Miért gondolják ezt sokan és miért ilyen rossz a helyi reklámkultúra? Ugyanazért, amiért anyukánk főztje a legfinomabb.
Fotó: PÁL EDIT ÉVA
Ufó egyik ismerőse fedezte fel, hogy az Igazi Csíki egy az egyben koppintotta le egy másik vállalkozás reklámját, eszembe is jutott Rancz Zsolt helyi termelőkhöz intézett üzenete, amit a múlt heti Bizniszvitaminon mondott.
Az előadónak elege volt abból, hogy a helyi termelők azzal kampányolnak, hogy válasszuk a helyit, mert az jó és azzal a helyi termelőket támogatjuk, ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, hogy minőségben, dizájnban felvegyék a versenyt. Azt kellene elérniük, hogy legyen menő megvenni a terméküket, hogy mi, reklámáldozatok akarjuk megszerezni, fotót készíteni vele, és kirakni ezt Instára. Sajnos messze álltunk ettől.
Ki mondja ezt?
Rancz Zsolt a Wameleon Design alapítója, ő volt 2019 első Bizniszvitaminjának előadója. „Szerintem utánanéztetek, hogy kinek az előadására fogtok eljönni, lecsekkoltatok engem biztos Facebookon, biztos a Wameleon oldalát is megnéztétek” – mondta el bemutatkozás helyett. Az előadás alatt csak kiderült, Rancz Zsolt tervező és kezdő marketinges, ugyanis előadása az arculatépítésről, és a helyi reklámkultúráról szólt, ami hagy némi kivánnivalót maga után. Nem így Tom Cooks reggelije, ami a vitamint adta a bizniszhez.
Zsolt megjegyezte, arra számított, hogy idősebb vállalkozóknak fogja tartani az előadást, ami a véleményünk szerint nekik is lett volna hasznosabb, mert ők jobban idegenkednek az online reklámozástól.
„Lehet, jó a reklámom, a brandem, a marketingstratégiám” – kereste az okokat Rancz Zsolt, hogy miért foglalták le ilyen hamar a helyeket az előadására, pláne, hogy az általa felsorolt szavakat definiálni sem tudja. Ő az elméleti tudás helyett, a gyakorlati tudás híve – mondta.
Egyébként sem bízik abban a tudásban, amelyet a helyi tanárok próbálnak átadni erről. Az akkreditált oktatásról sincs jó véleménnyel, szerinte az inkább azért van, hogy papírt szerezzünk, nem azért, hogy tudást. Szerinte ugyanaz papírért és nem a tudásért tanulni, mint a profitért és nem azért dolgozni, hogy valami nyomot hagyjunk a világban.
Úgy gondolja, aki igazán ügyes, és meg tudni élni ebből az iparágból, annak nincs ideje átadni ezt a tudást. A külföldi képzéseken felszedett tudás pedig nem feltétlenül használható itt.
Hogy miért?
Mert elég rossz a reklámkultúránk. „Anyuka főztje a legfinomabb, hiába megyünk vendéglőbe, ott a borsófőzeléknek nem olyan íze van, a pityókalevesnek nem olyan íze van” – kezdett bele ezzel kapcsolatos mondandójába majd kihangsúlyozta, vizuális szempontból ugyanígy működünk. Az fog tetszeni, amihez hozzászoktunk.
Régen a vállalkozók reklámszakemberek hiányában elmentek a nyomdába, megkérték a nyomdászt készítsen nekik száz darab papírt azzal a felirattal, hogy akciós a terméke. Írjon rá egy címet, egy cégnevet és egy madarat, vagy éppen napocskát is biggyesszen rá. Egy idő után visszament, hogy azt a madárkát „lesszives” egy nagy bannerre is nyomtassa rá, mert kirakná cégtáblának. A nyomdász sem hibás, a vállalkozó sem hibás, így alakult.
Egyszer Zsolték egy megrendelésre három féle reklámplakátot csináltak, egyet a nyugati trendeknek megfelelően, egy magyaros, bohém, csípős humorú plakátot és egy nagyon gyengét, egy Paintben szerkesztett „fost”, fogalmaz. A vállalkozónak a harmadik tetszett a leginkább, és nem hibás érte, szívből az tetszett neki a legjobban.
A Wameleon azt célozta meg,
hogy ennek a kultúrának a fejlesztésével foglalkozzon. Rancz két esetben nem szokott elvállalni munkákat, akkor, ha nincs pénz a projektben, mert ilyenkor úgy érzi, nem értékelik a munkáját, mert ha valami olcsó, nincs értéke. Egy ingyen esernyőt nem sajnálunk, ha tönkremegy, de ha 200 lejért vásároljuk ugyanazt, akkor hangosan panaszkodva megyünk az eladóhoz, hogy hozzáverjük az esernyőnket. „Ha értéknek számít a véleményem a megrendelő részéről, akkor jobban oda kell tennem magam, mert nem szeretném, hogy valaki hozzám verje az esernyőjét” – magyarázza.
Második esetben pedig, akkor sem vállal el munkákat, ha csak a pénz van. Sokszor keresik meg olyan reklámügynökségek, akik megvásárolnak valamit, majd továbbadják ugyanazt. Utasítottak vissza hatalmas megbízásokat, mert azt mondták nekik, „itt ez a munka, csináljátok meg, mondjatok egy összeget, de el kell hallgatnotok, hogy ezt ti csináltátok”. Tudja, ha elvállalná, mondhatna akármekkora összeget, nem tudná úgy megcsinálni a projektet, hogy lelkes legyen, és ha ő vezetőként nem lelkes, akkor a munkatársakat sem fogja tudni azzá tenni.
Az előadó egy kisebb történelemórát is tartott az offline reklámokról és az online reklám térhódításáról. Arról, mekkora köze volt a rádiós, tévés reklámoknak abban, hogy kialakuljon: „a reklám drága és szar”.
Nem azon volt a fókusz, hogy mit hirdetnek, hanem hogy hirdessenek. A hirdetők tévés-rádiós szakemberek, nem pedig reklámszakemberek voltak. „Ki emlékszik arra, hogy a Calgonnal a mosógép is tovább él?” – tette fel a kérdést, majd elmondta, nem azért emlékszünk rá, mert ez annyira jó reklám lett volna, hanem mert orrba-szájba nyomták.
Miért kell haladnunk a korral?
Éppen azért, mert egyre kevésbé elég, hogy valamiről azt mondjuk: helyi. És azért, mert a reklámáldozatok, tehát mi, fogyasztók, egyre tudatosabbak vagyunk. Ez a tudatosság egyenesen arányosan nő a reklámok számának növekedésével, egyre kevésbé „nyaljuk be azokat”, tudjuk, hogy csak szöveg. „Akkor tudunk a reklámáldozatok eszén túljárni, ha folyamatosan nyomjuk a reklámokat és mérjük azt, hogy mi az, ami működik, mi az, ami nem működik” – mondta.
Úgy gondolja, miniszakértőket kell formálni, el kell magyarázni a potenciális vásárlóknak, hogy mi mivel foglalkozunk, hogy a mi termékünk miért jó. „Nekünk, vállalkozóknak fontos, hogy egy kicsit beleláttassunk a szakmánkba” – mondta, majd megkérdezte: „Ki szerint drága 15 lej egy kávéért?” Többen felnyújtották a kezüket. Az előadó szerint ha jönne egy barista és elmagyarázná, hogy nem kell 15 kávét inni naponta, inkább csak egyet, de az minőségi, egészséges, jól pörkölt legyen és azt is elmagyarázná, hogy az miben más, valószínűleg megváltozna a véleményünk.
A vállalkozások nem azért vannak, hogy pénzt húzzanak ki a zsebünkből, hanem hogy az érdekeinket szolgálják, csak ezt nem mindig tudják elmagyarázni nekünk.
Még sok mindenről szólt a múlt heti Bizniszvitamin, de mostmár ti is miniszakértők lettetek, ennyi legyen elég. Az eseménysorozat következő kiadását február 19-én szervezik, Komoróczy Zsolt előadását lehet majd meghallgatni.
