A szabadban is kötelező lesz a maszk az egyik romániai megyében

Az Argeș megyei sürgősségi bizottság kedden, elsőként Románia megyéi közül, az országos intézkedéséknél szigorúbb óvintézkedések bevezetését határozta el, jelentette be Emanuel Soare megyei prefektus.

Jelenleg 2.911 koronavírus-beteget tartanak számon Argeș megyében, az utóbbi órában 97 új esetet regisztráltak.

Ezek közé tartozik az is, hogy elrendelték a maszkok viselését a kültereken is, minden 5 évnél idősebb személynek kötelezően viselnie kell a maszkot, ha kettőnél többen vannak ugyanazon a helyen. Emellett az események, rendevények hétköznapokon legkésőbb 22, hétvégén 23 óráig tarthatnak, és az összes nyilvános eseményt, beleértve a rendszeres és időszakos vásárokat, törölték. Tilos a strandokon való fürdőzés is.

A megyében több település is megfigyelés alatt áll: Piteşti, Mioveni, Ştefăneşti és Costeşti városok, Bălileşti, Bascov, Brăduleţ, Buzoeşti, Davideşti, Miceşti, Stâlpeni és Vultureşti községek kerülhetnek karantén alá, ha tovább nő a fertőzöttek aránya.

A prefektus hozzátette: a szigorítások a megye összes településére érvényesek, és kötelező lesz mindenkinek betartania augusztus 9-éig, de ha a helyzet megkívánja, a hosszabbítás lehetőségét fenntartják.

Azok az intézmények, amelyek nem tartják a határozatot tiszteletben, pénzbírságra és 15 napos kényszerszünetre számíthatnak.

Agerpres

Â