A rendőr sem mehet „csak úgy” át a piroson

A Sas–Bălcescu kereszteződésnél október 8-án, szombat reggel történt balesetről az Udvarhelyszéki Közlekedési Infó Facebook-csoportból értesültünk, ahol egy képes bejegyzés jelent meg a baleset helyszínéről.

Első ránézésre úgy tűnt, hogy a rendőrautó a helyszínelés miatt lehet jelen, de a kommentekből hamar kiderült, hogy részese volt a balesetnek. Ha alaposabban megvizsgáljuk a képet, látszik is az orránál a horpadás meg a füst.

Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Infó Facebook-csoport

Mivel a balesetről a rendőrség azóta sem számolt be honlapján, Maria Plumbu rendőrszóvivőhöz fordultunk kérdéseinkkel.

A 8.30 körül történt balesetben egy 49 éves helybéli férfi vezette személygépkocsi ütközött össze a rendőrautóval, amelyben egy 26 éves civil női utas könnyebb sérüléseket szenvedett. Egyik sofőr sem volt ittas állapotban – mondta el a szóvivő. Az ütközés előzményeiről csupán annyit tudtunk meg, hogy a rendőrautó használta a megkülönböztető fény- és hangjelzést, a nyomozásra hivatkozva azt már nem mondta el, hogy kinek éppen milyen színt mutatott a jelzőlámpa, de egy szemtanú szerint

úgy történhetett,

hogy a mercis jött a tűzoltók felől, gondolom zöldje volt, a rendőr pedig a Coats felől szirénázva. Mindkettő gyorsan. A rendőr belehajtott a mercibe. Fékezést nem hallottunk (…) Nem sok esélye volt meghallani (a rendőrautót – szerk.), mert gyorsan jött, mi álltunk kb. 50 méterre a saroktól, meghallottuk a szirénát és 2-3 másodperc múlva pedig a csattanást” – olvasható az említett Facebook-poszt alatti kommentekben.

Hogy gyorsan mehetett a rendőrautó, megerősíti az autók helyzete és állapota, ugyanis egy két és fél tonnás autót lökött eléggé távolra. Az is látszik, hogy az előre tartó Mercedest balról találta telibe az oldalirányból érkező rendőrautó, és a súlypontja mögött ütötte meg, ezért csavarodott el a hátulja a sarki cipőbolt felé. A farolástól a rendőrautó is megpördült, illetve a Mercedes egy táblát is kidöntött, az foghatta meg az autót, védhette meg a házat – véleményezte a helyzetet a fénykép alapján Szilágyi Ferenc közlekedési szakértő, sofőroktató. 

Mit mond a törvény?

Habár a KRESZ egyértelműen a rendőrautónak ad elsőbbséget, amikor a megkülönböztető jelzéseit használja egy kereszteződésben  – akkor is, ha piros a jelzőlámpa –, a sofőrnek csökkentenie kell a sebességet és fokozott figyelemmel kell átkelnie az esetleges baleset elkerülése végett, különben felelnie kell érte. Ami a másik felet illeti, ha neki épp zöldje van és egyenesen halad át a kereszteződésen, akkor alapból nem kell lassítania (csak kanyarodásnál max. 30 km/h-ra), viszont azonnal meg kell állnia, amint észreveszi a rendőrautó jelzéseit. Jelen esetben viszont kérdéses, hogy 

volt-e erre reális reakcióideje? 

A civil autó sofőrje, Tódor Attila éppen a tűzoltóság felől érkezett, és elmondása szerint a Szilánknál tartott, amikor zöldre váltott a lámpa, ő pedig azzal a lendülettel, maximum 50-el suhant át a kereszteződésen, amikor elsodorta a rendőrautó. „Ahogy meghallottam a szirénát, már csattant is”. 

Nem tartja magát hibásnak, ő is utánanézett a törvénynek: a rendőrök sem hajthatnak át csak úgy, sebességgel a piroson, ha küldetésben is vannak. Egyébként vele szemben „korrekt” volt a rendőrsofőr az ütközést követően, de azt már nem tudja, hogy mit nyilatkozott hivatalosan, beismerte vagy sem a hibáját. A jegyzőkönyvbe mindenesetre Tódor „bemondta”, hogy a rendőr piroson jött át, ő pedig a fényjelzést nem láthatta, a hangjelzést nem hallotta időben. Arra emlékszik tisztán, hogy a kocsik álltak minden oldalról, a Fiat szalon felől kamion is – ami csak még jobban takarhatta a sort előző rendőrautót.

Mindazonáltal szerencsésnek tartja a helyzetet: – Ha nem ezzel a kocsival vagyok, nekem annyi. De ha másnak lett volna zöld, akkor is veszélyes lett volna, nem csak az autókra, hanem az átkelő gyalogosokra is. S ha valaki pont ott áll a sarkon, azt megölöm. Vagy kések két másodpercet, s én ütöm el a rendőrautót – sorolta a még rosszabb forgatókönyveket.  

Habár a nyomozás még folyamatban van,

az autóját és a jogosítványát máris elvették. Az ütött autóját a rendőrség udvarára szállították, műszaki ellenőrzésnek vetik alá, de Tódor nem érti, hogy miért, ha egyszer érvényes ITP-je van. Kérdésünkre Szilágyi Ferenc is furcsállta, hogy a rendőrségnél tartják az autót, de megerősítette, hogy az ITP-zés ilyen esetben standard eljárás, ugyanis – többek között – a fékrendszer állapota mérvadó lehet.

A jogosítványát igaz, hogy csak felfüggesztették, és pénzbírságot sem kapott, a 15 napos, meghosszabbítható bizonyítványra (dovada) mégis feljegyezték, hogy elsőbbség meg nem adásából származó, személyi sérüléssel járó baleset miatt vették el tőle. Az előre ítélkező megjegyzés alapján a póruljárt sofőr elképzelhetőnek tartja, hogy az eljárás során felmerülhet majd a közös vétség (culpa comună) lehetősége, de ő kitart amellett, hogy nem hibázott. „Ha zöldön megyek át, mindig leskelődjek? A rendőrautó annyit kellett volna csináljon, hogy szétnézzen” – vélekedett.