A PSD kivonul a koalíciós tárgyalásokról

Kivonul a koalíciós tárgyalásokról, és a parlamentben támogatni fogja egy jobboldali kormány megalakítását a Szociáldemokrata Párt (PSD) – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön, december 19-én a Facebook-oldalán.

A PSD elnöke a koalíciós partnerek kétszínűségével magyarázta a párt döntését. „Nem lehet konkrétumokban megállapodni olyan emberekkel, akik egyet mondanak a tárgyalóasztalnál és mást a sajtó előtt. Nem tudunk együttműködni olyan úgynevezett partnerekkel, akik kényszeredetten ülnek le veled egy asztalhoz, mert úgy érzik, hogy bemocskolják magukat” – írta bejegyzésében Ciolacu, aki szerint ez a munkamódszer teljesen kontraproduktív.

„Támogatni fogjuk a parlamentben egy jobboldali kormány megalakítását. Azért tesszük ezt, mert Romániának sürgősen szüksége van egy olyan kormányra, amely igazgatja az országot a következő elnökválasztásig”.

Ciolacu hozzátette, hogy a pártja és jómaga is tökéletesen megértette a romániaiak választók üzenetét, akik a szavazataikkal elutasítottak „egy olyan politikai osztályt, amelyet a romániaiak életénél jobban foglalkoztatnak a meddő viták és a bosszú”. Mint mondta, támogatni fogják a parlamentben egy jobboldali kormány megalakítását, hisz az országnak sürgősen szüksége van egy olyan kormányra, amely igazgatja az országot a következő elnökválasztásig.

„Sajnos nem lehet tartósan építkezni olyan partnerekkel, akik képtelenek túllépni az egójukon és ideológiai közhelyeiken, és ugyanúgy viselkednek, mint abban a választási kampányban, amelyik ide juttatott minket” – zárta bejegyzését Ciolacu.

A kiemelt kép illusztráció