Továbbra sem csitul a politikai életünk, ami talán nem is baj. Tovább tudatosul bennünk, hogy ami eddig ment, tovább így nem mehet, csak sajna ezt a pártjaink nem akarják az Istennek sem megérteni.
Múlt héten mondtam, hogy a nagykoalíció max addig fog kitartani, ameddig a játszóházakon, vagyis a minisztériumokon össze nem kapnak. A héten kiderült, hogy addig sem jutottak el. Legalább azt már tudjuk, hogy Nicușor Dan indul független államelnök jelöltnek, hogy az MVM megvette az E.ON-t, és emiatt van ma Bukarestben Orbán Viktor. Tudjuk, hogy a héten mindössze 5 évre ítéltek egy román állampolgárt, mert kémkedett az oroszoknak, és Kelemen Hunor szerint mindenkinek hidegvizes lavorba kéne áztatnia a lábát. Mindeközben pedig Udvarhelyen egy sokkal fontosabb dolog történt a héten: egy éve omlott le a Gimnázium bentlakása, ahol két diák vesztette életét, erre emlékeztek.
Sziasztok, ez itt a 2024-es év utolsó zajcsökkentője, a Tilos a bé, én Kiss Anna vagyok, és a bentlakás leomlásának első évfordulóján nehéz másról beszélni és értelmetlennek is tűnik…
A teljes erdélyi magyarsággal együtt ülünk a kanapémon, sokkos állapotban
Pont az dühít ebben a helyzetben, amit a héten az uh.ro főszerkesztőjével, Pál Edit Évával, és többedmagunkkal fogalmaztunk meg a Miközöd évzáró adásában – ami jövőhéten érkezik a csatornára –, hogy az egész 2023-as év tele volt nagyon komoly tragédiákkal. Olyan esetekkel, amelyek közösségeket rengettek meg. És pont ebbe talál bele a bentlakás összeomlásának tragédiája is.
A 2024-es év pedig, a maga csúcsválasztási versenyfutásával pont nem tudott a feldolgozásról, nem tudott a felelősségvállalásról szólni. És ez egy nagyon komoly probléma, hiszen nem engedjük meg sokszor magunknak egyénenként sem azt, hogy kellőképpen gyászoljunk, és nem engedjük meg, avagy nem engedik meg a közösségeinknek, hogy gyászoljanak. Mert az élet megy tovább. Majd az idő begyógyít mindent.
Olvasom közben Gál Előd kollégám írását, aki felelevenítette az egy évvel ezelőtti eseményeket. Hogy milyen volt otthon ülve követni a történéseket, a beérkező híreket pedig olvasók elé tenni. És eszembe jut, hogy milyen dermedten ültem itthon, miközben vártam az új információkat. Az volt az érzésem, hogy a teljes erdélyi magyarsággal együtt ülünk a kanapémon, sokkos állapotban.
Aztán – mint ilyenkor lenni szokott – eltelik egy kis idő, és elmúlik a zsibbadás, az érzékeink visszatérnek a testünkbe, és
a dermedtség helyét átveszi a düh.
Dühösek leszünk, mert elvesztettünk valakit, mert megmagyarázhatatlan, és hát, a düh mögött mindig fájdalom lapul. Az kezd felerősödni. Minél erősebb a fájdalom, annál nagyobb a düh is, és mindezek csitítására az első reakciónk, hogy elvárjuk, valaki állítsa elő a felelőst. Bár tudjuk, a veszteséget nem pótolja az sem, ha tíz iskolaigazgatót, 300 kivitelezőt, vagy 1.500 politikust zárnak börtönbe.
Ennek ellenére, az elszámoltatás elemi része lenne egy ilyen tragédiának. De sajnos ott tartunk egy évvel később, hogy továbbra sem vontak felelősségre senkit. Nincs magyarázat arra, ami történt. Nem áll ki senki, és nem mondja azt, tévedtem, mulasztottam. Nem kért senki bocsánatot. És nem ad senki lehetőséget a közösségnek arra, hogy megbocsásson. Idegenné váltak ezek a cselekedetek a közösségi vezetők és az elitek számára, talán számunkra is. Ahogyan a politikában sincsenek már ideológiák, úgy ebben az esetben sem látunk elveket, erkölcsöt, csakis kizárólag hatalomtechnikát. Hogyan kaparinthatom meg és tarthatom a kezemben a hatalmat a lehető legtöbb ideig? Hogyan rejthetem el a hibáimat? Hogyan használhatom ki egy teljes közösség bizalmát a magam javára?
Ha az elmúlt hetek nem mutatták meg egyértelműen, hogy minden politika, ami minket körülvesz, akkor semmit sem mutattak meg az égvilágon. Ezért nem mindegy, hogy kik ülnek a bársonyszékekben. Ezért nem mindegy, hogy kiket engedünk közel ahhoz, hogy bársonyszékbe kerülhessenek. Ezért nem mindegy, hogy vállalunk-e felelősséget a közösségünkért, vagy csendben félreállunk, és pusztán az elszenvedői maradunk a történéseknek.
Nem kéne azt érezd, hogy te diktálhatod még mindig a tempót.
Most látjuk igazán, hogy mennyire nem mindegy, amikor a héten az ország vezetői óvodás módjára kaptak hajba azon, hogy ki mekkora sikereket tud majd felmutatni a márciusi államelnök-választás előtt.
Elena Lasconi és az USR pontokba szedte, hogy minek kellene teljesülnie ahhoz, hogy valóban létrejöjjön a koalíció. Néhány kérés talán tényleg időszerű és jogos: váltsák le a választási hatóság fejét, váltsák le a titkosszolgálatok vezetőit, s végre ültessenek civil igazgatókat az élükre, reformálják meg az alkotmánybíróságot, hozzanak létre egy vizsgálóbizottságot, ami kideríti, hogy miért is kell márciusban megint szavazni mennünk. Az elmúlt hetek tükrében ezek a kérések valóban megfontolandóak lennének. Csak hát az USR nem tágít a teljes listától, amin még szerepelnek ilyenek, hogy azonnal fogadják el a 2025-ös költségvetést, amely nem tartalmazhat adóemeléseket, sürgősségi rendeletet akarnak elfogadtatni, ami az adóügyi intézkedéseket leszabályozná, Klaus Iohannis államfőt menesztené 21-én és népszavazást írnának ki arra, hogy büntetett előélettel rendelkezők ne kerülhessenek köztisztségekbe.
Sajnos ez a sok megszorítás, intézkedés főként a PSD-nek nem fekszik, úgyhogy Marcel Ciolacu csütörtökön bejelentette, többet nem áll szándékukban egyezkedni, kiszállnak ebből a „majdnem koalícióból”. Az indok, hogy az USR nem beszél szépen velük. Én tudom, hogy a politika a sok minden között diplomácia és protokoll is, de amikor 9 százalékos államháztartási hiányt hoztál össze, majd elköltöttél 50 millió eurót egy kampányra, hogy majd a versenyben a harmadik legyél, nem kéne azt érezd, hogy te diktálhatod még mindig a tempót.
Sajnos ez egy ismételt lenyomata annak, amit már néhányszor elmondtam az elmúlt hetekben: a politikusaink nem értették meg, hogy mi történt november 24-én, nem is akarják megérteni, csak annyit akarnak, hogy a hatalom közelében maradjanak, lehetőleg úgy, hogy a jelöltjük nyerje az államelnökválasztást.
Erre a versenyre jelentkezett be a héten Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere, aki függetlenként indulna, mert szerinte az országnak egy jó adminisztrációra van szüksége. Annyiban mindenképp előnyt élvez, hogy van igazi egyetemi diplomája, matematikus. De sajnos ő sem képes a lényegre tapintani, mint ahogyan ebben a neoliberális rendszerben senki sem. Minden esetre jól megkavarta a nagykoalíció terveit, ahol szóbelileg eldöntötték, hogy egy közös jelöltet állítanak, még a BBTE rektora, Daniel David neve is felmerült. A valóság pedig a háttérben az lehet, hogy a pártok a saját jelöltjeiket látnák szíves en ebben a versenyben, függetlenül a fasiszta veszélytől.
George Simion és az AUR teljesen betolódott közép-jobbra, ők azok, akik arról beszélnek, hogy vissza kell adni az emberek intézményekbe vetett hitét, és a PSD csütörtöki felállásával már jelezték is, hogy készek kormányalternatíva lenni, miniszterelnököt is jelölnének Petrișor Peiu személyében.
Kölcsönt veszünk fel, hogy legyen valami a hűtőben.
Mindeközben a World Vision Romania felmérése szerint a vidéki háztartások közel felében a családok egyik hónapról a másikra élnek, és sokszor még a legszükségesebb dolgokra sem jut pénz. Az elmúlt évben a vidéki gyermekes háztartások 38%-a kölcsönből vásárolt élelmiszert, és a gyermekek 29%-a nem használt higiéniai szereket, mert nem volt a családnak. Anyagi nehézségek miatt 10 családból 3 nem küldi a gyerekét óvodába, mert nem tudja felöltöztetni. Valahogy ezzel a kérdéssel nem foglalkozik senki ebben a megmentő koalícióban. Mindenki a sokat hangoztatott stabilitást tűzi ki célul, amikor emberek millióinak nem adatik meg a stabilitás több szempontból. Ez mégsem foglalkoztatja őket.
Nekünk, fogyasztóknak nem fog fájni, azt mondják.
Mindeközben biztossá vált, hogy a magyar állami tulajdonú MVM vásárolja meg az E.ON-t. Azok, akik innen veszik az energiát, állítólag semmit sem fognak érezni. Az eladásnak több oka is volt, és teljes mértékben illeszkedik abba a tendenciába, amely már pár éve uralja a román energiapiacot és azok külföldi befektetőit, vagyis, hogy ezek mind kivonulnak ebből az országból.
Az MVM köztudottan szoros kapcsolatban áll az orosz Gazprommal, nem hiába feltételezik sokan, hogy Orbán Viktor a politikai befolyásának a növelésére is használhatja ezt a közép- kelet európai terjeszkedést. Ami jelenleg egy elég nagy kérdés, hogy miért nem lépett a román állam az elővásárlási jogával, és miért engedte meg, hogy potenciálisan orosz függésbe kerüljön a román energiaellátás. Hiszen láthattuk mekkora jelentősége lehet egy ilyen lépésnek. Feltehetőleg erről tárgyal ma Orbán Viktor és Marcel Ciolacu.
És akkor említsük meg Alexandru Pișcant, aki épp öt év letöltendő börtönbüntetést kapott, mert kémkedett az oroszoknak. Románia és NATO katonai támaszpontjairól készített felvételeket, amelyeket az orosz nagykövetségnek adott át. Azért kapott csak 5 évet, mert bevallotta tettét.
Tehát miközben orosz gázzal kezdünk majd fűteni, a politikusaink azzal lesznek elfoglalva, hogy ki kerülhet hamarabb a Cotroceni palotába, az RMDSZ és Kelemen Hunor pedig a jelentéktelenség hevében továbbra is fegyelemre int majd mindenkit. Kizárólag a józan ész nevében.
Kár, hogy ebből a józan észből nem jut az udvarhelyi igazságszolgáltatásnak. Nem jut iskolaigazgatóknak, kivitelezőknek, magyar állami támogatóknak, és NER-barátoknak. A nem Kelemen Hunor féle józan észből viszont kell jutnia nekünk, hiszen ez az állapot tarthatatlan, változásra van szükség, amit a politikumunk képtelen meglépni. Ezért a civil társadalom változására van szükség. Hogy minket jobban érdekeljen, hogy ne hagyjuk, hogy a hatalmasok elhitessék velünk, hogy nekünk csak négy évente van szavunk. Aktív alakítóivá kell válnunk a saját életünknek és meg kell keresnünk azokat a lehetőségeket, ahol kézzelfogható módon tehetünk valamit a saját közösségünkért. Meg kell tanulnunk számon kérni és meg kell tanulnunk emberségesen elszámoltatni. A bentlakás tragédiájának felelőseit pedig meg kell nevezni, elő kell állítani és szankcionálni kell a mulasztásukkal arányos mértékben.
Kedves Tilos hallgatók,
március óta követjük együtt az erdélyi magyar közéletet. Az idei év talán túlságosan is mozgalmas volt, és mindannyian vágyakozunk egy nyugodtabb következő évre. Bár komoly kérdőjelek vannak bennem, hogy tényleg nyugodtabb, jobb lesz-e a 2025-ös év. Most megállunk kicsit. És bár körülöttünk káosz uralkodik, amely egyre aggasztóbb, mégiscsak ünnepek következnek. Így kívánok nektek áldott karácsonyi ünnepet, amiben lehetőségetek lesz az elcsendesedésre, és egy nagyon boldog új évet, amiben aktív formálói lesztek a közösségetek életének.
Köszönöm az uh.ro-nak, hogy felületet adott ebben az évben ezeknek a gondolatoknak, és nektek, hogy hallgattátok, olvastátok őket.
Ez volt a Tilos a Bé az idénre, én Kiss Anna, találkozunk januárban. Sziasztok!
