A tehervagonból a színpadra, háborúból partnerségbe – TEA Tóth Tündével

Tizenéves lány volt, amikor a biharpüspöki vámnál állomásozó, világháborús katonai tehervagonokba lopózott barátaival. Színházast játszottak, akkor még nem sejtve, hogy később ez lesz egyike az életét meghatározó élményeknek.

Tóth Tünde a nagyváradi Szigligeti Színház színművésze, rendező, sokoldalú művész – konferálja fel a 12. dráMA fesztivál második T.E.A. (Találkozó Egy Alkotóval) meghívott vendégét Albert Mária, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára.

Fotók: Szabó Apor

Noha a művésznő a tánc, ének, zene, színészet, rendezés terén is mozog, a színészi munka az, ami a kezdetektől lekötötte, és, ahogyan ő fogalmaz, emellé minden más az idő folyamán társult.

— Az első igazi színházi élményem jóval későbbi a biharpüspöki színházasdinál –  osztja meg a hallgatósággal Tóth Tünde. „A Nagyváradon látott Yvonne, a burgundi hercegnő elképesztő hatással volt rám, azon belül is Fábián Emőke színésznő alkotása. Évek múlva Kolozsváron is csak erről az előadásról tudtam beszélni, mint valamiről, ami adott egy löketet, hogy igen, ezt szeretném csinálni” ⎼  idézi fel a kezdeteket a színművész, aki fiatalon a rendezői szerepben is kipróbálta magát.

A színházi munka sosem háború

— Az első rendezésem úgy történt,hogy rettenetesen unatkoztam Temesváron, én meg kitaláltam, hogy mivel nincs jelenleg semmiféle gyerekelőadás, miért ne csinálnánk közösen egyet? – meséli Tünde, majd megvallja: „úgy kezdtem el rendezni huszonhárom évesen, hogy fejest ugrottam ebbe az egészbe, halvány gőzöm nem volt, mit csinálok. A kíváncsiságom, a folyamatos keresés, tenni és mondani akarás volt az, ami vezényelt engem.”

Számára a színházi munka nem háborút vagy egyéni megvalósítást jelent, éppen ellenkezőleg: egy közös munkafolyamatot, melyben színész és rendező alkotó partnerként működik egymással. Jóllehet, tapasztalt művészként egészen másként látja mindezeket, mint fiatalon:

– Azt gondolom, hogy kezdőként nagyon egoista voltam, vagy legalábbis nagyon azt hittem, hogy mindent tudok a világról, és nem tudtam jól kezelni a színésznő-rendező dualitást. Mostanra a párbeszéd híve lettem: rendezőként úgy gondolom, hogy alkotó partnerem a színész, és érdekel, hogy mit gondolnak akár a darabról, akár az instrukcióról, amit kapnak  vallja, majd így folytatja:

Azt azért hozzá kell tennie, mondja, hogy annyit rendezett eddig, mint amennyit egy kezdő rendező a főiskolán, ezek közül pedig a Senki madara és a Tigris című előadásokat emelné ki – utóbbit a dráMA fesztiválra is elhozták.

Mindenki eltévedt tigris és érzéketlen városlakó

– Évek óta szerelmes vagyok ebbe a darabba — mondja Tóth Tünde az általa rendezett Tigrisről, amit szerdán délután adtak elő a dráMÁn.

Az előadás maga, mint azt a rendező meséli, egy „szerencsétlen időpontban” született: „pandémia level ezer, semmi remény arra, hogy bármit játsszunk, teljes letargiában ültünk a büfében, és egyszer csak azt mondtam, hogy: jó, de nem csinálunk valamit?“ —  idézi fel az alkotómunka kezdetét.

Gianina Cărbunariu Tigris című művében egy olyan tigris jelenik meg, amely megszökik az állatkert rácsai mögül és órákig bolyong a városban, azt az érzést keltve a befogadóban, hogy mindenki egyszerre eltévedt tigris és érzéketlen városlakó. Tóth Tünde rendező előadásában egyetlen nő (Trabalka Cecília) és négy férfi (Balogh Attila, Dimény Levente, Szotyori József, Tőtős Ádám) játékán keresztül domborodik ki az idegenekhez való viszonyulás a társadalomban, ahogy a nők és férfiak problémája is megelevenedik.

⎼ Az a szokásunk, hogy mindig szétnézünk a városokban, ahol játsszuk a darabot, hogy hogyan tudjuk ahhoz a környezethez hozzáigazítani a Tigrisünket, ahol éppen vagyunk és azokat a problémákat erősítsük meg, amik aktuálisak mindenki számára, osztja meg a hallgatósággal a rendező. Számára az alkotói munka részét képezi az is, ha egy próbafolyamatból hazaérve elmerülhet az otthoni teendőkben, így a főzésben vagy gyomlálásban.

„Mindez olyanná válik, mint egy meditáció: csak azzal az egy dologgal foglalkozom, és közben valahol hátul a kisagyamban mennek a történések, majd egyszer csak lesz egy Heuréka élményem, hogy igen, ezt így kellene csinálnom”, meséli a művésznő, akit rendezőként az utóbbi időben Háy János A Gézagyerek című istendrámája foglalkoztat, melyben az anyaszerep különösen hangsúlyt kap.

– Most együtt játsszunk egy előadásban a lányommal, Tóth Zsófival, ami számomra egy nagyon jó élmény. Az elején le akartam beszélni a színészetről, mert azt gondolom, hogy nem könnyű most színésznek lenni. Sokkal nehezebb nekik, mint nekünk volt, és kevésbé van meg a csapatszellem, inkább versenyhelyzet lett – osztja meg a hallgatósággal, majd a kérdésre, hogy mit tehet ma a színház, ezt feleli:

Kérdez – ezt teheti. Muszáj lenne úgy kimenni embereknek előadásokról, hogy kérdések villogjanak a fejekben.