt – értsd az országos és a helyi szereplőket –, hogy a kihaltnak tűnő közéleti porondon Gálfinak köszönhetően megjelent néhány lelkes ember, akik a közért tenni akartak, de az ő ellenükben, szakítva a tulipános hagyománnyal.

Mit játszhat ilyenkor egy szervezet?

Az egyik, és rövid távon Udvarhely lakossága számára a jobbik verzió az lett volna, ha nem áll félre sértődötten, a kispadról bekiabálva, hogy jaja, támogatunk, hajrá, persze, fontos nekünk Udvarhely. Csak sajnos nem tudunk lépni, amíg a városvezetés nem lép. Hát sajnos, mi mindent megtennénk, ugrásra készen állunk, de a városvezetés amatőr, hogy ne mondjunk csúnyább szót. Itt, a kispadon mi nem tehetünk semmit, de abból a maximumot mindenképp kihozzuk.

Nagyjából ezzel a retorikával telt el az elmúlt mandátum és a következő fele. Valahogy a 2020-as választások utánig nem vették a tulipánoskertben észre, hogy az értelmiségibbek, okosabbak vagyunk, profibbak vagyunk, de nem engedtetek oda státuszt nem validálja a közvélemény. Mert látják, hogy nem igaz, nem érvényes. Az országos RMDSZ-nek, ha minden magyar számít, akkor a Szabad Emberek pártja és a független Gálfi által vezetett Székelyudvarhely, a székely anya- és főváros, hogy nem számít?

Ha az összefogás érték, akkor miért nem fognak össze?

Persze, ha Gálfi nem fog össze, akkor nehéz ezt megvalósítani, de erős kétségeim vannak arról, hogy Gálfi a pályafutását a csesszétek meg a létrátokat mondattal kezdte. Erős a gyanúm és az arra vonatkozó információ, hogy Gálfi a polgármesterségét a feje fölött, háta mögött húzigált szálakkal, érdekekkel, átláthatatlan, távolról is ide ható politikai erők szétszálazásával, lebontásával kezdte (ugye akkor még élt Verestóy és egészségesebb volt Szász Jenő), és ebben a szélmalomharcban nem tudott jól játszmázni, így egyedül maradt.

Az értelmes összefogás és támogatás helyett az RMDSZ-ben Verestóy utódaiként szintén magukra maradtak azt találták ki, és azt a következtetést vonták le a sikertelenségből, hogy hiába engedünk oda külső embereket: megpróbáltuk Arros Orsolyával, megpróbáltuk Derzsi Lászlóval, nem működik a cucc.

Belső szervezetépítés kell, mert mindjárt itt 2024, de mire eljutottak idáig, arra még a törzsbázisnak számító, az ellenfél által is irigyelt mozgósító erővel rendelkező UIET egy része is lelépett, s a régi RMDSZ-es bagázs (igen, azok, akik most megjelentek) sem felejtette el sértődöttségét. Így lépett haza jobb híján az egyik utód, Lóci, hogy belülről újítsa meg és nyissa ki a szervezetet.

Én azt vártam az utóbbi két évben, hogyha van egy kis élni akarás, és nem csak megélni akarás a helyi-országos RMDSZ-ben, akkor észreveszik ezeket a Szabad Embereket, valóban támogatják őket, és lassan becsábítják őket a szövetségbe. Merthogy ehhez a kétarcú RMDSZ-nek nem a párt, hanem a szövetség jellegére lett volna szükség. Nem megsértődni, hanem bevonni és bevonódni egész addig, amíg a Szabad Emberek arra ébrednek, hogy közösen húzzák Udvarhely szekerét.

Ez lett volna Udvarhely érdeke.

Eljöttek a tisztújító választások, s mintha valahol valaki valamit felismert volna ebből a szükségszerűségből. Csak nem biztos, hogy az RMDSZ látta be, hogy a Szabad Emberekre szüksége van, hanem egyre inkább úgy tűnik, a Szabad Emberek látták be, hogy az RMDSZ-re van szükségük, és elindították Ladányi képviselő támogatásával, a sértődött régi RMDSZ-esekkel és UIET-esekkel Miklós Zoltánt helyi elnöknek.

Hogy ki keresett meg kit, nem tudjuk.

Mindkét oldal azt állítja, hogy a másik kétségbeesetten megkereste azzal, hogy ez így nem mehet tovább. Hogy kik állhatnak a háttérben, azt sem feltétlenül tudjuk. Van-e olyan megerősödött gazdasági szereplő, akár érdekcsoport, aki kiállna kimondottan az egyik vagy a másik oldalon? Van-e ténylegesen egyik vagy másik oldal, létezik-e még másokra leosztva a Verestóy-Szász dichotómia, vagy egy nagy, sokszereplősnek tűnő színjáték nézői, statisztái vagyunk? Nem tudjuk.

Hogy kilövési engedélyt adtak vagy csak megtámadásit, – amire már volt példa a Barti-Borboly csörtekor – , odafentről az Antal-Bíró párosra, nem tudjuk.

Nem is hiszek az összeesküvésekben.

De azt, hogy nekünk, székelyudvarhelyieknek, mi lenne a legjobb, elég határozottan sejtem: erős idegzetű, erős jellemű, jó képességű és akaratú emberek képviseljék az érdekeinket, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól. Akik nem félnek a város szájától, akik szóba tudnak állni országos és nemzetközi szinten is a szereplőkkel, akik úgy tudnak sáfárkodni, hogy közben nem adják el és fel azt, akik vagyunk.

Akik tudják, hogy mi a cél, és azt kitartóan, okos rugalmassággal követik, de közben nem felejtik el, hogy kiket képviselnek, ki bízta meg őket azzal, és ki fizeti őket azért, hogy a közös ügyeinket a tőlük telhető legjobb módon intézzék.

A nagy összefogás önmagában csak egy humbuk. Azzal nem érünk el semmit, ha sok oktondi összefog, még a végén elhiszik, hogy ők az okosak, és csak még nagyobb lesz a butaság. Ugyanez igaz a lopásra is: ha sok tolvaj összefog, csak a rablás lesz nagyobb.

Az lenne a lényeg, hogy ne az RMDSZ surmósága, arroganciája és pitiáner, a rövid távú érdekeket kiszolgáló, de hosszú távon borzasztóan romboló hatású cselszövési képességei egyesüljenek a Szabad Emberek amatörizmusával, tehetetlenségével, gyávaságával, hanem pont az ellenkezője: az RMDSZ infrastruktúrája, az RMDSZ ereje és politikai tapasztalata egy kellemes szinergiába kerüljön a szabad emberek kezdő lelkesedésével, tettvágyával.

És akkor teljesen mindegy, hogy A vagy M kap több szavazatot vasárnap, mert a vége az lesz, hogy Udvarhely nyer.