Emlékszem, mennyire rosszul esett, amikor a tavalyi női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjéről hazaérkezve rögtön egy választás kellős közepébe csöppentem, így nem lehetett prioritás ezzel foglalkozni. Most, egy félévvel később, amikor nézegetem az eseményen készített fotóimat, egyre erősebb az érzés: ennyi érzelmet, ennyi történetet nem lehet nem elmesélni.
Szokták mondani a zenész barátaim, hogy „megszépül, amikor énekel”. Én is szoktam valami hasonlót érezni, csak én valahogy úgy mondanám, hogy
megszépül, amikor játszik.
Először talán Görbicz Anitával, majd a norvég Stine Bredal Oftedallal esett meg, hogy ahogy figyeltem a játékát, elkezdett kíváncsivá tenni. Mennyire „tökös”, gondoltam, amikor meghúzott egy váratlant cselt. Aztán még egyet. Majd előre látta a pályán, hogy hova fog másodpercek múlva érkezni a társ a levegőben és adott egy no-look passzt (nem néz oda, ahová dobja a labdát) egy kínai figurára. Csak néztem ki a fejemből, hogy mennyire menő a csaj. Elképesztett, hogy mindig a tökéletes döntést hozza, mindig a legjobb helyzetben lévő társhoz juttatja a labdát, és ha nincs jó helyzetben lévő társ, majd teremt ő.
Emlékszem, 2017-ben derült ki, hogy Győrbe igazol az akkor már kétszeres világbajnok Stine. Egyébként is különösen szeretem a női kézilabdát az evolúciója miatt, amiatt, hogy a kevésbé lövőerővel rendelkező nők sokkal másképpen, sok esetben talán technikásabban játszanak, mint a férfiak, és Stine a legtechnikásabb a női kézilabdázók körében. Itt vagyunk most, több mint hét évvel az érkezése után, amikor is 7 győri szezon után elbúcsúzott, úgy hogy a lehető legmagasabbra repítette a csapatot.
18-ban, majd 19-ben értek fel a női klubkézilabda csúcsára, egymás után nyerték meg a Bajnokok Ligáját, akkor sokan azt gondoltuk, semmi nem töri meg egy darabig ennek a dinasztiának az uralmát… Csakhogy a sport nem ilyen, egy évvel később már csalódottan temettük markunkba az arcunkat, és újra csak áhítozunk a női klubkézilabda csúcsára. A tavalyi, 2024-es budapesti Final 4 előtt már tudtuk, hogy Stine, minden idők egyik legjobb kézilabdázója búcsúzik, és ez az utolsó esély. Mekkora történet lenne.
A sport pedig ezt hozza: jobbnál jobb történeteket.
Vegyük például a Nora Mörkét. Emlékszem, éppen 2017-ben, még a Győr játékosaként esett meg vele, hogy egy összetartás során feltörték a telefonját, fehéreműs és teljesen meztelen képek kerültek ki róla az éterbe és ez rettenetesen megviselte.
Emlékszem, olvastam egy interjút vele, azon gondolkodott, hogy nem vesz részt a decemberben induló világbajnokságon. Az eset előtt éppen a sérüléséből lábadozott, az is kérdés volt, hogy visszatér-e a pályára. Egy csomó mindent lehetett olvasni, ő pedig próbálta mindentől és mindenkitől izolálni magát, amennyire csak lehet, persze, egymást követték róla a cikke. Drukkoltam neki, hogy sikerüljön összeszednie magát, beintenie a világnak, aztán beszélni kezdett:
„Teljesen összetörtem, eltűnt az önbecsülésem. Azóta néha még a mérkőzések előtt is erre gondoltam, elképesztően frusztrált, félelemmel töltött el, enni és aludni sem voltam képes. Nehezen tudtam túllépni rajta, mindennap fáradt voltam. A történtek sajnos hatással voltak a pályán nyújtott teljesítményemre is. Azért kellett a nyilvánosság előtt megosztanom mindezt, hogy újra teljes mértékben a kézilabdára koncentrálhassak. Rájöttem, nem ronthatják el az álmom, hogy a világ legjobb játékosa legyek”.
Most itt van, már a dán Esbjerg színeiben, üvöltve a társait spannolva fut be a pályára és azt mondom, büszke lehet magára. Ez szép munka volt, Nora Mörk. Vagy ott van
Fodor Csenge és Bruna de Paula története,
akiknek ugyancsak magasan volt a tét, sok minden múlhatott egy esetleges BL-győzelmen. Például, hogy mennyire sikerül elfogadnia a városnak azt, hogy egy párt alkotnak. Nem mintha kellene, hogy ez változtasson a megítélésükön, de ilyen az ember: ítélkezik. Egyébként mindkét lánynak ezelőtt is megvolt a maga gondja.
Bruna de Paula egy brazil kisváros többgyerekes családjából indul, amelyik nem dúskált a pénzben, éppen ezért az édesanya a brazil játékos elmondása szerint egész nap dolgozott azért, hogy Bruna és négy testvére ne szenvedjenek hiányt semmiben. „A tartóoszlopom, a motivációm, az inspirációm” – ahogy fogalmaz az Európai Kézilabda Szövetség honlapján közzétett interjúban. „Ő az akiért ezt az egészet csinálom” – folytatja de Paula, aki az édesapját alig ismeri.
S Fodor Csenge? Gyönyörű sportoló, aki a Győr kezdő szélsője. Mit akarhat még? – kérdezhetnénk. Én erre azt mondom, hogy nagyon sok mindent, ha a kellő megbecsülés sok mindennek számít. Hogy Fodor Csenge a legjobb szélső-e a magyar nemzeti bajnokságban? Nehéz lenne erre válaszolni, de az nem vita tárgya, hogy az NB1 legjobb szélsői között kell emlegetni. Válhat-e a legjobbá? Természetesen, de nincsen könnyű dolga olyan „kortársakkal, mint Szöllősi-Schatzl Nadine vagy Márton Gréta. Azt nem tudjuk, hogy mekkora fájdalom lehet Csengének, az biztos, hogy emiatt a válogatottnál sosem számoltak vele igazán. Szóval neki is van, amiért megmutatnia.
Ahogy Kari Bratsettnek is. Azután, hogy édasanya lett, amióta ahogy egy interjúban fogalmaz, „egy másik dimenzióba került” teljesen más irányt vett az élete. Még mindig megvannak a saját céljai, álmai a kézilabdapályán az egyszeres BL-győztes Karinak, aki a „fiának és a gyermekének még nem nyert Bajnokok Ligáját”. Egészen ezidáig.
Most amellett, hogy ezt megtehette, bizonyítania kellett, hiszen ő a Győr új kapitánya azután, hogy a csapat búcsúzik Stine Oftedaltól és még milyen szépen búcsúzik.
Hogy mi volt a mérkőzésen? Az már történelem, de szerencséd van, mert itt írtuk le annak krónikáját. Azt, hogyan nyerte meg a 2024-Bajnokok Ligáját a Győr, hogyan lett Stine Oftedal a hétvége legjobb játékosa, lényegében, hogyan zárta örökre a szívébe magát a magyar kézilabdaszurkolóknak. Köszönünk mindent, Stine.
Ami biztos, hogy ezek a történetek most, a Kari Bratsetté, a Stine Oftedalé, a Bruna de Pauláé, a Fodor Csengéé most hepienddel végződtek.
És lehet, hogy sokaké: a Henny Reistadé, a Nora Mörké, a Hárfa Noémié most nem, de az is lehet, hogy igen, hogyha nem egyféleképpen értelmezzük a hepiendet. Sok történet éppen ezen a négyesdöntőn zárult le és nagyon sok csak most vette kezdetét.
Ez a szép a sportban. Jobban mondva is szép a sportban. A sok-sok történet, amelyekhez nem is kell Budapestig, sokszor elég a csarnokig kilátogatni, hiszen az is tele s tele van történetekkel.