A romániai gyerekek több mint fele, 55,1 százaléka el akarja hagyni az országot, egyharmaduk pedig külföldön szeretné folytatni tanulmányait – Ãrja a Mentsük meg a gyerekeket elnevezésű szervezet adataira hivatkozva a GenÈ™tiri.Â
A fÅ‘ okok, amiért elhagyni készülnek az országot az oktatási lehetÅ‘ségek hiánya és az ország életkörülményeivel való elégedetlenség.Â
Az adatokból az is kiderül, hogy minden ötödik gyermek nem fejezi be idÅ‘ben az iskolát, illetve az életkor elÅ‘rehaladtával nÅ‘ azoknak a gyerekeknek is az aránya, akik abbahagyják, a 14 évesek 13,25, a 15 évesek 17,26, a 16 éveseknek pedig 19,01 százaléka marad ki az iskolából, részletezik a Mentsük meg a gyerekeket Facebook-oldalán.Â
Ugyanez a kutatás szerint Romániában évente több mint 7.000 gyermek születik kiskorú anyától, és közülük mintegy 1.200 már a második vagy harmadik szülésnél tart.
UgyanebbÅ‘l a jelentésbÅ‘l kiderül, hogy 2020-ban a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélésekrÅ‘l szóló bejelentések kevesebb mint 20%-ában indÃtanak büntetÅ‘eljárást az elkövetÅ‘k ellen.
A gyermekek közel fele állÃtja, hogy szülei testi fenyÃtéshez folyamodnak, több mint félmillió gyermeknek egyik vagy mindkét szülÅ‘je külföldön dolgozik.
A megkérdezettek közel fele állÃtja, hogy zaklatták már, és minden tizedik gyermek azt mondja, hogy gyakran vagy nagyon gyakran zaklatják.