Makó György és Simény Ilona, azaz Gyuri és Iluska 120 évesek azonba’, mégis jó erőben vannak s nem csak ők, hanem még a komáik és komaasszonyaik, barátnéik s ecséik is fiatalosan mozognak, akik a három falu, Székelydobó, Béta és Vágás valamelyikében tengődnek immár több mint 100, de az is lehet, hogy 1000 esztendeje.

Mémek, hashtagek, lájkok – az új világ vívmányai teljesen természetesek a vénen is fiatal székely párnak, amely március óta mindent megélt, amivel a háborúkkal, fogsággal, egyesüléssel, amerikai álommal, kicsi magyar, majd nagy román világgal tarkított élet sújtotta őket, s mindezt

végig posztolta is a Facebookon.

A Három Hegy Ifjúsági Egyesület performansza márciusban kezdődött, amikor Gál Barna, az egyesület vezetője kitalálta, hogy az elmúlt száz évet fel kellene eleveníteni valahogyan, és megmutatni a fiataloknak azokat a világ-, hely- és egyéni történéseket, amelyeket átéltek őseink az elmúlt száz évben.

Mitől lettünk olyanok, amilyenek vagyunk?

Milyen értékeink voltak és vannak? Milyen életet éltünk és élünk? Milyen érzés lehetett bajuszt hordani és milyen leányt szöktetni? Valahogy ezekre a kérdésekre kellene 100 év elteltével nem túl szájbarágós válaszokat keresni.

A fiatalokat pedig hogy lehetne jobban elérni, mint a közösségi oldalakon? Az egyesület fiataljai ezért létrehozták A kitartás története nevű Facebook-oldalt, és nekifogtak az ötletelésnek, a válaszok keresésének és tálalásának.

Gál Barna szerint nem reklámozták különösebben az oldalt. A két fiktív szereplő, Makó György és Simény Ilona bejegyzései által, organikusan érték el az 500 követőt néhány hónap alatt. Ilus és Gyuri fényképeit ma élő szereplőkkel fotózták újra Miklós Csongor fotós segítségével. Ehhez régi, a környéken talált korabeli képeket használták fel, nagyon sokat épp a szervező családi archívumából.

Ezekből a képekből teszünk közzé most egy válogatást. A képek alatt olvasható szövegeket Gál Barna írta.

Igen legénködik Pétör! Ha egy kicsit kipillan a nap, már lájbit veti le magáról. Az egészségre vigyázni kell, hamar megkapja a hideg az embör derekát. A földnek már nincs olyan nagy melege, hogy lehessön üldögélni kedvünkre. Könnyűszerűleg nem lehet lönni már!

De szöröncsére a jó meleg fuszulykaleves felmelegíti a megfázott csontokot. Kipakoltam néki a kantáros fazékból, hersegtette béfelé vele a vöröshagymát. A kőttes palacsintát meglepetésnek szántam a végire. Én ezt főzöm péntökön, ha tehetöm.

Nem voltam életömben durva embör. Egyesök olyan lópokrócok tudnak lönni egymással. Én még a marhával es szépön beszélgetök. Lehet, ha bolondnak mondanak, de én szoktam énekölni a Szőke filibe. Nem borozgatás után, hanem amúgy. Egyszer meglássátok, hogy valamilyen okos fel fogja fedezni, hogy a tehenök több tejet adnak, ha muzsikát hallgatnak.

A szalmát félreraktuk, mert a fészbúk érdökösebb volt. Esszeülünk, s kalákában megnezzük, hogy mi a hír a szeretött falucskánkban. Örökkétig történik valami, mindég van valaki, aki bánatját csak itt tudja elmondani. De bőcsködözős megosztások is vannak bővön. Mért nem varrtak fel irigyködős gombot is?

El se hiszitök, hogy mi történt vélem! Miután megsebösültünk Pétör komámmal, békerültünk a mariburgi kórházba. A mellettünk lévő ágyban egy szegedi fotográfus feküdt. Összebarátkoztunk véle, csinált egy képöt rólunk. Annyi üdő után, ma kaptam kezemhöz eztöt a fölvételt, elküldte neköm. Transilvania volt reaírva a borítékra. Eljött!

Sokat töprengök azon, hogy mi vár reánk a másvilágon. Képzeletömben bélépök a Mennyország kapuján, dicsertesséköt köszönök Szönt Pétörnek, aki bólogatva nyugtázza a jövetelömöt. Reakérdök az egyik alacsonyon repülő angyalkától, hogy nem látta-é Pétör barátomot valahol? Béirányít a kék házikóba. Ahogy lépködök fölfelé a lépcsőn, leánykacagást hallok az első szobából. Bélépök a küszöbön, Pétört leánkoszorú dadusgassa az ágyon, cirógassák a bajuszát, simogassák a fejit. Nem viszöd-é igen jól, komám?

Aztot álmodtam a éjjön, hogy katonák voltunk. Nem volt bennem semmi félelöm, bátor és magabiztos es voltam egyszerre. Valahol a patakban lehettünk, füstölgött valami a hátunk megett. Én, berman puskával kukucskáltam a láthatatlan ellenségöt, meg-megeresztöttem egy papírlövedéköt találomra. A hátamot a komáim biztosították, a hargasmagú szilvafánál rejtőztek, szömmel verték az ellenségöt. Amikor a kicsi bubánk fölsírt, akkor ebredtem meg.

Kacagja az embör ezt a komédiás álmot, de a gyomrom esszeszorult tőle azért. Nem kévánom vissza a háborút. Füstben lönni, nem akarni menekülni, az hideg üdőjárást jósol. A tűz leszakadt, töttem rea, lögyünk melegbe!

Annuskáék marhája kerek hete nem ad annyi tejet, amennyit szokott régebben. A edény alig lött félig, holott máskor térni kellött egyet a teli sétárral. Aztot gyanították, hogy valami boszorkány elvötte a tejit az állatnak. A fiatalasszon addig verte a mosogatórongyot a pajta küszöbihöz, míg össze nem törött. Ahogy ez megtörtént, abban a szönt pillanatban lépött bé Bözsi a kapun. Az öregök aztot mondották volna, hogy boszorkány szegén. De mü tudjuk, hogy csak jókedve vala, azért táncolt a vesszősöprűvel.

Hét esztendeje mondottunk gúdbájt Amerikának! Sikerös üdőszak volt kicsi családunknak, házat építöttünk közös keresetünkből. Az embörben megvan a késztetés, hogy visszamenjen oda, hogy ne kelljen egyik napról a másikra éljön. Úgy határoztunk, hogy itthon vessük meg a lábunkot, az eszünk s két kezünk által teremtünk életöt. Én már nem akarok többet kosornyázni a nagyvilágban. Hánykolódtunk vagy két hetet a hatalmas óceánjárón, míg Fiuméból az új világba értünk, az elég volt!

Elindult a zuvat esment a faluba’. Ángyomék azt beszélik, hogy Mariska összebolondult Jóskával ecsönpecss-szödés közben. Lekuporodtak a bokor aljába, egymás haját bügyürgették a mezőn. Pétör Lajinak kimencsörödött a szöme, mikor meglátta őköt. Elódarolt onnét, estére tudott mindenki a dologról. De ángyomot sem kell üsztükölni az ilyesmire, állandó jelleggel cirmol valakit a szomszédságában. Egyszer, ha az megbűzöl valamit, valakiben benne lakik mindég.

Erőst fölkapott lött az idei búcsúban a meghosszabítható varázsbot. Fájin képököt lehet készíteni, olyan mintha nem es ehöznénk, epeködnénk. Úgy vigyorgok véle, mintha mü nyertük volna a világháborút. Az embör, vagy asszony béhúzódik a kománéjával valamelyik sarokba, s lehet gyártani a boldogságot sorozatban. Valamelyikször az uram es megkommentölte az ereszös képünköt. Reményködök abban, hogy a profilképömöt nem ő fogja módosítani, ha hazajön. Még az es lehet, hogy ledörgöl a fészbúkról…

Én nem nézök egyös-egyáltalán más fehérnépre, leánra rea. Az eskümöt es úgy töttem le, hogy Véle megelégszök, más nem kell neköm. Csak azért fordultam meg aznap délután, mert nem vótam biztos abban, hogy eztöt a leánt szöktette-é meg Pétör barátom annak idejin. Mire a létrát odatöttem gondolatban az ablakhoz, az asszonykám visszatérítött a valóságba…

Rendözzétök el a marhákot, vegyétök elé a szép gúnyát, gyertök a kultúrházba!

Ha béállnak a hidegök, akkor bészorulunk egy kicsit a házba. Ilyenkor esszeülünk a leányokkal, kössük a kalapot. Kalapkötés címén kitárgyaljuk a falu gondját-baját, elviccölődjük az estéköt.

Ha nem is holnap, de jövő hétön én állítok egyet a kakason. Örökkétig úgy éröztem, hogy meglop az állat egy órával. Még egy óra reaadásba, s minden rendben lenne! Há’ mingyá ott vagyunk, hogy sötétben kel föl a nap! Ha nem ügyeközik az embör, akkor bésötétödik mire megöbred. Szedjék össze magikot, s nezzenek utána a dolognak kendtek is!

Megneztem volna Pétör komámot szöktetés közben, ha a leány apja ellenközött volna. Ugyé, komámék es tehetősök voltak, az öregök akarták volna a fiatalok házasságát. Csak avval nem számoltak, hogy Pétörnek nem ez volt az első ilyen próbálkozása, a leánkák bolondja volt annak üdejin.