Fotók: GÁL ELŐD
Szívszerelme Sólyom Andrea szociológusnak a romakutatás, de sokszor érzi tehetetlennek magát az ügyben.
Sólyom Andrea szociológus az utóbbi években kutatótársával, Kiss Tamással együtt bejárta Hargita megye számos szegletét, hogy felkutassa az itt élő romák helyzetét.
Sólyom Andreával arról beszélgettünk, hogy mi derül ki a számokból, a romákkal való találkozásokból, és hogy mit kellene cselekednünk egy élhetőbb közös jövőért.
Amikor még egymás házait gyújtották fel
Tizenöt évvel ezelőtt, Alcsíkon kezdődött a romákkal való kapcsolata, ahol közösségfejlesztő projektben vettek részt András Lóránddal és egy másik volt tanítványával. Az alcsíki községek akkoriban a roma-magyar konfliktusoktól égtek – szó szerint: házakat, csűrt gyújtottak fel, késelés történt –, és a Közösségi Alapítvány által lebonyolított projekt ezt a feszült helyzetet volt hivatott enyhíteni.
Csíkszentsimonban, Csíkszentkirályon zajlott a közösségfejlesztés, amelynek keretében három településen végeztek kutatást, és főleg kulturális tevékenységekkel próbálták közelebb hozni egymáshoz a roma és magyar közösségeket: gyöngyfűzés, tánc, gyermekfoglalkozások voltak a repertoáron. Az a Bodor Emese volt a helyi illetékesük, aki az arénában volt később a helyi koordinátor.
Az első szakaszban gazdasági tevékenységekkel is próbálkoztak, „de eléggé zátonyra futottunk”, nehezen találtak helyszínt is. Kosárfonással próbálkoztak, de nem tetszett a németországi megrendelőnek elsőre a minőség, és nem jött össze az együttműködés, „mert nem volt senki elég kitartó”. Az ilyen programoknak sok összetevőjük van, sok türelem kell hozzá és sok idő, fogalmaz Sólyom Andrea.
Sepsiszentgyörgy: Őrkő, Szépmező
– Következett egy sepsiszentgyörgyi kutatás a Sepsi GAL megrendelésére, a Csíki negyedben 2016-17-ben, aztán 2020-21-ben kezdtük el a Hargita megyei romastratégiát. Közben megtörtént a tűzeset, és hirtelen önkéntes alapon felmértük az ottani háztartásokat – sorolja a kutató a romákkal való szakmai és emberi kapcsolódásának lépéseit.
„A Hargita megyei önkormányzat felkérésére készült mélyszegénység-stratégián dolgoztunk 2023-ig, és ezzel párhuzamosan megint jött egy felkérés a Sepsi GAL stratégiáját megalapozó kutatásra. Ekkor már az Őrkőn és Szépmezőn is végeztünk különböző módszerekkel kutatásokat, és szintén Szentgyörgyön, a megépülő szociális lakások kiosztási kritériumait megalapozó kutatást is végeztünk”.
– Így szívszerelmemmé vált a téma, úgy gondoltam, hogy nem is akarok mással foglalkozni, de most megtorpantam, mert azt érzem, hogy nagyon sok esetben falrahányt borsó, és marad az íróasztalfiókban. Mert azok az illetékes intézmények, amelyek felelnének az életbeléptetéséért, nem hajlandóak vagy nem tudnak különösebben tenni: a polgármesteri hivatalok, a megyei önkormányzat, az oktatási intézmények, az egészségügyi hatóság, a tanfelügyelőség stb.
Miért nem lépnek? Politikai érdekből, érdektelenségből vagy erőforrások hiányában?
Részben politikai okokból, fontosabbak a többségi szavazóik, azok tetszésének elnyerése, plusz ez egy olyan terület, ahol a gyümölcsök nem érnek be négy év alatt, nem lehet felavatni.
Az oktatási intézményekben is nagy az ellenállás, meg kell küzdeni a szülőkkel, a többségi gyerekekkel, pedagógusokkal.
Volt egy nagyon jó kezdeményezés Udvarhelyen Pálfi Kinga alpolgármestersége idején, ami egy jó példa lehetne az egész megyére vagy akár az egész országra vonatkozóan. Ez egy helyi kvótarendszer bevezetése lett volna, hogy a város összes iskolájának összes osztályába 1-3 roma gyereket írassanak be, ezzel felszámolva a városokban domináns szegregált oktatást Udvarhelyen 65%, Gyergyószentmiklóson 69%, Csíkszeredában 78% a szegregált oktatási helyszínen tanuló roma diákok aránya, miközben a megyei átlag 42%. Nagyon minimális arányban lennének romák, ami a többségiekével azonos oktatásminőséget jelentene számukra (a cigányiskolák modern taneszközökkel és szakképzett pedagógusokkal való ellátottsága messze elmarad az átlagtól), és a többségi társadalom részéről az elfogadást elősegítené, de végül nem jött létre a megállapodás a polgármesteri hivatal és az iskolák között.
Miért?
Ennek okai is többrétűek. A pedagógusok sincsenek felkészülve a speciális nevelési igényű gyerekek oktatására, kevés a nevelési tanácsadó, a korai formális oktatási (napközi, bölcsőde) és fejlesztési szolgáltatásokhoz való hozzáférés is bővítésre szorul, sok a fal a többségi társadalom részéről.
Egy kisvárosnyi roma él Hargita megyében
Hogy zajlott a Hargita megyei kutatás?
2023-ban a megye 67 önkormányzatától lekértük a telepekről rendelkezésükre álló adatokat, ezen kívül 2021 folyamán egyéni és csoportos interjúkat készítettünk. 27 csoportos interjút készítettünk mind az 5 térségben (Udvarhely, Keresztúr, Csík, Gyergyó, Maroshévíz), mindenféle illetékes intézmények képviselőivel, közéleti és egyházi szereplőkkel, civilekkel, roma közösségi vezetőkkel, egyéni interjúkat készítettünk 13 olyan településen, amelyek erős roma jelenléttel jellemezhetők, legalább 5 interjút mindenhol.
És mit tudtatok meg a Hargita és Kovászna megyei romákról?
Sokkal többen vannak, mint ahányan a népszámlálási statisztikákban megjelennek, ami részben a népszámlálási módszertan hibája, mert csak egy etnikai identitás kategóriát lehet bejelölni, miközben ezeknek az embereknek többes kötődésük van, mert döntő többségük magyar anyanyelvű és magyar identitással is rendelkeznek. Másrészt az eliteknek sem érdeke, hogy a népszámlálásnál kevesebb magyar legyen és több roma, úgyhogy ez is összetett.
Négy és félszer többen vannak, mint ahogyan azt a hivatalos adatok mutatják. Nem szűk ötezer, hanem huszonkét és fél ezer roma él Hargita megyében (ez megfelel Segesvár teljes lakosságának – szerk. megj.), 80%-uk falun, 68 százalékuk telepen (Csíkban 74%-uk, Gyergyóban 72%-uk, Udvarhelyszéken 66%-uk él telepen). A telepen élés nem jelent automatikusan szegénységet, de azért jelentős átfedés van.
Nagy részük a megye délnyugati és délkeleti részén él: Felcsíkon és Gyergyóban kevesebben, Udvarhelyszéken, főleg Keresztúr környékén többen – tizennégy és fél ezer roma Udvarhelyszéken él. Érdekes összefüggés az is, hogy a csíki és gyergyói romákat nagyobb mértékben jellemzi szegénység, Székelyudvarhely és Székelykeresztúr környékén inkább az a kivétel.
Nagyon sokan élnek, – különösen a városokban –, teljesen elszigetelt, úgynevezett no go zónákban, ami azt jelenti, hogy a nem romák nem járnak keresztül a romák lakta területeken.
A Hargita megyei városok közül Székelyudvarhelyen él a legtöbb roma, mintegy ezer ember, négy főbb területen: a Budvár negyedben, Termés utcában, az Éltetőkút utcában, és a Holló utcában tömörülnek.
Felcsíkon és Gyergyószéken kevesebben vannak, a városokban 700-700 körüli a számuk, viszont elszigetelten és mélyszegénységben élnek. Csíkszeredában a Somlyó utca 33-at jól ismerjük már, de a Tavasz utcában is vannak telepek, Gyergyószentmiklóson pedig a Téglagyár és a Kárpátok utcában élnek sokan. Az alcsíki konfliktusok nyomán elköltözött romák legnagyobb befogadó térsége Maroshévíz.
Vidéki mélyszegénységben élőkre példa Betfalván a Vízentúl, az etédi Vágás, a galambfalvi Puszta.
Egyes máréfalvi telepek nem különülnek el a többségiektől térben, és nem is élnek mélyszegénységben a romák. De ez nem jelenti azt, hogy automatikusan leomlanak a többségieket és kisebbségieket egymástól elválasztó falak.
Az elmúlt tíz évben a máréfalvi és a zetelaki romák a külföldi munkának köszönhetően gyakorlatilag a saját hajuktól fogva kihúzták magukat a szegénységből, és nagyon hasonló körülmények között élnek, mint a magyarok: az olyan infrastrukturális fejlesztések, mint a vízbevezetés, konyha, fürdőszoba építése megtörténtek, ez nem jelenti azt, hogy ők automatikusan részt vehetnek a többség életében, és részt vehetnek egy falunapon, közösségi eseményeken, vagy használhatják ugyanazokat a tereket, amelyeket a többségiek.
Miknek köszönhetőek ezek a falak? Láthatatlanok a romák a község vezetése, az ott élők számára, vagy társadalmi, politikai természetű falak ezek?
Egyrészt láthatatlanok, másrészt meg elég mély gyökerei vannak ennek a társadalmi távolságnak. Létezik egy etnikai kasztrendszer, melyben szigorú alá-fölérendeltségi viszonyok vannak. Ezeket mindenki interiorizálta, a kisebbség is elfogadja.
Bár a romák egyre kevésbé fogadják el, és egyre inkább abba az irányba haladunk, hogy ez nem fenntartható a végtelenségig, de jelenleg még ez így van, hogy természetesen nem hívják meg őket és természetes, hogy ők nem vesznek részt.
Tudjuk, hogy különféle típusú romák élnek Romániában. Milyen roma csoportok vannak Hargita és Kovászna megyében?
Ha nagy kategóriákban beszélünk, akkor vannak a hagyományőrzőnek, eredetinek nevezett romák, akik viseletben járnak, ide tartoznak a gáborok és a sátorosok. A hierarchia csúcsán rangban, vagyonban, megbecsültségben a gáborok találhatók, akik nem nagyon közösködnek más romákkal. Érdekesség, hogy míg Udvarhelyszéken ők a leggazdagabbak, addig Csík és Gyergyó vidékén a sátorosok nem gazdagabbak, mint a házi cigányok.
A házi vagy magyar cigányok nem őrzik a hagyományokat, nem járnak viseletben, nem beszélik a romani nyelvet és szerényebb körülmények közt élnek, mint a gáborok, akiket inkább Udvarhelyszéken, azon belül is Sóvidéken, Etéden, Szentábrahámon találunk.
Sátorosok Csík és Gyergyó vidékén is vannak, ők is hagyományőrzők, hordják a népviseletet például, de szerényebb körülmények között élnek, mint a gáborok.
Mi derült ki a kutatásból az életszínvonalukra nézve: hogyan élnek a székelyföldi romák?
Sokkal jobban élnek, mint tíz éve, és csak saját maguknak köszönhetik – külföldi munkával érték ezt el. Egy évtized alatt történt egy nagyon jelentős infrastrukturális fejlődés. Nagyobb mértékben az egyéni, kisebb mértékben a közösségi infrastruktúra területén: több helyen elérhetővé vált számukra a vezetékes víz, elektromos áramellátás, csatlakoztatták a közúthálózathoz a telepeket. De azért még jelentős hiányosságok vannak.
A felmérés során a Kisebbségkutató Intézet 2015-16-os országos felméréséből indultunk ki, ezt kiegészítettük azzal 2023-ban, hogy konzultáltunk a polgármesteri hivatalokkal és frissítettük az adatokat.
Összesen ezzel a módszerrel 130 telepet azonosítottunk be a megyében. Ebből 8 telepen nincs áram, 52 telepen vezetékes víz, 96 telepen kanalizálás, 74 telepen aszfaltozott vagy kövezett út, 54 telepen közvilágítás és 55 telepen szemétszállítás.
A telepek nagy része építkezési engedély nélküli, köz- vagy magánterületen található, nem rendezettek a telekkönyvi viszonyok, ideiglenesek a személyi igazolványok. Van egy országos program, melyben elvileg ingyenesen telekkönyveztethetők, nyilvántartásba vehetők ezek az informális telepek, és el lehet kezdeni az országos meg uniós alapokból történő fejlesztésüket, illetve bizonyos helyeken felszámolásukat. A 130-ból eddig 109 került be az országos nyilvántartásba.
Kutatókként milyen ráhatásotok van ezekre a folyamatokra? Miket javasoltatok?
Mi azt tudjuk javasolni, hogy a hivatalok töltsék ki a kérdőívet, ami ehhez szükséges. A stratégiába nagyon konkrét cselekvési tervet írtunk le arra vonatkozóan, hogy az egyes területeken mire van szükség, de az az érzésünk, hogy nem jut el a címzettekhez.
Azt szerettük volna, hogy a megyei önkormányzat hozzon létre egy roma programok ügyosztályát, amelynek koordinátori feladata lenne, hogy munkatársai tartsák a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal, intézményekkel, helyi hivatalokkal és a szükséges lépésekre forrást szerezzenek. Azt is megjelöltük, hogy szerintünk hogyan, miből és mikor lehetne. Ez mégsem történt meg több okból: az állások befagyasztása, a választási szuperév nem tett jót a megvalósíthatóságnak. Sokféle tényezőre vezethető vissza, de nekem az az érzésem, hogy nincs szándék.
Sáros lesz az iskolabusz?
A kutatók hajlandóak lennének a polgármesteri hivataloknak néhány mondatos ajánlásokat megfogalmazni, helyspecifikusan, hogy az önkormányzatok tudják, merre induljanak el a fejlesztésekben, de az a tapasztalatuk, hogy meghallgatják őket ugyan, de valódi változások nem történnek. Miközben az látszik, hogy van pénz az erdei utak leaszfaltozására, a kultúrotthonok és iskolák ötödszöri felújítására, de a telepre vezető utak megjavítására nincs pénz. A gyermekek sárosan járnak iskolába, sárosan jelennek meg az ott élők az orvosi rendelőkben, és így újratermelődik a kirekesztés és a szegénység. Mint a szociológus beszámol róla, olyan gazdag község is van, ahol az iskolabusz nem megy ki a cigánytelepre, nehogy sáros legyen a busz.
Mennyire jellemző a mélyszegénység a romákra Székelyföldön?
Két szempontról beszélhetünk. Egyrészt, hogy a telepek hogyan osztályozhatók, másrészt, hogy milyen a szociális segélyezési rendszer.
A Hargita megyei telepeket négy kategóriába soroltuk az elszigeteltség és az anyagi helyzet, infrastrukturális ellátottság szempontjából. A 130-ból 32 nevezhető hipergettónak. Ez azt jelenti, hogy elszigetelten, mélyszegénységben él mintegy 4.000 ember, a roma lakosságnak nagyjából egynegyede. Ilyen telep a galambfalvi Puszta, a betfalvi Vízentúl, az etédi Vágás, a kozmási Gödör stb.
Van 14 roma gettó, melynek lakói, szintén 3.000 ember, nem élnek olyan szintű mélyszegénységben, mint az előző kategóriába tartozók, de területi megbélyegzettség jellemzi őket. Ezeknek a telepeknek jellemzően vannak szegényebb és gazdagabb részei. Ilyen az udvarhelyi Budvár, a csíkszeredai Somlyó 33., a zetelaki Gátmegett, a fiatfalvi Kárahegy.
Ezen kívül van még 39 marginalizált roma lakóövezet, ahol 3.000 ember lakik, a Hargita megyei romák egyötöde. Ezek közös tulajdonsága, hogy bár szegénység jellemzi őket, ez nem jelent automatikusan “no go zone-t”. Ezek fele mikrotelep (50 fő alatti), ilyenek például a rugonfalvi telepek.
És van 44 roma lakóövezet, ahol a romák közel egyharmada él, amely nem elszigetelt a települések többségiek által lakott részétől, nem is szegényebb, csak főként romák élnek itt, mint Parajdon a Baromtér utcában, Udvarhelyen a Holló utcában vagy az etédi Feketevárban (gábor cigányok palotanegyede Etéden).
Gazdagok Romániája: az állam egyre inkább kivonja magát
A segélyben részesülők száma az utóbbi nyolc évben nagyot csökkent, jórészt a szigorúbb román törvénykezésnek köszönhetően. 2017 előtt a segélyben részesülő háztartások 72 százaléka roma volt Hargita megyében, a roma háztartásoknak ez 53 százalékát jelenti.
Az állam egyre inkább kivonul a szociális ellátórendszerből. A civilekre terheli ezeket a feladatokat, akik a projekt kiírásoknak való kitettséggel küszködnek, és nem is tudják teljesen átvállalni az állam feladatait.
2023-ban a roma háztartásoknak már csak a 16 százaléka kapott szociális segélyt. Részben közrejátszik a csökkenésben a gazdasági fejlődés is, de az is, hogy megváltozott a törvényi háttér. 2017-ben hatályba lépett egy olyan jogszabály, hogy a külföldön munkát vállalóknak gyámság alá kell helyezniük a gyermeküket, így automatikusan elesnek a segélytől. Ez nagyon radikálisan érintette a Hargita megyei romákat.
A jogszabály gyakorlatba ültetése sem sikerült egyformán, ugyanis a különböző településeken különböző mértékű a csökkenés. Vannak települések, ahol nagyon lecsökkent a dossziék száma, ami azt jelenti, hogy nagyon szigorúan ültették gyakorlatba az új jogszabályt, máshol kevésbé.
Nem az a probléma ezzel, hogy egy jelentős jövedelemforrás megszűnik, mert ezek nem jelentős jövedelmek, – ne mondja senki, hogy öttagú családot 2000 lejből el lehet tartani –, hanem az, hogy az ingyenes egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés is megszűnik ezáltal. Amíg van erejük, dolgoznak külföldön – a 14 év fölötti telepi romák 42%-a dolgozott külföldön –, utána pedig nyugdíjuk sem lesz, se ingyenes egészségügyi ellátáshoz való joguk. Ez egyébként nem csak a romákat, hanem az összes külföldön dolgozót érinti.
A segély is egy fontos téma, egy fal, ugyanis sokan gondolják úgy, hogy minden romának jár segély, és emiatt nem dolgoznak, hanem az adófizetőkön élősködnek.
Én nem gondolom, hogy a segély összege tartaná ebben a helyzetben a romákat, hanem a munkaerőpiacon való esélytelenségeik.
Alacsony képzettségűek, próbaidő után gyakran nem alkalmazzák őket, és nekik nem éri meg két-három hónapra felbontani a szociális segélyt, hogy aztán újból le kelljen adniuk a dossziét.
Ha árammal és vezetékes vízzel nem rendelkező telepeken élnek, ahol nem olyanok a tisztálkodási feltételek, akkor szintén kisebbek az esélyeik a munkahely találására. Sokuknak családi mintájuk sincs a tartós munkahelyre, és az alkalmazók sem motiváltak, hogy romákat foglalkoztassanak.
Jellemzően a hulladékiparban, mezőgazdaságban, az erdei gyümölcsök begyűjtése területén találnak munkát, – utóbbi szintén visszaszorulóban van a közbirtokosságok gazdálkodási politikájának a megváltozása révén –, de inkább az informális, és csak minimális mértékben a formális munkaerőpiacon.
Milyen a székelyföldi romák helyzete a román anyanyelvű, román többségben élő és a magyarországi romákhoz viszonyítva?
Nagyon friss adataim nincsenek erről, de a 10 évvel ezelőtti adatok alapján a székelyföldi romák hasonló, ám valamivel gyengébb anyagi helyzetben vannak, mint a romániai romák: többen élnek telepen és szerényebb az infrastrukturális ellátottságuk. A magyarországi romákhoz képest azonban lényegesen rosszabb körülmények között élnek, mivel ott nem ilyen típusú telepeken laknak, hanem a többségéhez hasonló, csak szerényebb ellátottságú házakban.
Ez minek köszönhető? Annak, hogy a székely megyék eleve valamivel szegényebbek?
Annak is, de ennek a nagy társadalmi távolságnak is, hogy megvannak azok a bebetonozott helyek, ahonnan nem akarjuk kiengedni őket.
A felmérések alapján hogyan viszonyulnak az erdélyi, székelyföldi magyarok a romákhoz?
A 2018-ban és 2020-ban készült európai értékkutatásból, amelyben azt hasonlították össze, hogy hogyan viszonyulnak a magyarországiak, romániaiak és erdélyi magyarok a romákhoz, az derül ki, hogy ezek közül a legkevésbé elfogadó az erdélyi magyar.
Ez nekem mindig egy ilyen kuriózum, hogy a kisebbségi léthelyzet akár generálhatna szolidaritást is, nem lefele taposást. Ha megkérdezzük, hogy zavarná-e, ha roma lenne a szomszédja, akkor a magyarországiak 45, a romániaiak 48, az erdélyi magyarok 52 százalékát zavarná. Ezt abból is lemérhetjük, hogy milyen összefogásra képesek a szomszédok, az önkormányzatok, hogy megakadályozzanak egy roma családot abban, hogy egy ingatlant megvásároljon a környékükön.
Még egy érdekes etnikumközi összefüggés a felekezethez való viszony.
Nagyon érzékeny téma a romák felekezeti hovatartozása, kevés a rálátásunk, vannak politikai összefonódások is az országos romapárt irányába. Vannak félelmetes dolgok.
Sokan tartoznak a neoprotestáns felekezetekhez. Erről az volt a feltételezésem, hogy a felemelkedésük másik útja lehet a külföldi vendégmunka mellett az olyan szigorú életmódbeli szabályok miatt, mint a cigaretta és az alkohol tilalma, bizonyos viselkedési normák tiszteletben tartása. De közben olyanokkal is összefonódik ez, mint az uzsora megjelenése a vallási és közösségi vezetők részéről, úgyhogy nem feltétlenül jelent a felekezethez tartozás kitörést. Van például olyan jelentős, mélyszegénységben élőket tömörítő romatelep, az ottani uzsorásnak buszszámra mennek ki a munkásai külföldre úgy, hogy szinte rabszolgaként dolgoznak, minden keresetüket elveszi a közösségi vezető.
Közösséghez tartozási igényünk mindannyiunknak van etnikumtól függetlenül, de a történelmi egyházak nem sok hangsúlyt fektetnek arra, hogy roma közösségeket integráljanak.
A katolikus közösségek zártabbak, kevésbé beengedők a romákkal szemben, mint a protestáns közösségek. Bár a máréfalvi, zetelaki, alcsíki közösségek is katolikusok, azért Székelykeresztúr környékén találjuk a legtöbb romát a református és unitárius közösségekben.
Meg kell azért említenünk Kalányos Ottót, aki a katolikus egyház alcsíki cigány pasztoráció felelőse, illetve Makkai Pétert, az erdélyi református cigánymisszió vezetőjét, de ők a kivételek.
A templomban sem sok helyük van a romáknak, bár rájuk is jellemző, hogy nem sok szolgáltatást vesznek igénybe. A legfontosabb esemény számukra a temetés, de az esküvő egyáltalán nem fontos, a keresztelő pedig mérsékelten fontos szertartás számukra.
Nem tartom sikertörténetnek Somlyót.
Somlyó egy társadalmi kísérlet laboratóriummá vált Hargita megyében a telepen pusztító 2021-es tűz után. Ott, a helyszínen jó ütemben, az elvártaknak megfelelően változott-e a helyzet, vagy sem? Mit lehet az ott tanultakból tanulni, átültetni más helyszínekre?
Nem tartom sikertörténetnek Somlyót. Azt tanulhatjuk meg belőle, hogy meg kell előzni a lakossági ellenállást megfelelő időben történő pozitív kommunikációval.
Ami azt jelenti, hogy elébe kell menni ezeknek a folyamatoknak, és nem megvárni, amíg elindul egy tiltakozási akció Zsögödben, és aztán futótűzszerűen a többi városnegyedben, hogy ide aztán nem lehet költöztetni az Arénából senkit. Hanem úgy kommunikálni, olyan kompenzációs technikákat alkalmazni, amelyekkel elébe lehet menni ezeknek a tiltakozási akcióknak.
Mire gondolsz konkrétan?
Közvetlenül a tűz után az állami sürgősségi alapból építettek volna házakat, ehhez kijelöltek a hatóságok egy területet Zsögödben, ahova ki szeretnék költöztetni az arénából a somlyóiakat. Akkor ezt megakadályozta egy lakossági tiltakozási akció. Aminek állítólag a hátterében az állt, hogy egy közismert vállalkozónak voltak ott telkei, aki jó kapcsolatokat ápol a magyar kormánnyal, és ellenkezett az érdekeivel, hogy a romák odaköltözzenek. Elindult a rémhírkeltés, hogy a romák keresztül fognak állandóan járkálni Zsögödön, ami a többségi lakosságot veszélyezteti, és bűntényekhez fog vezetni.
Határozottabb fellépéssel az önkormányzat részéről meg lehetett volna mutatni, hogy ez a terület nem érinti igazából a zsögödieket, és azt, hogy milyen előnyökben részesíti a város cserébe a környéken élőket.
Ilyen szempontból a sepsiszentgyörgyi önkormányzat jobban járt el: nem kell megvárni, amíg mindenki bejelenti, hogy oda ne telepítsék őket, hogy aztán visszakerüljenek Somlyóra a penészedő konténerekbe, amik lakhatatlanná válnak.
Elmondható, hogy Somlyón a tűz után valamelyest javult a helyzet, de az eltelt idő és a ráfordított erőforrások mértékéhez képest nem eléggé. Ami sikertörténetnek számított, az a Máltai Szeretetszolgálat felépült központja, és az ott tartott gyermek- és felnőttfoglalkozások. Ezen kívül nagyon nagy eredményt nem látok. Azt a kezdeti szolidaritást kellett volna megragadni, ami a tűzeset után pár hónapig még jelen volt a városban.
Sepsiszentgyörgyöt azért tartom jobb példának, mert az önkormányzat ott nem várta meg, hogy mit szól a lakosság ahhoz, hogy szociális lakásokban helyezik el az Őrkőn lebontott házak lakóit. Felvásároltak lakásokat a városban és negyedenként 4-5 családot költöztettek be a város különböző pontjaira. Ott a lakossággal előre egyeztettek, hogy nem jelent ez földrengést, mert munkával rendelkező családokat költöztetnek oda, akiket szociális munkások és arra kijelölt facilitátorok segítenek például abban, hogy a számlák ki legyenek fizetve, a beilleszkedés történjen meg.
Ez sem lett visszhangmentes, mert óriási felháborodás lett a Csíki negyedben amiatt, hogy beköltöztettek családokat, de itt is az van, hogy a percepciók és a valóság nem mindig találkoznak egymással. A valóság az, hogy 4-5 családot költöztettek oda, de a percepció ennek a többszöröse, mivel még önállóan is vásároltak romák arrafelé lakásokat, és nem is mindenhol sikerült betartani, hogy napirenden legyenek a számlákkal.
Azt sem tartom jó ötletnek, hogy lebontunk házakat és visszaépítjük a szociális lakásokat a gettóba.
Az első tanulság: nagy szükség van az érzékenyítésre, minden lehetséges csatornán, nem csak Csíkszeredában, hanem egész megyeszerte. Vannak videók, amik jó példának számítanak, tréningeket kellene szervezni különböző célcsoportoknak: gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak, újságíróknak, romáknak, hogy hogyan lépjenek fel bizonyos helyzetekben, milyen mintákat követhetnek.
A másik tanulság, hogy a konténer nem egy hosszú távon fenntartható megoldás, a szociális lakások vásárlása hatékonyabb, de mindenképpen költségesebb lehetőség arra, hogy embereket elköltöztessenek gettóból.
Nem a gettóban való koncentrálás lenne a megoldás, hanem a szétköltöztetés a város különböző pontjaira. Amikor megkérdeztük közvetlenül a tűzeset után a somlyóiakat, akkor nem a telepre költöztek volna vissza, hanem a város különböző részeire, a többségiek közé, az őrkőiekkel is nagyjából ez a helyzet, miközben ott valamivel erősebb a lokális identitás, illetve vannak olyanok, akik az állattartás érdekében inkább falura költöznének.
A harmadik tanulság, hogy hogyan működött a szociális civil szervezetek munkája: az arénában nagyon szépen, olajozottan, összefogással történt, a Caritas, a Máltai Szeretetszolgálat, a Gondviselés Alapítvány, a gyermekvédelmi igazgatóság napi rendszerességgel mozgósítottak erőforrásokat, önkénteseket. Amikor elfogytak az erőforrások, megszűnt a Caritassal a szerződés, akkor csak a Máltai Szeretetszolgálat maradt, amely idehozta a Jelenlét programját.
Az elején voltak kisebb feszültségek abból, hogy ki kivel kommunikál, de megoldódtak és a romáknak az arénában tartózkodása alatt sikerült együttműködniük. A negyedik tanulság, hogy az intézmények közötti kommunikáció sem működik olajozottan magától.
Az bezavarhat, és általános tendencia, hogy a civil szervezetek gyakran konkurenciának tekintik egymást, miközben lenne elég ember minden civil szervezet számára, akin segíthetnek. Részben érthető, hogy ugyanarra a célcsoportra hajtanak, mert könnyebb azokkal dolgozni, akik nyitottabbak rá. Volt példa arra, hogy egy projekt során a szentgyörgyiek egy konzorciumba tömörültek, de ott sem volt feszültségmentes az együttműködés.
És az is egy tanulság, hogy milyen jól lehetett ezzel a közösséggel együtt dolgozni, gondoljunk csak bele, hogy mi hogy viseltük volna az összezárást, az intimitás hiányát, egy sportcsarnokban lakást több hónapon keresztül.
Minden területen sokkal nagyobb hangsúlyt kellene a kommunikáció tervezésére és megvalósítására fektetnünk, hogy ki mikor hogyan és hányszor juttatja el az információt, milyen csatornán. S ez nem csak kisebbségi ügyekben, hanem a mindennapi életben.
Mi, magyarok foggal körömmel ragaszkodunk ahhoz, hogy jelen legyünk a közéletben annak minden szintjén. Milyen a székelyföldi romák politikai képviselete?
Inkább ne is beszéljünk erről. 2004 volt a legsikeresebb választási év ilyen szempontból, amikor a Romák Szociáldemokrata Pártja indított listákat és 9 községben 11 önkormányzati képviselő jutott be a helyi tanácsokba abban a mandátumban. Ez aztán szépen kikopott, és 2020-ban már nem a romák pártjának a listáján, hanem RMDSZ-listán jutottak be ketten, egy Csíkkozmáson és egy Siménfalván.
És még voltak közpolitikai kezdeményezések, például az egészségügyi mediátorhálózat kiépítése, ami szerintem nagyon jó ötlet volt. Az egészségügyi mediátor nagyon fontos kapcsolattartó volt a roma közösség és a helyi polgármesteri hivatal között. Fontos feltétel volt, hogy ha valaki egészségügyi mediátor akart lenni, akkor kellett ehhez a roma pártnak az ajánlása. Aztán ez megváltozott, átkerültek a polgármesteri hivatal alkalmazásába. És akkor már nem mindenhol alkalmaznak szívesen roma személyt, mert hogy költöztessen be egy roma személyt a polgármester a hivatalba, a többségiek közé.
Úgyhogy megjelent az egészségügyi mediátor helyett a közösségi asszisztens pozíció, ahova már nem volt kötelező romát felvenni. 2023-as adatok alapján van 18 egészségügyi mediátor és 47 közösségi asszisztens a megyében. Lehet kérvényezni ilyen állások létrehozását ott, ahol a közösség mérete megfelelő, de meg-megtorpannak ezek a kezdeményezések. Azonban hasznos lenne, mert az a tapasztalat, hogy ahol van mediátor, ott másképp viszonyulnak a romák az oltásokhoz, javulnak az esélyeik a családorvoshoz eljutáshoz.
Tehát az utóbbi években hanyatlóban van ez a kérdés. Min vagy kin múlik ez?
Nekünk, András Lóránddal és Kiss Tamással is volt egy próbálkozásunk a stratégiakészítéssel párhuzamosan arra, hogy összeültessük a megyei közösségi vezetőket, facilitáljunk egy olyan roma fórumot, ahol ők kitalálják, hogy hogyan akarják a saját érdekeiket képviselni, és egyáltalán összefogjanak, hogy legyenek tárgyalóképesek a politikai pártokkal, és ne lehessen mindenkit egyenként kilóra megvásárolni. De kudarcba fulladt ez a próbálkozásunk.
Volt néhány ilyen találkozás, de nekem az az érzésem, hogy részünkről ott volt a hiba, hogy sürgettük ezt a dolgot, mármint hogy túl korán akartuk, és nyomást gyakoroltunk, hogy ne kövessék el azokat a hibákat, amiket az erdélyi magyarság az elmúlt 30-35 évben elkövetett. És nincs megérve rá szerintem a közösség. Nekik is nagyon sok gondjuk van azzal, hogy van-e a közösségeiknek vezetője, egyeseknek van, másoknak nincs. Aztán azzal is gondjuk van, hogy egymással hogyan tudnak kommunikálni, és hogyan tudnak reagálni a pártoknak a különböző szavazatvásárlási akcióira…
Még volt egy próbálkozásunk a fiatalokkal. Szerettünk volna egy ifjúsági fórumot – nem felülről létrehozni, hanem kívülről vagy belülről segíteni. Az volt a cél, hogy legyen egy civil szervezet, amivel pályázni is lehet, eseményeket is lehet szervezni. Csak itt megint az van, hogy mi sürgetni akartuk, nagyobb sebességre akartunk kapcsolni, mert mi már olyan öregek vagyunk és olyan bölcsek satöbbi. Ők pedig megijedtek ettől, hogy hova akarjuk őket becsatornázni, és ha jön a választási év, isten ments, esetleg el kellene indulni helyi önkormányzati képviselőnek valamilyen listán.
Ez az Isztojka Máté, Barabás Blanka, Ioni Reni, Dima Kozmin, Bódi Inesz, Gergely Zoltán alkotta fiatal csoport?
Igen, ők ijedtek meg és hátráltak ki belőle. És végül is rájöttünk, hogy ne akarjunk mindenáron most valamit, hagyjuk organikusan alakulni a dolgokat, azért ők nagyrészt kapcsolatban maradtak egymással. Mi itt vagyunk nekik, hogyha szükségük van ránk és személyenként tartjuk velük a kapcsolatot.
Az RMDSZ hogy viszonyul a romákhoz?
Én nem mondom azt, hogy sehogy, hanem azt mondom, hogy 2023 tavaszán a Szövetségi Képviselők Tanácsa elfogadta a magyar anyanyelvű romák esélyegyenlőségét célzó stratégiát, amihez megint csak a kollégáim részéről kutatókként megvolt a nyitottság, hogy tudományos alapon ajánlásokat tegyenek, részt vegyenek lehetséges cselekvési irányok kidolgozásában. Nem sok minden történt.
És azt látom megint csak a polgármestereken, hogy nem fognak elébe menni, és azt mondani, hogy itt van a listánkon a bejutó hely, és gyertek, képviseljétek az érdekeiteket, hanem megvárják, amíg majd fognak a romák kopogtatni, és helyet kérni ezeken a listákon.
Ha az etnopolitikát vesszük alapul, márpedig az RMDSZ-nek az a fő csapása, akkor a magyarság számaránya szempontjából nem mindegy, hogy ezek a gyerekek magyar iskolába fognak járni, vagy román iskolába
Amikor iskolát kell fenntartani, amikor szavazatokat kell hozni, akkor jók nekünk a romák és olyankor magyaroknak számítanak. Nélkülük már eléggé a küszöb alá csúsztunk volna, csak erről nem is szeretünk beszélni.
Még csak egy kérdésem maradt: milyen jó gyakorlatokat látsz más környezetben?
Magyarországi rálátásom időnként van, egy-egy tanulmányút révén, és ott látok jó kezdeményezéseket, de ezek mind ilyen helyi, egyedi jó kezdeményezések. Tehát nagy intézményes sikertörténetről nem tudok beszélni, hanem hogy vannak települések, ahol akár az önkormányzat, akár valamelyik civil szervezet elkezd tanodát, vagy egy mezőgazdasági programot, vagy egy valamilyen szociális vállalkozást működtetni, és akkor azon keresztül megtörténik egy közösségnek, vagy egy közösség tagjainak a felemelkedése.
Miért szerettél bele a romákba? Nem lettetek egy kicsit civil aktivisták is időközben?
Azt a feltöltődést, amit ez a munka hozott, egyetlen másik munka se hozta, azt a szeretetet, vendégfogadást nem kapod meg egy átlagos házban. Különleges nem roma ház kell legyen, hogy azt az érzésvilágot hozza, amit ott megtapasztaltam.
Adott ponton attól féltem, hogy elfogulttá válunk, és nem fogjuk tudni feldolgozni az adatokat úgy, hogy teljesen tárgyilagosak legyünk.
Aktivisták is lettünk, de azt gondolom, hogy annyi a többségi társadalom részéről az ellenkező irányú elfogultság a romákkal szemben, hogy messze van még az egyensúlyi állapot. Miközben más kérdésekben próbálok a tárgyilagossághoz ragaszkodni.
