A télre és néhány fejlesztésre készül a városháza

Öt napirendi pontot tűzött ki péntek reggelre a tanács számára a polgármester.

Az elsőnek a címét kétszer is elolvastuk, hogy jól látjuk-e, mert azt írta, hogy hőeltakarítás. Nem hangzik valami jól a tél küszöbén, de szerencsére csak elütés, valójában hótalanításról van szó, derül ki a határozattervezetből. Szóval az idei hóeltakarítási szabályzatot kell elfogadnia az önkormányzatnak.

A második pont arról szól, hogy a város mezőgazdasági útjainak felmérésekor két helyen nagyobb felület jött ki, mint 2019-ben, a telekkönyvezéshez pedig szükséges a technikai mutatók frissítése.

A maradék három pont leendő fejlesztésekre vonatkozik. Utak építése/bővítése/felújítása céljából néhány legelő rendeltetésű területet a város magántulajdonából a közvagyonba helyeznek át – ezek a Szentimre környékén és a bethlenfalvi részen vannak, illetve a Szarkakő és a Cekendtető zónákban. A Sziget utcai családorvosi rendelőknek helyet adó épület és a Csillagvár napköziotthon hőenergetikai fejlesztéséhez is el kellene fogadni a projekt gazdasági-műszaki mutatóit.

A tanácsülés pénteken, november 19-én reggel 9 órától kezdődik.