A román sajtó is nyomon követi a székelyudvarhelyi tragédiát

Fotó: HODGYAI-LŐRINCZ ESZTER

A romániai és magyarországi sajtó is figyelemmel követi a Székelyudvarhelyen történt hétfői, december 18-ai tragikus balesetet, amelynek során beomlott a Tamási Áron Gimnázium bentlakása, és egy fiatal fiú életét vesztette.

Ligia Deca oktatási miniszter egy sajtótájékoztatón reagált az udvarhelyi eseményekre, és elmondta, hogy kapcsolatban állnak a megyei tanfelügyelőséggel és Katasztrófavédelmi Felügyelőséggel. Arra kérte a jelenlévőket, hogy ne spekuláljanak az áldozatok számát illetően. Bejelentkezése óta vált nyilvánossá, hogy a negyedik romok alatt rekedt diák életét vesztette. A miniszter megígérte, hogy az Oktatási Minisztérium mindent megtesz intézményes szinten, hogy az áldozatok és hozzátartozóik minden segítséget megkapjanak a következő periódusban. 

Hozzátette, hogy a minisztérium honlapján megtalálható az omlásveszéllyel jelzett, oktatási célt szolgáló épületek és tanintézmények listája, annak érdekében, hogy a szülők és az érdekelt felek naprakészen legyenek. A bejelentkezésben Ligia Deca elmondja, hogy egyelőre nem ismeri az udvarhelyi épület állapotfelmérését, sem a tulajdonosok-illetékesek kilétét (az épület a római katolikus egyház tulajdonában van, az önkormányzat béreli tőle a bentlakás részére – szerk. megj).

A miniszter azt is hozzátette, hogy a helyi hatóságok pályázhatnak a Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett támogatási programra, amelyek az edukációs céllal használt, 1-es és 2-es szeizmikus kockázatú épületek finanszírozását és az azonnali helyreállítási munkálatokat fedi le. A miniszter elmondása szerint a minisztériumnak jövő évre van már büdzséje a közintézmények épületeinek, így az oktatási célt szolgáló épületek megerősítésére.

Szakvizsgálat nélkül is földrengésveszélyes volt

Az ügyben Adrian Veștea fejlesztési miniszter is megszólalt, arról beszélt, hogy meg kell találniuk az összeomlott épületrész felújításának módját. Arra az újságírói kérdésre, hogy hogyan történhet meg 2023-ban, hogy összeomlik egy iskolai bentlakás, a miniszter elmondta, hogy egyes épületek a helyi hatóságok hatásköre alá tartoznak.

A Digi24 és az EduPedu információi szerint a bentlakás épülete szerepelt a földrengésveszélyes épületek listáján, de mivel nem vetették alá technikai szakvizsgálatnak, nem volt besorolva egyetlen omlásveszélyes kategóriába sem, ezért nem volt számon tartva a Polgármesteri Hivatalnál sem. A G4media cikkéből az is kiderül, hogy a tanintézménynek két olyan felújított épületrésze van, amelyet a 3-as kategóriájú, omlásveszély-esélyes épületek sorában tartanak számon.

Klaus Iohannis államfő, aki részvétét fejezte ki a gyászoló családdal, kifejtette, hogy azoknak a helyiségeknek és tereknek, ahol a gyermekek az idejük többségét töltik, védelmet kell nyújtaniuk számukra, ugyanakkor meg kell felelniük az aktuális biztonsági szabványoknak”, majd közölte: a baleset okainak sürgős feltárását, valamint a vétkesek megbüntetését követeli.

Kómában fekszik a harmadik áldozat

Az Antena3 is követi a tragédia fejleményeit, ők közölték azt a videót, amelyben Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetője elmondja, hogy a harmadik áldozat, a gerinctörést szenvedő, kómában lévő lányt még nem tudják Marosvásárhelyre szállítani. Azóta a lány már átkerült a Maros Megyei Kórházba, állapota válságos.