Szerelemféltésből született a Plébános

A történet egy féltékeny nemesúrral és egy plébánossal kezdődött. Az ebből a legendából született bort pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium pincéjében a Logos pincészet készíti és forgalmazza. Ez a híres Plébános bor.

A Plébános bor legendája Kemény István báró nevéhez kötődik, hisz az ő Csombord-Alsógáldi uradalmán jött létre, éspedig egy csintalanság következményeként.

Nagyenyed Bethlen Gábor kora óta nagyrészt református vallású. A báró felesége, katolikus lévén, bejárt a városba szentmisére. Viszont a báró nagyon féltékeny volt és elhatározta, hogy inkább a plébános járjon ki misézni a bárónéhoz, ott a báró jobban szem előtt tarthatja feleségét. Így is lett. A báró azért mégsem nézte a plébánost jó szemmel.

Így meghívta egy vasárnap délután a pincéjébe egy pohár borra. Azelőtt a báró barátaival, tanácsadóival kóstolgatták a báró borait, és amit nem ittak meg a pohárból, azt egy külön kikészített edénybe öntötték. A huncut báró ebből az edényből töltött a mit sem sejtő plébánosnak. Ez megkóstolván elkezdte dicsérni a bort és olyan dicshimnuszba kezdett, hogy végül a báró és a vendégsereg is megkóstolták a bort, ami mindenki tetszését elnyerte. Így született a Plébános bor, viszont a recepjét a legenda szerint akkor sem ismerték, hisz azt tudták, hogy milyen borokat öntöttek össze, de azt nem, hogy milyen arányban. Így a Plébános bor receptje ma is egy rejtély.

Tüzes helyett boros hordók

De lássuk csak, kik is készítik a Plébánost napjainkban. Az András Emil által indított Logos pincészet levédette a Plébános nevet, ezért is ez a presztízsboruk, amit még a román királyi család pelesi pincéjében is megtalálhatunk.

A pincészet története 1991-ben kezdődött, amikor nem sokkal a rendszerváltás után a Bethlen Gábor kollégium pincéjében található fahordókat kezdték szétszedni, hogy tűzifaként hasznosítsák újra. Erre figyelt fel András Emil, de mire kezébe került a pince, már egy jó pár hordó szét is volt szedve. Bérbe vették a történelmi, és még most is nemespenésszel csipkézett pincét.

Az elején csak felvásárolt szőlőből készítették a bort, amit a pincében dolgoztak fel. Tizenvalahány évvel később már sikerült saját szőlőst vásárolniuk, 2004-ben pedig elkezdték újra beültetni az elvénült szőlőtöveket. 2012-ben 24 hektárral rendelkeztek, amiből 18 hektárt már abban az évben újra is telepítettek. Ma 28 hektár szőlősük van.

Királyleányka, olaszrizling, szürkebarát, amit termesztenek, de most már fehér leányka is van, rajnai rizling, és olyan egzotikumok is, mint a cabernet frank. Ők is készülnek a klímaváltozásra.

Nem csak fa, üvegszál is

Hagyományos hordóban érlelt borokat készítettek az elején, de 1991 óta évről évre modernizálódtak. Lassan elkezdtek a fahordók mellett üvegszálas tartályokat is használni, nagyrészt mégis megtartották a régi megmentett fahordókat, azóta természetesen felújíttatták.

2018-ig csak oxidatív boraik voltak, utána kezdték kibővíteni portfóliójukat reduktív borokkal is. A hordókban való borkészítés viszont nemcsak nehezebb (nehezebb tisztítani, nehezebb az erjedést kontrolálni stb.), hanem nem is táplálja annyira a mainstream ízlést.

A szerzőről

Ozsváth Kinga sommelier Németországban végezte a borpincér iskolát ahol az IHK Akadémián szerzett oklevelet és rendelkezik a WSET harmadik fokozatával is. A külföldön élő sommelier egy évet tartózkodik itthon 2020 májusától, ezalatt a Villa Vinea pincészetben dolgozik, és céljául tűzte ki az erdélyi pincészetek feltérképezését, leírását. A vele készült interjút és az előző írásait itt olvashatod:

» KINGA, ISZOL TE RENDESEN?
» TOSZKÁNA A KÜKÜLLŐ MENTÉN
» LILIAC: A BOR, AMITŐL FORR A VÉRED
» JÓ BOR CSAK AZ ÉDES?
» HA MÁR A KEZDETEKTŐL ÖSSZEÉR A SZŐLŐ

Manapság az emberek a teljes mértékben reduktív borokat szeretik, mert azok nagyon gyümölcsösek, könnyedék, tiszták, nem kell őket megmagyarázni, jobban kelletik magukat. Az üvegszálas tartályokban érlelt borok viszont valahol az oxidatív és reduktív között vannak.

Egy fokkal szebben érnek meg bennük a borok, mondja András Milán, aki ugyanazt az évjáratot üvegszálasban és inox tankban is érlelte. Milán az utód, Emilnek a fia. Gyöngyösön végezte a borászmérnöki egyetemet. Így most ő a „jóboreladjaönmagát” elvet, amit édesapja propagál, professzionálissá teszi, hisz most már pénzt is fektetnek be egy weboldal készítésébe, marketingbe, logóba és borszaküzletekben is árusítják boraikat.

A 100-150 ezer liter évi termelés szép választékot nyújt. Közte a híres Plébánost is, ami neuburgerből, olaszrizlingből és muskotályból készül.

Ezt a receptet követve készítik Milánék a Plébánost, bár az arány időnként apró változásokon megy át. A lényeg, hogy a bor minél finomabb és kiegyensúlyozottabb legyen. Kóstolása során, tényleg kítűnik a zamastossága. Illata a muskotály virágos aromáit terjeszti, ízében pedig ott van a neuburger testessége, érett naranccsal, almával, párosulva. Az alkohol kellemes, savassága frissítő, utóíze pedig hozza a szinte kissé sós savasságot.

Ki van a Plébános mellett?

A Plébános mellett egy 2019-es Cserszegi Fűszerest is megkóstoltunk. Ez a szőlőfajta a tramini és az Irsai Olivér kereszteződéséből származik, koránérő fajta, zamatos, friss, teste viszont szolid. Illatában ott van a muskotályra emlékeztető virágos nüansz, íze is aromás, barackra és mezei virágokra emlékeztet. Savassága mérsékelt, extraktban gazdag, lecsengése kellemes, közepes hosszúságú.

A Logos pincészet patinás pince, részben patinás borokkal, hisz még kapható egy pár üveg bor az 1990-es évekből is. Hogy ezek megtartották-e személyiségüket, azt eldöntheti mindenki önmagának. De fiatal borásza mindenképp friss fuvallatot hozott a történelmi pincébe.

Székhely: Nagyenyed
Borvidék: Erdély-Hegyalja, Nagyenyed, Csombord
Alapítva: 1991
Hektár: 28
Szőlőfajták: fehér leányka, olasz rizling, sauvignon blanc, neuburger, rajnai rizling, fűszeres tramini, muskotály, cserszegi fűszeres, szürkebarát, furmint, király leányka, cabernet frank
Talaj: agyag, homokkő, löszszerű vályog
Borász: András Milán
Magasság: 250-550 m
Telefonszám: 0258 863 668