A tanítás felfüggesztése a gyerekekre vonatkozik

Fotó: GÁL ELŐD

„A tanítás felfüggesztése a gyerekekre vonatkozik, megelőzési céllal” – nyilatkozta portálunknak Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő. Úgy fogalmazott „a felnőttek úgymond végzik a munkájukat”, és később a tanintézmények vezetőtanácsai döntenek, hogy milyen pótlási módot választanak. Mivel az intézkedés bejelentésekor felmerült a tanév szerkezetének módosítása is a húsvéti vakáció előrehozásával, erről is megkérdeztük a tanfelügyelőt, aki azt mondta, hogy erre vonatkozó utasítást egyelőre nem kaptak.

Raed Arafat javaslatára az iskolák és óvodák bezárásáról tanácskozott a Sürgősségi Helyzetek Országos Bizottsága a koronavírus miatt. Az intézkedés március 11-én lép életbe és március 22-ig tart. 

A fertőtlenítés mindig is kötelezettségük volt, most van rá lehetőség, és utasítást is kaptak rá, hogy megtegyék, magyarázta az iskolák kötelezettségeiről Demeter Levente. Ezt a Orbán Balázs Általános Iskola igazgatósága is megerősítette, elmondásuk szerint március 10-én délben videókonferencián keresztül értesítették őket a legfrissebb tudnivalókról. Számukra egyelőre az kérdés, hogyha ők a kényszerpihenő alatt is dolgoznak, és majd pótolniuk is kell, mi lesz a fizetésekkel.

A tanfelügyelő elmondta, a jelenlegi állás szerint 22-ig tart az intézkedés, 23-án, hétfőn folytatódik a tanítás. Mind a magán, mind az állami oktatási intézményekben tanulókra érvényes a döntés – mondta az intézkedés kihirdetésekor Monica Cristina Anisie tanügyminiszter. A bölcsődék nem számítanak tanintézménynek, azonban  kedden a városháza közölte, hogy közegészségügyi és biztonsági szempontból ezeket az intézményeket is be kell zárni.

„Holnaptól, március 11-től – más romániai városokhoz hasonlóan – bezár a székelyudvarhelyi Városi Bölcsőde is. A rendelkezés a városban működő tipegő csoportokra is vonatkozik. A bezárás időtartama ugyanazt a rendet követi, mint az óvodák, iskolák esetében” – írják. 

 Az Oktatási és Kutatási Minisztérium közleménye

szerint az iskolán kívüli tevékenységek is elmaradnak, a próbaérettségit és kisérettségit, valamint a különféle gyakorlati teszteket és versenyeket a későbbiekben közölt időpontig elhalasztják.

Az előkészítő osztályra történő regisztráció továbbra is online lesz, az iratkozást egy héttel meghosszabbítják, az iskolák megnyitása utánra. Ugyanakkor az előkészítő osztályba jelentkezők iskolaérettségi felmérését is elhalasztják.

A minisztérium ösztönzi az online tanfolyamok kidolgozását. Bár ezek nem helyettesítik a hagyományos tanítást, a diákok és a tanárok közötti kommunikáció fenntartásában játszanak szerepet.

A tanügyminiszter arra is felhívja a figyelmet, hogy amíg az oktatás szünetel, a diákok kerüljék a zsúfolt helyiségeket.